FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Barak Dáviddal az első könyve, az Elásott igazság megjelenése alkalmával beszélgettünk a dunaszerdahelyi maffia témájáról. A következő években a maffiasírok kiásása újonnan megnyitotta a témát, és erről szól Dávid nemrég megjelent második könyve, a Rossz vér és a mi beszélgetésünk is.
Dávid, az első és második könyved között eltelt három év. Ezalatt az idő alatt milyen volt a felkészülés a második könyvre?
Elég sok víz lefolyt azóta a Dunán. Igazából tovább foglalkoztam ezzel az egész történettel azóta, hogy a 2019-es év végén megjelent az első könyvem. 2018-ban indultak azok a bírósági eljárások, amelyek során tovább derítik fel a dunaszerdahelyi maffia ügyeit. Legalább százötven tárgyalási napon vettem részt, közelebbről megismerhettem a bazini Specializált Büntetőbíróságot. Azóta három-négy eljárást figyeltem végig, próbáltam lekövetni azokat az eseményeket, amelyek az első könyvben tárgyalt történéseknek a következményei voltak. Az elmúlt három esztendőben végignézhettem, hogyan zajlik a felelősségre vonás folyamata, mert az előzőben erről nem volt szó. Úgy is mondhatnám, hogy az a könyv inkább egy történetgyűjtemény volt, amely alapján elég széles képet kaphatott az olvasó arról, milyen hangulat is uralkodott Dunaszerdahelyen a kilencvenes években. Az új könyvből pedig az derül ki, mi történt tulajdonképpen az ezredforduló után. Világossá válik, hogy az a terror igazából semmivel sem volt enyhébb, csak már nem a nyílt utcán zajlott.
Miről szól a második könyv, milyen történetszálakról olvashatunk?
A könyvem arról szól, hogyan lehet különféle kompromisszumok árán felderíteni nagyon sok múltbeli bűntényt.
A leginkább elgondolkodtató tény, hogy az igazság kiderüléséhez egykori bűnözők segítségére van szükség, akik ezért különféle engedményeket kapnak.
Egy történetszál pedig arról szól, mennyire fontos, hogy a különböző szervek jogszerűen végezzék a dolgukat, különben elképzelhető, hogy hiába feltételezhető valakiről, hogy bűnös, az egész ügy mehet a kukába.
Konkrétan milyen eljárásokon vettél részt, miről szóltak?
Igazából a legtöbb eljárás, amelyben újságíróként részt vettem, a dunaszerdahelyi maffiához köthető, de voltak más ügyek is. Ezek közül kiemelném a Kuciak-ügy bírósági eljárását. Úgy néz ki, a nagypolitikában még csak most jönnek az igazán súlyos vádemelések – amennyiben sor kerül rájuk, mert ebben az országban sosem lehet tudni. A Dušan Kováčik speciális ügyész ellen zajló eljárást szintén végigkövettem. A Norbert Bödör elleni, gazdasági bűncselekmények és korrupció miatti vádemelésen is részt vettem, de nem volt időm végigkövetni, mivel elkezdtem írni a könyvet. Megemlíteném a pozsonyi Takáč-klán tagja, Ľubomír Kudlička ellen zajló eljárást, amelyet szintén figyelemmel követtem, ahol a perdöntő tanúk ugyancsak dunaszerdahelyiek voltak. Mikuláš Černáknak volt egy vádalkus tárgyalása Besztercebányán, amely egy nap alatt le is zajlott a beismerő vallomások miatt. Ez egy érdekes tapasztalatot jelentett, hiszen nem volt semmiféle bizonyítás, csak a beismerő vallomások. Majdnem kéttucat gyilkosság került terítékre, és csak a vádirat felolvasása két órát vett igénybe. Ítélethozatalkor a bírónő megkérdezte a vádlottakat, hogy elég-e csak az ügyek sorszámát elmondani, hogy ne kelljen még egyszer felolvasnia az egészet.
Ezeken a több órás tárgyalásokon mivel szembesültél?
Ezek egész napos történetek, reggel nyolctól délután háromig-négyig tartanak. A formalitások természetesen untatóak tudnak lenni néha, de igazság szerint minden egyes tárgyaláson egy krimi elevenedik meg a szemünk előtt. Ez pedig rendkívül izgalmassá tud válni. Amikor 2018-ban elkezdtem a bírósági tudósításokat, nem terveztem, hogy minden egyes tárgyaláson megjelenek. Viszont valamiért beszippantottak ezek az izgalmak, és a Paraméter hírportál olvasóinak a visszaigazolásai is azt bizonyították, hogy ez a téma nem csak engem érdekel.
