Már-már ösztönösen azt gondoljuk, hogy boldognak lenni, önfeledten viselkedni bűn. Mintha ezt hoztuk volna magukkal, ezt tanultuk volna otthon. Első a kötelesség, a feladatok, csak aztán jöhet bármi más, a szabadidő, szórakozás – de azt is csak ésszel ám! Maszkokat, páncélokat pakoltunk magunkra, szinte már ki sem látszunk alóla. Aztán csodálkozunk, ha összeroppanunk a vaskos fémöltözet alatt? Nem csoda, ha megroppanunk, ha derékba törünk. Sőt! Mi magunk tesszük, lendületből gurulunk le a lejtőn, s testünket be is töri a súlyos sorskerék.
Most tudtam meg, hogy a gerincsérv népbetegség. S mivel én is büszke hordozója lettem, elgondolkodtam. Még jobban, még mélyebben, még eldugottabb, még rejtettebb összefüggések után kutatva. Magam is beletörtem a sorskerekembe. Kerékbe tört az élethelyzetem, a választásaim.
Sokatokat megkérdeztem az idei éves fogadalmatokról. Meg is válaszoltátok. Legtöbben azt mondtátok, hogy nincsenek újévi fogadalmaitok, mert attól féltek, hogy nem lennétek elég következetesek, nem tudnátok betartani őket. Most azt mondom Nektek, bár már február van, mégis fogadjatok meg egyvalamit: ez az év Rólatok is szóljon! A saját boldogságotokról és arról, hogy végre magatokért is tegyetek.
Anyák, Ti vagytok a családot összetartó közeg, a meleg öl, ahova otthon bárki nyugodtan odahajthatja a fejét. Nektek is kell a nyugalom, az öröm, az elégedettség, amiért pedig kizárólag magatoknak kell tenni, mert valójában egyedül Ti tudtok tenni ezért.
Apa, Te vagy maga a gépezet, ami nullahuszonnégyben jár. Mégis, neked is kell a kikapcs.
Mama, papa, ti se maradjatok otthon!
Gyerekek! Nem csak a suliról szól az élet.
A fiatalok pedig? Az öröm megtestesülései kell legyetek, az önfeledt szórakozásé, az őserőé, és a megváltásé.
A kötelességek mellett megérdemlitek, ami kijár. Végérvényben mi másért is jöttünk volna?
