Milyen fura elképzelni zene nélkül egy lakodalmat, egy bált, vagy igazából bármilyen ünnepséget. Apropó, lakodalmak. Nem hittem volna, hogy ennyi menyasszonyt fogok látni ebben a különös évben. Tudtam, hogy 2022 tavaszán is el fog kezdődni az esküvői szezon, de arra nem számítottam, hogy ebben én is részt fogok venni. Oda sodort az élet (na meg persze az az áldott jó főnököm /itt ki kell emelnem, hogy ez teljesen iróniamentes gondolat, mert tényleg áldott jó nőci a főnököm/).
Úgy kezdődött minden, hogy lehetőségem volt elmenni felszolgálni egy esküvőbe. Ebből az esküvőből aztán sok esküvő lett, hisz olyan könnyen hozzá lehet szokni a jó töltött húshoz meg a soooook sütihez. De aztán jöttek még a szülinapok, a bálok és még több süti. Rengeteg zenekarral, fotóssal és vőféllyel találkozhattam, szerencsére volt, akikkel többször is. Egy idő után azt vettem észre, hogy a buli előtt az első dolgom az ültetőkártyák lecsekkolása volt. Nem mindegy, hogy kivel töltesz el egy egész éjszakát. 😀
Bár különböző feladata van a zenésznek, na meg a pincérnek is, viszont mi értjük meg a legjobban egymást, mivel hajnalig dolgozunk azért, hogy mindenki elégedett legyen, mindenki jól érezze magát. Kevesen látnak be a színfalak mögé, még kevesebben gondolnak bele, hogy egy ilyen fontos esemény mögött mennyi munka van. A konyhásnénik kora reggeli készülődése, a vőfély frappáns szövege, a pincérek lejárt kilométerei, a zenészek kitartó munkája, hogy minden egyes embert megtáncoltassanak.
Na meg ott van a türelem. Szinte mindig eljön az a pillanat, amikor a legnagyobb szükségünk a türelemre van. Amikor az utolsó pillanatban közlik a konyhásnénivel, hogy kell 2 db vegán és 3 db vegetáriánus kaja, meg kéne még egy gluténmentes adag is. Amikor néha a pincéreket meg akarják táncoltatni hajnalban. Az is izgi, amikor a legkitartóbb vendégek reggel háromnegyed 6-kor farkasszemet néznek a pincérekkel, erősen sugallva, még maradunk egy kávéra. Vagy amikor a zenész kezéből kikapják a mikrofont, mert az egyik vendég mindenképpen el akarja énekelni a kedvenc dalát.
Sokan bele sem gondolnak, hogy a zenész mosolya mögött milyen fájdalom lehet, hogy a pincér életét az előző nap történései tették pokollá, a vőfélynek meg csak talán simán rossz napja van. Ezeket a dolgokat hagyják otthon és indulnak útnak a legszebb ruhájukban, a lehető legnagyobb jókedvvel, amit ki tudnak préselni magukból. Mindezt az ifjú párért, az ünnepeltért, a közönségért. Nem értek egyet azzal, hogy a zenész kapjon utoljára vacsorát, mivel nem alsórendűbb a vendégeknél, sőt, nélküle nem lenne olyan elképesztően jó az este. Annyi tehetséges zenész van, és annyival több megbecsülést érdemelnének. Ők nem eszközök, hanem Művészek.
Košťál Éva röviden annyit mondott magáról, hogy egy nagyon egyszerű embernek tartja magát. Nagymácsédi énekesnő, aki már kislány kora óta énekel, s ebben a családja mindig támogatta őt. Megfordult a Sztárban sztárban és az X-Faktorban is. Hatalmas élmény volt számára, hogy eljutott a Sztárban sztár 4. fordulójáig és szerepelhetett a TV-ben. Ha valaki átélte már azt a fergeteges hangulatot, amit a Rekvizit zenekar teremtett, az tudja, hogy Éva nem marad a mikrofon mögött, képes mindenkit megtáncoltatni.
