Fotó: Pixabay.com
Egy gyermek születése mindig egy új lehetőség az újrakezdésre. A nagy szakadék, mely egy szülő és a gyermeke életkora között van, csak illúzió. A kicsi baba szeméből áradó elemi bölcsesség vajon mégis honnan ered? Olyan bölcsesség, amit egy felnőtt szemében is ritkán látni. Az életkor és a bölcsesség jelentése nem egy, a legkevésbé sem.
Egy szülő egyszerre látja gyermeke szemében az új, cseperedő életet, és a gyorsvonatként közelgő elmúlást, amiről senki nem maradhat le. Senki. Látja a tekintetében az élni akarást, a vágyat, a szeretet, a zsigeri érzelmeket, az ösztönkésztetést, amit egy szülő, egy felnőtt már nem enged meg magának. Mosolyog a kisgyermek naivitásán, hiszékenységén, egyszerre magasztalja, de titkon mégis megveti őt az együgyűségéért.
De miért is tűnik el a felnőtből ez az ösztönkésztetés? Az elemi vágy, a hiszékenység, még a jóra való törekvés is? Miért hagyja, hogy ezek mind elvesszenek belőle? Miért van az, hogy az ösztönös reakciók már nem is olyan ösztönösek?
Sőt. Miért van, hogy az ösztön, mint olyan, már nem is lételem? Ahogy az életösztön sem. A boldogságra való törekvés sem. Hiányzik az öntudatra ébredés, céljaink, szívünk álmainak megrajzolása. Még a saját egészséges korlátaink, lelki határvonalaink sem egyértelműek. Vakon repülünk át az életen hangoztatva önnön nagyszerűségünket mit sem tudva arról, hogy kik is vagyunk valójában.
Egy szülő megteheti azt, hogy elkíséri a gyermekét ebben az ösztönlétben. Társa lehet, tanácsadója. De csakis akkor, hogy ő maga is képes átélni ezeket az érzelmeket. Ha képes megismerni a saját határait, érzelmeit, őszinte vágyait, ösztöneit, felismeréseit. Ha egyszerre tud nevetni, sírni, szomorkodni, örömködni gyermekével, együtt harcba indulni, némán kommunikálni
Anya, Apa, kísérj el! – mondja a gyermeki tekintet némán, kérlelve szüleit, hogy legyenek partnerei ebben a nagy kalandban, az életnek nevezett játékban. Vegyék együtt az akadályokat, harcolják meg együtt a harcokat, legyenek egy hullámhosszon, még akkor is, ha más és más generáció képviselői.
Mindannyian az életjáték szereplői vagyunk. Van, aki kicsit hamarabb csatlakozik, van, aki kicsit később, a szabályok viszont ugyanazok. Haladhatunk kézenfogva együtt, szeretettel akkor is, ha egy életöltő is húzódik köztünk.
