Szlovákiai magyarként jó eséllyel kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor „magyarázzuk a bizonyítványunkat”: hogy is van az, hogy itt élünk, hogy élünk, milyen nyelvet használunk a mindennapokban, satöbbi. Pedig egy kisebbség tagjának lenni mondhatni teljesen természetes dolog, illetve élmény. Legtöbbünk, ha épp nem is nemzetiségi értelemben, valamilyen szempontból értékelhető egy kisebbség tagjának. Ez lehet félreértések, konfliktusok forrása, esetenként fakadhatnak belőle egészen abszurd szcenáriók. Mégis, gyakorta inkább gazdagít minket ez a tény, mintsem elvenne belőlünk. Ezért, illetve a decemberi kisebbségek világnapja kapcsán döntöttünk úgy, hogy valamiképpen feldolgozzuk verseinkben ezeket a tapasztalatokat. A feladat egyébként nem is bizonyult olyan könnyűnek, hiszen meg kellett találni a megfelelő formát és hangot. Nálam több szövegváltozat is készült, míg végül az alábbi mellett döntöttem. A végkicsengése talán nem annyira pozitív, mint azt pár mondattal előbb beharangoztam, de hát ugyanazt a dolgot – itt épp a kisebbségi létet – különféleképpen élhetjük meg életünk más-más pontjain, illetve szakaszában a körülményektől függően. Íme!
Sipos Janka: Közöttes
milyen jó, hogy megtanultál
így magyarul
van ugyan hova fejlődni
de alakul
szívás, hogy a határnak a rossz
oldalára
szorultál mi újság van ott
mostanába?
te ott amúgy egyáltalán
mit tanultok?
nem akartál ide költözni?
neked úgy jobb?
váltsad ki a tartózkodási
engedélyed
adószám is meg lakcímkártya
megjegyezted?
s te két nyelven nem akarod
megérteni
hogy egyik a másikat hogy
lenézheti
szádban a szó, kezedben
megáll a toll
esetleges térképvonal
belédhatol
valahol kettő között vagy
se itt se ott
dobd csak be a törölközőt
megint letolt
gatyával álltál rajtvonalhoz
de minek is
akit bódénak néznek nem
lesz piramis