Talán nem túlzok, ha azt mondom, nincs olyan más téma, amely jobban érdekli az embereket annál, amely körülöttük és a szemük előtt zajlott, de nem tudták, hogy ez olyan brutális méreteket öltött, ahogyan az a későbbiekben kiderült.
Ez egy olyan téma, amely nem egyszer magába szippantja az embert. Nevezzem ezt a jelenséget akár ördögi vonzalomnak. Téged miért érdekel a téma?
Megint csak a krimik felől közelíteném meg a dolgot. A krimi a legnépszerűbb műfaj, legyen szó könyvekről vagy sorozatokról, ez mindig is érdekelte és érdekelni is fogja az embereket. Ez nem a saját gondolatom, viszont nagyon találónak vélem azt, hogy
amit valaki ördögi vonzásnak nevez, azt én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy az ember mindig rettenetesen kíváncsi a kockázatokra. Ha esetleg valaki nem is rakja a tűzbe a kezét, megnéz valakit, aki igen. Ilyenkor arra vagyunk kíváncsiak, mi a legrosszabb, ami történhet.
A kockázat és a kíváncsiság húzza be az olvasókat, fogyasztókat, bármilyen krimiről is legyen szó. Azon is el kellene gondolkodnom, miért terjed ki az érdeklődési köröm például az amerikai szesztilalom időszakától a napjaink alvilági csallóközi történetéig. Talán azért, mert úgy érzem, a kriminél nincsen izgalmasabb. És ha a krimi valós, sőt a saját városunkban játszódik, akkor pedig érdeklődnünk kell iránta, mert ez rólunk szól. Látjuk a közállapotokat és az ország helyzetét, teljesen nyilvánvaló, hogy sok mindenben gyökeresen változtatni kell. És amikor a változás szakaszába érünk, mindig azt kell megvizsgálnunk, mi a rossz, mi nem működik.
Váltsuk apróra a témát, mivel jár egy ilyen tapasztalat, amikor elég masszívan jelen vagy a tárgyalásokon?
A sok idő és a sok nikotin a titka (nevet). Komolyra fordítva a szót, eköré kellett alakítanom az életvitelemet is. A különböző jogi bökkenők, témák körüljárása. Természetesen nem vagyok jogász, de a könyvben is vannak olyan jogi esetek, amelyek izgalmasak, ezeknek pedig mindig utána kell járni. Igazából maga a tapasztalat is izgalmas. A Specializált Büntetőbíróság a legrosszabb hely, ahova az ember a rendszeren belül kerülhet, és érdekes dolog figyelemmel követni, milyen igazság lesz szolgáltatva az eljárás végén. A sok idő és a rengeteg tárgyalás a munkám részét képezte, így dolgoztam teljes munkaidőben riporterként. A könyv megírása nagyjából ugyanannyi időt emészt fel, csak itt további három évig zajlott az adatgyűjtés, ami hosszabb volt, mint az előző könyv esetében. Ezt követően még meg kellett várni bizonyos jogerős bírósági ítéleteket.
Figyelted a tárgyalások szereplőit, főszereplőit. Mit láttál, hallottál testközelből?
Az egész színpaletta megjelent abban a tekintetben, ki hogyan viselkedik, vagy milyen hozzáállást képvisel. Erről szó is van a könyvben. Konkrét személyek említése nélkül volt olyan, aki néha kicsit flegmán és kekeckedve válaszolt. Megosztanék egy történetet. Az ügyvéd megkérdezte a tanúként megjelenő gyilkostól, hogy miért nem egy helyre temették el az áldozataikat. Erre ő azt válaszolta, hogy arra külön engedélyt kell kérni, mert az úgy hívják: temető. Van tehát olyan, akinek néha kedve szottyan frappáns válaszokat adni. Aztán akadnak olyan történetek is, amikor az ember nem tudja, hogy higgyen-e a fülének.
Sátor Lajosnak volt egy kivégzőosztaga, amelynek az egyik tagja elcsukló hangon, szinte már a sírás határán szokott beszélni a konkrét dolgokról, arról, mit és hogyan tettek. Vannak olyanok, akik picit hisztérikusabban, agresszívebben próbálják bizonygatni a saját igazukat és vallják magukat ártatlannak. Olyanok is akadnak, akik nagyon simulékony hozzáállást képviselnek.
Velük kapcsolatban olyan érzése támad az embernek, hogy azt mondják, amit a bíróság hallani szeretne. De a legtipikusabb, hogy igyekeznek elbagatellizálni a saját szerepüket és szinte mindenkitől elhangzik, hogy azért gyilkolt, mert ha nem tette volna, őt ölik meg. Ezek azok a kérdések, amelyek egy ember számára rendkívül elgondolkodtatók.