Jandó Adriana az Alfa Show Band zenekarának a frontembere, aki mindig határozottan a kezében tartja az irányítást. A komáromi származású hölgy 4 éves korában kezdett el zongorázni, majd később a Pozsonyi Konzervatóriumban tanult. Több mint 30 éve van a pályán, nagyon sok tapasztalat van mögötte, hiszen profi zenészként több országban is megfordult már. Az egyik legfontosabb dolog, hogy szívből és szeretetből zenél.
Mennyi előkészülettel jár felkészülni egy-egy alkalomra? Nagy különbség van esküvő, szülinap és bál között?
K. É.: Nagy különbség annyira nincsen, viszont megvannak a jellegzetes dalok, amiket eljátszunk például egy lagziban. Az előkészülethez hozzátartozik a gyakorlás is, ami nálunk úgy zajlik, hogy a kolléga elküldi a zeneanyagot, én azt megtanulom, utána együtt is gyakorlunk. 6 évvel ezelőtt, a zenekar alakulásakor jóval többet próbáltunk együtt, viszont azóta már jól összecsiszolódtunk. Igor kollégám nagyon figyel arra, hogy mindig próbáljunk új dolgot, új slágereket beleépíteni a műsorba.
J. A.: Mondhatni, hogy van különbség, egy esküvő jóval több szervezést igényel, például meg kell beszélni, mi legyen a nyitótánc, a szülőitánc. Sokszor a helyszínektől is függ, hiszen különbözőek a népszokások. Általában minden egyes szlovák tájnak más szokásai vannak. Gyakran van kevert társaság is, ilyenkor figyelnünk kell arra, hogy mindkét fél jól érezze magát, legyenek magyar és szlovák dalok is. Én általában azt nézem, hogy milyen a közönség, mire fogósak az emberek, s ez alapján menet közben állítjuk össze a köröket.
Mik azok a dolgok, amiket a közönség nem lát?
K.É.: A közönség nem látja azt az időt, amit mi belefektetünk, az aggódást, hogy minden jól sikerüljön. Minden egyes alkalomra azzal a gondolattal megyek, hogy csak jól sikerüljön. Gyakran szoktunk erről beszélni a srácokkal, hogy nem is gondolná a közönség, hogy mi mennyire aggódunk amiatt, hogy vajon tetszeni fogunk-e az embereknek, elégedettek lesznek-e velünk… Mindig benne van az emberben a megfelelni akarás, ami néha azért megterhelő. Ilyenkor előjön a gondolat, hogy már lehet be kéne fejezni, viszont aztán jön a sok felkérés, ami annyira feldob. Néha olyan, mintha újból energiát kapnék. Az előkészületek sem mindig zajlanak mindig egyszerűen, előfordul, hogy nem tudjuk összehozni, vagy esetleg valami nem úgy sikerül, ahogy azt elképzeltük. A hétköznapokban mindannyian dolgozunk, de igyekszünk kihasználni azt a kis időt is, amit sikerül találni a felkészülésre. A Rekvizit zenekarral már 6 éve dolgozunk együtt, a srácok nagyon tisztességesek. Igorral és Rolanddal már nagyon sokat zenéltünk együtt. Sajnos a jövőben Roland egészségügyi okok miatt már nem tud velünk tartani.
Sokan nem látják az énekesnő életét, mit él meg éppen, esetleg történt-e valami. Nekem ezeket a dolgokat otthon kell hagynom és meg kell tennem mindent, hogy ugyanolyan jól mulassanak, mint az előző heti társaság. Megtörtént már olyan, hogy az előző zenekarommal már a helyszínen voltunk, amikor a zongoristát otthonról hívták, mert meghalt az apukája. A srác végig kitartott velünk és nem ment haza. Emelem kalapom előtte, amiért nem hagyott ott minket és a 200 vendéget, igaz, hogy bánatosan, de reggel 5-ig végig vitte. Na ezt mondanám profizmusnak. Összecsomagolhatott volna és haza mehetett volna, mert ez igazán komoly dolog volt, de ő kitartott.
J.A.: A közönség sokszor nem látja a zenélésbe fektetett sok munkát, sok év tanulást, tapasztalat szerzést. Az évről évre történő újítások, akár a műsorban, akár a hangszerekben, amiket ugye meg is kell tanulni. Talán régebben a zenészeket jóbban megbecsülték, mostanában olyan, mintha csak kellékek lennének.
