Milyen jó néha visszautazni az időben és elveszni az emlékekben, szinte minden családban van legalább 1 történet arról, hogy valaki feldöntötte a karácsonyfát. Gyerekként mindig azt hittem, hogy csak a mi Bandipapánkkal történhetett meg, hogy kisgyermekekként éjjel kiosont szaloncukrot csenni a karácsonyfáról, ami persze feldőlt. Olyan átéléssel szokta mesélni, hogy karácsonykor a 6 testvér között mindig ment a cserebere – ,,adok 3 szaloncukrot, ha nekem odaadod a csokoládét…” 😀 Anya azt szokta mesélni, hogy régen mennyire izgultak, nehogy kiégjen valamelyik égő, hiszen a régi csavart égősoron, ha kiégett 1, akkor már nem világított az egész. Azóta néhány dolog már más lett, de a karácsony csodás hangulata nem változott.
Egyetlen dolgot kívánok mindenkinek: Béke szálljon minden házra, Kis családra, nagy családra!
A szerkesztőség tagjai sem úszták meg a karácsonyi faggatást. Ezúttal ők meséltek nekem néhány különleges pillanatról. A kérdéseimre az ankét első epizódjában Bögi Róbert, Poór Tibor és Szilvási Tibor és válaszolt. Fogadjátok sok szeretettel!
BÖGI RÓBERT
Mi a legelső emléked a karácsonyról?
Egészen kicsiny gyerek voltam még, és sikerült feldöntenem a karácsonyfát. Anyuék elaludtak, én felpattantam az ágyból, átmászva a kiságy rácsait, kiosontam az ebédlőbe, sámliról a székre, székről az asztalra. Karácsony első napjaiban az volt a szokás, hogy az izzóknak reggelig világítaniuk kellett, így azok elég fényt adtak, hogy lássam, amit látnom kell. Egy-két szaloncukor elfogyasztása után megpillantottam egy kismadarat a legfelső ágon, közvetlenül a csúcsdísz mellett. Magasan volt, nem volt mit tenni, irány a fa, ami persze nem bírt meg és egy szempillantás alatt a földre hullt, én pedig megriadva leültem az asztalon. A csörömpölésre felriadtak az anyuék, menten kirohantak az ebédlőbe, engem az asztal tetején találva. Szólni sem mertek, szép lassan közelítettek felém, attól tartva, hogy megijedek és lepottyanok. Már vagy egy méterre voltak tőlem, amikor megszeppenve csak ennyit mondtam nekik: Ne bántsatok, nem én voltam, a Mikulás járt erre… Egyébként a karácsonyfa feldöntése nálunk azóta családi szokás lett, még jó, hogy ezek az újabb fajta díszek már nem törékenyek.
Mi volt a legviccesebb karácsonyi ajándék, amit kaptál, vagy amit adtál valakinek?
Nem is maga az ajándék volt vicces, hanem a története, mondjuk úgy, a teljes sztori körülötte. Szintén még gyerekkoromban történt, hogy a szomszéd srácokkal sokat játszottunk egy – az akkor nagy slágernek számító – elemre működő autópályával. Szüleim megkérdezték, mit szeretnék karácsonyra, én persze rögtön rávágtam, hogy olyan autópályát, amilyen a haveroknak is van. Az ajándékokat már napokkal szenteste előtt a fa alá pakoltuk, nézegettem, hogy bizony van közte egy elég nagyméretű doboz is, ami pont akkora, amekkora egy autópálya doboza. Elérkezett a szenteste, kibontottuk az ajándékokat és autópálya helyett egy biliárdasztalt találtam benne. Amekkorát akkor csalódtam, annyira megszerettem azt a biliárdasztalt, mivel az idők során rájöttem, hogy sokkal nagyobb hasznom volt belőle, mint az autópályából. Merthogy autópálya akadt a lakótelepen akármennyi, de biliárdasztala csak nekem volt és mindenki azzal szeretett volna játszani… Nyilván vicces még az az alsónadrágszett is, amit minden évben kapok a feleségemtől, de praktikusabb ajándékot keresve sem találnék, mert addigra ugyancsak megritkul a boxerállomány a szekrényben.
