POÓR TIBOR: Egy „fáradtnak” nevezhető meccsen, botrányos játékvezetői teljesítmény mellett a bronzérem megérdemelten Modrićéket illeti. A Marokkó előző mérkőzésein is viccesen „(nem)fújtak” a játékvezetők, a franciákat is sárga lapok nélkül rugdoshatták a marokkói spílerek, szinte minden meccsen, és a main is, szüntelenül pofáztak a játékvezetők szájába, néha egyszerre hatan-heten – szintén lap nélkül. Hiába a szimpatikus, harcos és jó játék a Marokkótól, ha a játékvezetők amit más meccsen azonnal fújtak és amire azonnal lapot ítéltek, azt a Marokkónak engedték… Horvátország bronzérmes. Hála Istennek.
SZIGETI ATTILA: Hosszú idő után történt meg világ- vagy Európa-bajnokságon, hogy a bronzéremért való küzdelemben egyik csapat futballkultúrája sem tudott lázba hozni. Valahogy a túllihegett győzni akarás, vehemencia és a nekik szurkoló fanatizmus sem szimpatikus számomra. A horvát csapatjátékokat nem lehet nem elismerni és a marokkói futballcsapatban is szerepelnek tehetségek, de akkor sem a szívem csücskei ezek a csapatok. Szóval a végére talán elfogyott a marokkói fanatizmus, és Fortuna istennő is elfordult tőlük, de az is lehet, hogy ennyi volt a futballtudás. Ki merem jelenteni, hogy a nagyobb tudású csapathoz került a bronzérem. A két csapat taktikájához csak annyit, hogy a vb-n jónéhány meccsen szerettünk volna inkább hasonlót látni. Abban meg csak reménykedni merek, hogy a marokkói szurkolók nem törik össze fél Európa nagyvárosait.