A dunaszerdahelyi alvilág történetei valószínűleg egy ideig még nem zárulnak le. Mit várhatunk még?
Úgy néz ki, hogy jó pár év még hátravan. Ha reálisan nézzük, akkor azt lehetne tippelni, hogy 3-5 éven belül talán véglegesen lezárulnak ezek az esetek, mindenki megkapja a büntetését. Azt is tudni kell, hogy 2018 óta továbbra is keresik a holttesteket – lassan immár ötödik éve kutatnak gépekkel az áldozatok maradványai után. Erre egyébként már több millió eurót költött a rendőrség, de talán ez a minimum, amit az állam megtehet azért, hogy a saját bűneit is jóvátegye, és vállalja az elmulasztott felelősségét. Mindenképpen lesznek még hasonló történetek, de a dunaszerdahelyi alvilág alfája és omegája az 1999-es tízes gyilkosság volt, amellyel kapcsolatban komoly előrelépések történtek az utóbbi években. Ez egy olyan történet, amely további feldolgozásra vár. Ha esetleg lesz további folytatás is, akkor szerintem annak a központi cselekményét mindenképpen a tízes gyilkosság adja majd.
Befolyásolhatja a dunaszerdahelyi maffia ügyeit hasonló, nevezzem úgy, hogy akadály, mint például a szlovák főügyészségnél praktizált 363-as paragrafus?
Érdekes téma az együttműködő gyanúsítottak. Ide sorolható Ľudovít Makó, a Pénzügyi Hatóság egykori igazgatója, továbbá az egykori rendőrök. Amikor ezek az ügyek előbukkantak, az egy új dolog volt a szlovák társadalom számára. A dunaszerdahelyi vizsgálatokkal kapcsolatban már évekkel ezelőtt ilyen tanúvallomásokra alapozták a hatóságok a bizonyítást.
A végkifejletnél a Fontána-ügyön kívül az lesz a legizgalmasabb, milyen engedményeket kapnak majd azok az együttműködő gyanúsítottak, akiknek húsz-harminc, vagy akár negyven áldozat élete szárad a lelkén. Érdekes lesz látni, mit gondol erről a társadalom és hogyan csapódik majd ez le.
Igazság szerint, akárcsak a politikai korrupciós ügyeket, lehetetlen lenne ilyen együttműködő gyanúsítottak nélkül felderíteni, ugyanez érvényes a dunaszerdahelyi alvilági történetére is. Az fog történni a végén, mint ami Norvégiában, amikor Breivik egy terrorcselekmény során több mint hetven emberrel végzett: huszonegy évet kapott, mert ennyi a maximális büntetés Norvégiában. Nálunk az a helyzet, hogy ha azonnali életfogytiglant kapnának ezek az emberek, akkor nem köpnének be senkit. Innentől az a kérdés, hogy milyen engedmény kell nekik, valamit valamiért.
Dávid, az első könyv után levontál magadnak valamiféle tanulságot. Az új kutatás és a második könyv befejezése után miben változott és miben bővült ez a tanulság?
Nehéz kérdés, mert az olyan embereknek is mindig van bizonyos felelőssége, akik nem néznek oda. Az átlagember, akinek nincs hatalma ezen praktikák ellen, nem tud ezzel mit csinálni. A történetet nézve kicsit távolabbról válaszolnék, de aztán egyértelmű lesz, mire gondolok.
A könyv befejezését követő tanulságként azt tudom levonni, hogy ugyanúgy a mai politikai ügyekben – rendőrmaffia, korrupció, az előző garnitúra bűnei – mindig az kerül elő, hogy a dolgok akkor maradnak következmények nélkül, ha valaki a rendszerből be van építve. Legyen az egy rendőr vagy ügyész, aki nem végzi a dolgát, vagy éppen a bűnözőket segíti. Ilyen esetben megsokszorozódnak a bűnök.
Az első könyvben volt szó egy Boris Drevenák nevű rendőrről, aki tulajdonképpen a Fontána nyomozócsoportot vezette. Nagyon ügyesen csinálta a dolgát, valakit sikerült elkapni, valakit pedig nem. Adott is, de hagyott is. Évekkel később őt is tizennyolc évre ítélték, jelenleg szökésben van. Ha ő végezte volna a feladatát, nem adja el magát és a hivatását, akkor a második könyvben taglalt dolgok nagyjából kilencven százaléka meg sem történik, ezek az emberek már régen börtönben lennének, sőt az is lehet, hogy már szabadlábon a büntetésük letelte után. Nem mindegy, hogy kinek milyen a felelőssége, és az sem, milyen szinten vannak az árulók. Most azokról beszélek, akik az egyszerű embert árulják el, ők pedig pont a rendszerben vannak. Az egész történettel kapcsolatban az egyik legnagyobb tanulság, hogy ha a szervek jól működnek és nincsenek benne olyanok, akik a mohóságuk miatt eladják magukat, akkor a rettenetes szörnyűségeket meg lehet előzni.
