A cikk megjelent a Klikk Out 2022/11. számában.
Azt, hogy a dohányzás károsítja az egészséget, mára mindenki tudja. Magán a cigisdobozon is ott virít nagy betűkkel a felirat, amelyhez elrettentésül általában egy kifejezetten gusztustalan, esetleg (jelen esetben jogosan) hatásvadász kép is társul. Viszont a dohányzásnak nem mindig volt ennyire rossz híre. Pár évtizeddel ezelőtt még a biztonságosságát próbálták bizonygatni, ha pedig még régebbre visszamegyünk az időben, még gyógyszerként sem átallták használni a dohányt. Nem hiszed?
Akkor mesélek neked egy picit a bagózás történetéről.
1492-őt írunk. Kolumbusz Kristóf legénységével nemrég lépett először a szárazföldre ott, ahol szerinte Indiának kellett volna lennie. Nem egészen azt találta meg, amit keresett, de hát ilyesmi a legjobbakkal is megesik. Mindenesetre a jövevényeknek feltűnik, hogy a helyiek előszeretettel pöfékelnek mind a vallásos szertartásaik keretein belül, mind pedig a mindennapokban, sőt az általuk kedvelt növény leveleit még gyógyító kencéikhez is alapanyagul használják. Kolumbuszék a kiruccanást követően sok olyan portékát hoznak haza magukkal, amit az európaiak a mai napig nagy becsben tartanak: kukoricát, krumplit, babot, paradicsomot, meg persze magát a dohányt.
Az öreg kontinensen igencsak hamar rákapnak a dolog ízére. A korabeli orvoslás még nem áll a helyzet magaslatán. A legáltalánosabb gyógymódok mind köptetik, véreztetik, hánytatják a beteget, esetleg a beleit igyekeznek kitisztítani. Tekintve, hogy ekkor még sem az angol vécé, sem a papírzsebkendő nem tartoznak az általánosan elterjedt találmányok sorába, egyik sem egy nagy móka.
Szerencsére az itteni orvosok nagyon hamar felfedezik maguknak a csodanövényünket, és szinte az összes létező betegség ellen lelkesen kísérleteznek vele. Többek közt füstöt eregettetnek a betegekkel fejfájás ellen, sebeket és különböző betegségek által sújtott bőrfelületet bugyolálnak dohánylevelekbe, megfázás megelőzéseként a szájba dörzsölik azok levét, vagy épp daganatos betegségeket kísérelnek meg kikúrálni a segítségükkel, amiben ma már nem nehéz meglátni az iróniát.
De ez mind smafu az igazán bizarr felhasználásokhoz képest. Például, mikor 1665-ben kitör a pestisjárvány Londonban, ukázba adják az általános iskolásoknak, hogy cigizzenek a tantermekben, hogy a dohányfüst semlegesítse a kóros miazmákat.
Nyilván ennek több a kára, mint a haszna, legfeljebb a diáksereg érezheti az átlagosnál menőbbnek a tanítási napot. A prímet mégsem ez viszi. A Temzébe valamiért rekordmennyiségű ember fullad bele a 19. században. Brigádok alakulnak, melyek kifejezetten a fuldoklók megmentésére specializálódnak. Legfőbb fegyverük a dohányos beöntés: füstöt fújnak a nem, vagy alig lélegző flótás alsó fertályába. Ehhez még egy spéci orvosi segédeszközt is kialakítanak, egyfajta fújtatót, mert hát azért a kolera is fenyeget. S hogy egyáltalán hogy jut ilyesmi az eszükbe? Úgy vélik, ezáltal egyrészt felmelegítik a testet, másrészt pedig a légzést stimulálják. Ez nem tanúskodik az emberi anatómia túl pontos ismeretéről, mindenesetre ha szimulálnék, erre biztosan felébrednék.
Ugorjunk a huszadik századba!
