Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Menző Lóránt és Rebeka
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Mai riportalanyaink – apa és lánya – évek óta együtt szurkolnak a B-közép legfelső soraiban. Rovatunk vendégei Menző Lóránt és Rebeka Vásárútról. Lórit és Rebit régóta ismerem, ahogy állandó társaságuk többi tagját is. Egy órával a mérkőzések kezdete előtt általában még csak néhány szurkolót találunk a lelátókon, de ők biztosan köztük lesznek. A Slovan elleni derbi másnapján beszélgettünk, ugyancsak meggyötört hangszálakkal…
Sziasztok, először Téged kérdeznélek Lóri, mesélj a szurkolói múltadról a kedves olvasóknak…
Lóri: Nyugodjék édesapámmal voltam először DAC-meccsen még a nyolcvanas években, úgy 8-9 éves lehettem. Jednota-sátrak, pecsenyesütések, erre emlékszem… Az alapiskolás évek kimaradtak, de Vásárútra muszáj volt kijárni focira. A középiskola alatt néha egy-egy DAC-meccsen szintén megjelentünk, a 2. ligában is… Hogy mióta ég ez a szurkolói láz pontosan? Mikortól is..?
Rebi: 2013. november 23-án történt, DAC–Miava…
Lóri: …pontos dátumra vissza tudja vezetni! Ez még a Mohseni-éra utolsó éve. Elmentem bőrkabátba, szakadó hóesésben. Úgy istenigazából a dunaszerdahelyi stadionba akkor találtam meg ismét az utat, amikor a gyerekeim felcseperedtek. Onnantól kezdve Rebi minden meccsen ott van velem.
A hazai meccseket nem lehet kihagyni, inkább kihagytunk két születésnapot és egy fél lakodalmat – ezt halál komolyan mondom.
Idegenbe ritkábban jutunk el, főleg a covid óta. Régebben Márk fiam is járt velünk, őt viszont nem fogta meg ez a fociőrület. A stadionbúcsúztatón és a stadionavatón még biztosan ott volt, aztán kezdett elmaradozni.
Rebi: 2018-ban eltörött a lába, azóta nem volt DAC-meccsen.
Lóri: Igen, balesete volt egy versenyen, talán ez is közrejátszott…
Most akkor jöjjön Rebi. Mi az, ami megfogott, ami megtetszett a DAC-stadionban? Hány éves is voltál azon a bizonyos első meccsen?
Rebi: Öt múltam éppen. Arról a meccsről nincsenek konkrét emlékeim, de mindent összevetve a hangulat az, ami megtetszett.
Lóri: Akkor még a B-közép tényleg B-közép volt, és hova menjen az ember a gyerekével, ha nem éppen oda. Zoltánka volt még a cápó, aztán jöttél te…
Rebi: A stadionbúcsúztatóra emlékszem, az volt 2016-ban… és a stadionavatóra a Trencsén ellen, szakadó esőben.
A DAC-stadion mondhatni a második otthonom lett, gyűjtöm a műsorfüzeteket, szeretek fotózni, a felkészülési mérkőzésekre elvittem magammal a gépem is. Az Arénában torkom szakadtából szurkolok, hallani is hangomon a tegnapi meccs után [DAC-Slovan], még most is be vagyok rekedve.
Sok barátot szereztem, sok emberrel megismerkedtem a DAC által. A sport szeretete szintén közrejátszik, persze. Sportolok, kézilabdakapus vagyok a nyárasdi lánycsapatban.
Lóri: Szereti a focit, sokat focizik vagy a tévében követi a meccseket. Nemcsak a DAC-ot…
Rebi: Elég, ha a környéken van valami jó meccs…
Lóri: A Vásárút volt anno DAC B, meg DAC C, de korábban is jó kapcsolatot ápolt a falu a DAC-cal. Azért is van két pályánk, az új, meg az öreg. Úgy hallottam az ismerősöktől, hogy abban az időben az új pályát kvázi edzőpályának építette a DAC. Jártak ki hozzánk állítólag rendszeresen edzésekre a nyolcvanas években…
Ha már folyton szóba kerül a „tegnapi meccs”, hogy látjátok, visszatér a régi hangulat, visszatérnek a szurkolók, lesz még teltházas meccs Szerdahelyen?
Lóri: Azért valljuk be, ez az atmoszféra már nem ugyanaz, ami volt korábban. De akkor is sokan eljönnek, messzebbről is. Lásd a tegnapi meccs, ugye. Általában elég korán kint vagyunk, egy órával a kezdés előtt biztosan, így aztán van összehasonlítási alap. A Bíró Attival ezt mindig megvitatjuk.
Rebi: Húsz perccel a kezdés előtt még jóformán üres a stadion, régebben már egy órával előtte alig lehetett megmozdulni.
Lóri: Alakul. Kezd helyrerázódni a dolog, a fiatalok összerakják a bandát, lesz itt szurkolótábor. Benne vannak a szervezésben, csinálják a koreókat. A „Mucsesz” kézbe vette a gyeplőt. Ez a tegnapi meccs sokat visszahozott a régi hangulatból. És mondok még valamit, tudod mit lehetett érezni újra? Hogy mozog a lelátó, a B1-től a B4-ig lüktet a lábunk alatt.