Hogyan éled meg testileg és lelkileg ezt az állandó éjjelezést, hajnalig tartó zenélést?
K.É.: Engem nagyon feltölt lelkileg és ezt az egészet nagyon jól élem meg. Fizikailag néha érzem, hogy már fáradok, igazából nem is az éneklésben, hanem a táncolásban. Általában a kolléga vezet, viszont a hazaúton mindig megbeszéljük, hogyan is zajlott az este. Átbeszéljük, mi volt jó, mit kéne esetleg javítani, milyen volt a közönség, igazából értékeljük az egészet. Annyira könnyednek, vidámnak érzem magam a zenélés után. Mintha az egész heti rohanás, teher kijönne belőlem, vasárnap pedig annyira megkönnyebbülök. Néha vannak olyan pillanatok az éjszakában, amikor azt érzem, hogy elfáradok, már nem bírom úgy, mint régebben, de aztán másnap azon gondolkodom, mennyire jó is volt.
J.A.: Én egész életemben ezt csináltam és teljesen hozzászoktam az éjjelezéshez. Hosszabb ideig dolgoztam külföldön és ott napi szinten éjjeleztünk, mondhatni, nekem átalakult az életformám. Általában hajnalig zenéltünk, nappal aludtuk, utána kimentünk várost nézni, este pedig már újra zenéltünk. Azóta ez már változott, viszont a hétköznapokban ugyanúgy ott vannak a kötelező teendők, hétvégén pedig zenélünk. Van a kollégaim között, aki tanárként dolgozik, van olyan, aki fizikai munkát végez, mindemellett ott vannak még hétvégén a bálok, a lakodalmak, a szülinapok. Az összes rendezvényen ugyanolyan jó teljesítményt kell nyújtanunk. Ez az egész azért fizikai megterhelés, nagyon oda kell figyelni, hiszen éneklek, játszom a zongorán, közben már azon gondolkodok, mi legyen a következő, vagy esetleg mondom a kollégáknak, hogy módosítunk, más dal következik. Időközben még felfut a színpadra valaki, hogy elmondja, melyik dalt is játsszuk, sokszor figyelembe sem veszik, hogy én éneklek és zongorázom, csak mondják a magukét. Érthető, hogy az embereknek van kívánsága, viszont arra ott van a szünet és olyankor is meg lehet mondani a zenésznek.
Hogy látja egy zenész a mai fiatalokat?
K.É.: Nagyon tudnak mulatni a mai fiatalok, akár mulatósra, de az örökzöld slágerekre is. Nem mondanám, hogy csak az új dalokra lenne igény. Igaz, hogy a társaságtól is függ, de inkább azt mondanám, mernek mulatni.
J.A.: Vannak, akik mindenre szórakoznak, de vannak válogatósabbak is. Nem igazán tudok általánosítani, szinte minden régióban más a helyzet.
Mi a legnagyobb előnye és a legnagyobb hátránya ennek a szakmának?
K. É.: Az az előnye, hogy azt csinálom, amit szeretek, amit élvezek, közben nagyon sok szeretetet kapok, sok embert megismerhetek. Az a legnagyobb elismerés, amikor még az éjszaka folyamán visszahívnak, például a következő szilveszteri bálra, pont így volt szilveszterkor Kisudvarnokban. A hátránya az, hogy a zenészek kevesebbet vannak a családjukkal hétvégén, na meg hajnalban a részegekkel sem mindig egyszerű. Volt már, hogy kikapták a kezemből a mikrofont, de szerencsére ezeket a helyzeteket is sikerült megoldani. Az éjszakázásban az ember el tud fáradni, de az emberektől kapott szeretet azt kárpótolja.
J. A.: A legnagyobb előnye az, ha valaki szereti csinálni, akkor ez egy életforma. Rengeteg jó emberrel megismerkedhettem. A hátrányának mondanám azt, hogy az emberekhez nagyon sok türelem kell, s a zenészek egyre kevésbé vannak megbecsülve.