A könyveidnek megvan a saját stílusa, műfaja. Lehet ebben a dunaszerdahelyi témában írni olyan összetett könyvet, mint amilyen Ján Petrovič Szlovák Maffia című könyve?
Nagyon nagyra tartom Petrovič könyvét, ez egy valóságos enciklopédiája ezeknek a történéseknek, és arra is büszke vagyok, hogy a barátomnak tudhatom őt. Össze lehet dolgozni és sorrendbe tenni a történéseket, amikor már szinte minden fel van derítve, amit fel lehetett deríteni. Nem zárom ki, hogy amikor ennek vége lesz, egy nagy összefoglaló megjelenjen. Viszont műfajilag fontosabbnak tartom a történetet, mint a tudományosságot és a hivatkozásokat. Természetesen itt is össze vannak kapcsolva a különféle történetszálak, de azt hiszem, hogy az olvasó számára mindenképpen jobb, ha az ilyen könyveknek történetközpontú stílusa van.
Milyen mértékben befolyásolhatják a nagypolitikában történő aktuális események a perek folytatását, hiszen pakliban van az is, hogy újból azok lesznek kormányon, akik évekig fékezték a rendőrök munkáját?
Talán egy olyan időszakban vagyunk, amely során valószínűleg kiderül, hogy igaz, amit mindenki sejtett, sőt inkább tudott. Az, hogy az előző politikai vezetés vagy a rendőri garnitúra korrupt volt, sőt egy bizonyos időszakban a rendőrség maga volt a maffia, valamiért mindenki számára nyilvánvaló volt, csak nem voltak kellő bizonyítékok. Az utóbbi két évben hatalmas előrelépés történt ezzel kapcsolatban. Azelőtt is voltak bizonyos lépések, mert a dunaszerdahelyi maffiaügy is 2016-ban robbant ki, és azelőtt négy évig a Smer kormányzott.
A rendőrségen mindig dolgoztak olyanok, akik fel akarták deríteni ezeket az ügyeket. Akkoriban erre volt lehetőségük, most úgy néz ki, a rendőrök arra is lehetőséget kapnak, hogy ne csak az úgynevezett utcai bűnt üldözzék, hanem a legmagasabb szinteken is tetten érjék a korrupciót. Ez viszont addig tart, amíg a politikai vezetés lehetővé teszi.
Fogalmunk sincs, mit hoz a jövő. Minden jel arra mutat, hogy ha kormányváltás lesz, meg fognak próbálni visszavenni a tempóból olyan frontokon, amelyeket be tudnak kebelezni, amelyek számukra elérhetők. Az elit pontosan olyan, amilyen a társadalom. Ha a társadalomban azok az emberek vannak többségben, akiknek elfogadható a korrupció, vagy akik ha igazságtalanságot észlelnek, elfordítják a fejüket, akkor a hatalomban is ilyen emberek lesznek. Biztos vagyok abban, hogy a következő generáció sokkal érzékenyebb lesz az igazságtalansággal kapcsolatban. Akkor lehet, hogy mondjuk negyven év múlva sikerül felszámolni azt az elitet, amelynek egyetlen célja van: a saját anyagi érdekeit akarja figyelembe venni, amikor pozícióba kerül.
Mennyire változtál meg amióta ezekkel az ügyekkel foglalkozol, elvégre, ez minden esetben egy illúzióromboló téma?
Ha nem szeretnék ezzel foglalkozni, akkor nem tenném. Igazából örülök annak, hogy vannak izgalmas témák, amik nemcsak engem érdekelnek nagyon, hanem további sok embert. Ilyen szempontból nem volt semmiféle negatív változás. Azt viszont magam is furcsállom, hogy amikor a való életben is ezekkel a bűnügyekkel foglalkozom, nem veszítem el az étvágyam a fikciós krimik fogyasztására. Az emberek számára sokkoló lehet szembesülni azzal, mi történik az alvilágban, viszont szerintem van benne egy másfajta illúziórombolás is, mégpedig az, hogy ezeket az embereket nem lehet pozitív fényben feltüntetni. Ha a bíróságon, egy könyvben vagy egyik helyen sem kerülnének kitárgyalásra a bűneik, akkor talán valakinek eszébe juthatna romantizálni ezt az időszakot.
Egy beszélgetést lezáró gondolatot kérnék!
Egy napot ha tudnék ezen gondolkodni, akkor lenne jó válaszom. Azt mondanám, egyszer minden kiderül.