Rebi: Nyáron még nem gondoltuk, hogy ilyen szinten visszajön a szurkolás. De ez a tegnapi meccs már jó volt, a slovanistákat nem is lehetett hallani. Nagy kedvencem a DAC-ból az Amman Ramadan és a kapus Petráš. Tegnap sok góltól megmentett minket.
Lóri: Kedvenc játékos? Én úgy vagyok vele, hogy a játékosok jönnek, mennek. A csapat álljon össze, nekem az egész csapat a kedvenc. Inkább vannak, vagy voltak olyanok, akik mindig kilógtak a sorból, akiket felültettem volna az első vonatra. Ahogy szoktuk mondani: Auf Wiedersehen!
Jóval összetartóbb a csapat jelenleg, mint korábban. Nincsenek olyan kirívó esetek, amilyenekről hallottunk régebben: ez ezzel verekedett össze, amaz azzal. Meg tudják beszélni a dolgokat egymás közt és ezt érzékelni a pályán is.
Megvan a csapat gerince, a cserepadon ülők harcolnak azért, hogy bekerüljenek. Guľa az edző, és szerintem jó edző. Közvetlen az emberekhez és biztos vagyok benne, hogy kihozza a játékosokból a maximumot. Meglesz, amit akarunk, ünnepelni fog az egész város!
Rebi: Az lenne a legszebb, ha a fiúk fociban és a csajok kézilabdában egyszerre lennének bajnokok.
Lóri: Hiányoznak a feleslegesen elhullajtott pontok, lásd Szakolca, Aranyosmarót. Jó lett volna tegnap nyerni, de kétszer még játszunk idén a Slovannal, és fognak ezek még lógó orral távozni Szerdahelyről. Ez aztán visszacsalogatja a szurkolókat is a stadionba. Kézilabdára is úgy járunk, akár a focira, ha 6-kor kezdnek, mi már negyed hatkor ott vagyunk. Fényképezőgép beállítva, ülni kell a dolgoknak. A foci is és a kézi is elsősorban kikapcsolódást jelent, ha kikaptunk, hát kikaptunk. Lehetett volna jobban is játszani, de majd legközelebb összejön.
Rebi: A meccs után még együtt ünnepelünk a játékosokkal, nem lehet rögtön hazafutni.
Lóri: Nem tudom, ki hogy van vele, vagy más szülők miképpen látják ezt. Én annak jobban örülök, hogy eljár velem Rebi focira vagy kézilabdára, minthogy otthon üljön és nyomogassa a telefonját, meg a számítógépet. Kikapcsolódik, emberek között lehet.
Rebi: Rengeteg közös témánk van.
Lóri: Ez a mai világban nagyon fontos… Abban az időben amikor mi elkezdtünk járni a nyugodjék faterral meccsekre, még félcipős, vászonnadrágos, fehéringes szurkolótábor volt. Jó, hogy nem nyakkendős!
El nem felejtem, a szomszédunk által – aki már nagyon régen meghalt – jutottunk el az első meccsekre. Csehszlovák liga, meg a cigánypecsenye a jednotás sátorban, ez úgy nagyon bennem maradt.
Mint afféle gyereknek, mi más kellhet: – Gyere fiam, egyél pecsenyét – most a DAC-dog bezzeg nem jön be annyira…
Igen, megyünk idegenbe, olyankor megállunk valahol enni. Rózsahegyre pl. Dóvalon, ott mindig megkajálunk. Volt az a Himnusz-törvény, otthagytuk a piros, fehér, meg a zöld pólókat a stadionban a székeken. Tiszteletünket tettük a Tittelnek. Ha csak ketten, hárman, vagy a nővéremékkel együtt, de szolidan eljárunk erre-arra. Igaz, Trencsénben lekéstük a kezdést, de ott mindenki elkésett, akkora dugó volt az úton.
Rebi: Szeretek idegenbeli meccsekre járni.
Lóri: Zsolnán magyarul kértük a „párkyt”. Hálistennek nincsenek olyan szélsőséges megnyilvánulások a részünkről, mint régen. Most kimondjam? „Minden tótnak ***** az anyja” – az nem tetszett! Attól függetlenül, hogy magyarság meg minden, ismerek olyan pozsonyiakat, akik DAC-szurkolók, Szerdahelyre járnak meccsre és nem a Slovanra. Nyitraiakat is, rengeteg szlovák ember jár DAC-meccsre, mert a DAC a kedvenc csapata. Vagy azért, mert itt született, vagy azért mert ide költözött. És fanatikus DAC-szurkolók…
Annak örülök, hogy jó kezekben van a szurkolói utánpótlás. És ahogy a „Massa” barátunk mondotta egykoron, nem vagyunk mi cseh turisták, hogy konzervet együnk az on tour-okon. Köszönöm a beszélgetést. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