A dohányé eddig egy elég komoly sikersztori. A századelőre viszont már a széles közönség is elkezd valamelyest nyugtalankodni a hatásait illetően. Az egyszerű felhasználónak feltűnik, hogy reggelente kapar a torka, meg köhög, jóllehet a cigaretta ártalmasságát egyértelműen még nem bizonyítja semmi. A nagy dohányipari cégeknek persze az áll érdekükben, hogy a gyanakvást elaltassák, és a termékeiket továbbra is lelkesen vásárolják.
A piacvezető Lucky Strike a 20-as években ezért aztán egy bátor ötlettel áll elő. Reklámjukban az orvosi szakmába vetett magas bizalmat igyekeznek kihasználni. „20 679 orvos szerint a Lucky kevésbé irritál” – hirdetik plakátjaikon. Állítólag ingyen csomagokat küldtek szét az országban szerte praktizáló dokiknak, akik alátámasztották, hogy az érzékeny torkú dohányosoknak ez a legjobb választás. A következő évtizedben az addig kicsinek számító márka, a Philip Morris kopírozza le szinte ugyanebben a formában a kampányt. Nekik olyannyira bejön ez a húzás, hogy piacvezetőkké lépnek elő általa. A többi gyártó is sorra lovagolja meg a hullámot. A Camel például azzal dicsekszik, hogy több orvos szívja az ő terméküket, mint bármelyik másikat.
Hogy mindebből mennyi igaz, eléggé nehéz eldönteni, de tény, hogy az ipar különböző képviselői egymással versengve küldik a dokiknak az ingyen kartonokat, igyekeznek olyan kutatót találni, aki megnyugtató eredményekkel támasztja alá kampányaikat, és bőszen hirdetnek az orvosi lapokban. Közben a mozivásznon gyönyörű, törékeny színésznők pöfékelnek, és jóképű, öltönyös férfiak szívják elmélyülten vastag szivarjaikat.
Ez az állapot viszont nem tart sokáig. Az ötvenes évekre egyik tanulmány a másik után bizonyítja, hogy szoros összefüggés van a tüdőrák kockázata, illetve a dohányzás között, és ezt már lehetetlen a szőnyeg alá söpörni. A bizonyítékok súlya alatt az orvosi lapok sorban betiltják hasábjaikon a dohánytermékek reklámjait, az egészségügyi szervezetek ajánlásaikban a cigaretta letételére buzdítják a népet, a New England Journal of Medicine felmérése alapján pedig jelentősen visszaesik e káros szenvedélynek hódoló doktorok aránya. 1965-től Nixon elnök határozata értelmében a gyártók a cigarettásdobozokra figyelmeztető címkéket kötelesek rakni, és 1970-től már a tévében sem reklámozhatnak.
A dohányipari cégek számára tehát a happy end nem adatik meg.
Mára teljesen világos, hogy nem csak a tüdő szempontjából rossz ötlet napi két csomaggal elszívni, hanem hogy csak párat említsünk, a szív- és érrendszeri megbetegedések, és egyéb rákfajták kockázata is jócskán megnő ezáltal.
Úgy tűnik viszont, hogy újabban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a dohányzást „felváltani” szándékozó termékek: a különböző elektronikus cigaretták, vape-ek és társaik.
Ezeket szintén a kevesebb kár elve alapján reklámozzák, mint vagy száz éve bizonyos cigimárkákat, ami valószínűleg igaz is lehet. De azért azt nem árt tudni, hogy jelenleg még nem nagyon léteznek olyan tanulmányok, amik a hosszú távú felhasználás ártalmait vizsgálnák, és a legtöbb szakember minimum szkeptikus azt illetően, hogy ártalmatlanok lennének.
Kifejezetten egészségesnek beállítani a dolgot pedig, nos, azért erős. A történelemnek megvan az a makacs, és fölöttébb idegesítő szokása, hogy olykor ismétli önmagát.