Közösen enni vagy közösen ajándékozni?
Ez tulajdonképpen nem is kérdés, a karácsony családi ünnep, elvileg együtt eszünk, majd együtt is ajándékozunk. Csakhogy nyugodjék édesapám szintén vasutas volt, illetve én is az vagyok, a vasút pedig karácsonykor sem áll le. Szóval nálunk „akkor van” karácsony, amikor a vasutas éppen nem szolgál.
POÓR TIBOR
Mi a legelső emléked a karácsonyról?
Hm… Azok a karácsonyi ünnepek, amelyek először az emlékezetemben maradtak, gyakorlatilag a szüleimhez, de főleg az édesanyám felöli, dunasápújfalusi nagyapámhoz és nagyanyámhoz fűződnek, akikkel akkoriban éltünk, és természetesen anyum testvéreihez. Viszont legmélyebben az 1978-as karácsony vésődött az emlékezetembe. Nyolcéves voltam, és röviddel karácsony előtt az utolsó albérletünkbe költöztünk, azzal a tudattal, hogy januárban költözünk a saját lakásunkba Dunaszerdahelyre. A karácsony káprázatos volt, az albérletben kiváló fűtés volt, kint annyi hó, amennyit csak elképzelhet egy kissrác, és a karácsonyfa alatt életem egyik legszebb tartalmú, bőséges ajándékcsomagja várt. Határtalanul büszke voltam az első, Prim nevezetű karórámra, gyönyörű kék színe volt… Az örömömet Domcsi lányom öröméhez hasonlítanám, amikor megkapta az első mobilját, és később az első notebookját… Szóval, én akkor nagyon boldog voltam…. Anyukám főztje, nagymamám kakaós kalácsa… Hjaj…
Mi volt a legviccesebb karácsonyi ajándék, amit kaptál, vagy amit adtál valakinek?
Talán az, amit a fateromnak vettem, kb. tizennégy évesen. Egy darab szivart. Értelmetlen ajándék, apum hozzá sem nyúlt…
Közösen enni vagy közösen ajándékozni?
Közösen enni. Mert az ünnepi vacsorának igenis van karácsonyi illata, amit csak akkor érez az ember, ha az asztalnál nem maga ül.
SZILVÁSI TIBOR
Mi a legelső emléked a karácsonyról?
Hogy a karácsonyfa bök, a szaloncukrot pedig nem szabad levenni, csak megenni. Akárhogy is próbálok visszaemlékezni, mindig csak olyan cselekményeket animálok a fejemben, amik csak fekete-fehér képen vannak meg. Ami biztos, hogy a legelső karácsonyi emlékemben kell legyen, az a legó. De ki a hóhér tudja, hogy abban sárkány volt, kalóz vagy űrrepülő?!
Mi volt a legviccesebb karácsonyi ajándék, amit kaptál, vagy amit adtál valakinek?
Ahogy Weöres Sándorunk is megmondta, egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Anyósomék nem voltak biztosak benne, hogy így van, és vettek nekem egy létrát! Aranyosan bizarr ajándék volt, véget vetettek a pampogásomnak, hogy nincs otthon létrám.
Közösen enni vagy közösen ajándékozni?
Régen nincs nagy családi asztalunk, a közös kajáláshoz különösebb kötődésem soha nem alakult ki, két kamikaze gyerkőc mellett pedig még kevésbé esélyes, hogy mindenki ugyanazokon a koordinátákon maradjon. Ami az ajándékozást, de úgy az egész ünnepet érinti, annak akkor van értelme, ha nem fulladunk bele a sok emberrel szembeni vélt vagy valós kötelezettségekből adódó frusztrációba és káoszba, hanem az egész lassú lefolyású, meghitt, van idő percekig megélni pillanatokat, elidőzni a történéseken és fürödni az apró élményekben.
