FOTÓK, VIDEÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
A második világháborút követően Dunaszerdahely iparát a konzervgyár és a lengyár adta. Ha hozzávesszük a gép- és traktorállomást, a baromfifeldolgozó vállalat elődjét, valamint a földműves szövetkezetet, tulajdonképpen zárhatjuk is a sort. Az itt dolgozók már nem csupán dolgozók voltak, hanem a munkásosztály, a rendszer „élmezőnye”, akik akkor is teljesítették a tervet, ha amúgy nem. Sőt, kötelességvállalásukat rendszerint túlteljesítették – ők voltak a dolgozó nép.
Úgy dukált hát, hogy munkájukért megfelelő életkörülményekben részesüljenek, erre pedig a régi mezővárosi jellegű Szerdahely – az akkor csöppnyi belváros szűk utcáival és ódon házaival – már „kevés” volt. Valami új kellett és modern, bontani egyébiránt még nem volt divat… Ma zöldmezős beruházásnak mondanánk.
A mai Štefánik -, az akkori újdonsült Fučík utca két-három év alatt született meg.
A dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság 1953-ban 60 házhelyet osztott ki, ezekre a házhelyekre pedig modern, két-három szoba-konyhás családi házakat terveztek. A tervből csakhamar valóság lett és a Fučík -, valamint az akkori új sportstadion melletti utcában a következő esztendőben mintegy 50 családi házba költözhettek be a lakók, vagyis a dolgozók… Akiknek ún. társadalmi munkában, egymást segítve sikerült tető alá hozni új otthonaikat.
Ezen felül 24 korszerű lakásegységet építettek dolgozóiknak a dunaszerdahelyi üzemek a Fučík utcában.
Ezek az egyszintes lakóházak jelentették kvázi a város első „lakóparkját” – ha lett volna ilyen kifejezés abban az időben. Az egyforma homlokzatú és festésű lakóházak napjainkban is állnak, épp csak színükben és kissé formájukban változtak… Hogy pontosan kiket neveztek dolgozóknak? Itt építette meg otthonát pl. a konzervgyár sokgyermekes munkása, továbbá a lengyár traktoristája, valamint a gép- és traktorállomás mechanikusa…
Felépült a gimnázium is – vagy ahogy akkor nevezték, a tizenegy éves iskola épülete.
Ehhez jött később a „mezőgazdasági technikum” és kollégium – Dunaszerdahely iskolavárossá vált. A Fučík utcából a rendszerváltás után Štefánik utca lett, a Május 1. teret Szent István váltotta, csak a Sport marad rendszerbarát, így időtálló… Petinek, a Klikkout fotósának masinája ismét felszállt a magasba, hogy a történelmi ismeretek után bemutassa Önöknek a jelent is.
Ott, ahol a nyolcvanas években a nagyszülőkhöz igyekezvén lépteimet számoltam. Az is csuda kor volt, hisz’ a gyerekek a semmiből is játékot teremtettek maguknak. S ha varázsolhattak, ugyan miért ne tették volna?! Emlékszem, hogy a Fučík utcán át száz lépéssel hosszabb volt az út, mint a Fő utcán keresztül…
…s elhaladtam a lengyár egykori traktoristáinak emeletes háza előtt, ám akkor ezt nem sejtettem.
Ugyan mi értelme volt számolgatni? Semmi! – de anno az ilyet nem oldottuk, akárcsak napjainkban az okostelefonok lépésszámláló applikációját. Annak örültünk, hogy van kezünk és lábunk, manapság az okostelefonunknak örülünk. Egyébként focira is a Fučíkon jártunk, hátulról a salakpályán keresztül a prolitribünre. Talán kevesen tudják mikor épült pontosan? Jól tippeltek viszont, ha korban az imént leírtak szerint gondolkodtak, hisz’ a proli éppenséggel azt a bizonyos munkásosztályt jelentette!
Szóval a prolitribünt a II. Országos Spartakiád első Dunaszerdahelyi járási bemutatójára adták át 1959-ben.
Pár évtized elteltével a történelem megismétli önmagát, ugyanis a főtribün a ’85-ös tornászrendezvényre készül el – ez viszont valószínűleg már mindenki előtt ismert… Évek és évtizedek teltek el, több mint fél évszázados immár a történet. A poros utcát az elsők közt aszfaltozták le a városban, a futballpályát kilencven fokkal elfordították, de úgy istenigazából a környék alig változott – ami nagy szó, ha Dunaszerdahely belvárosát vesszük alapul, ahol kő kövön nem marad. Kivéve a templomot…
Megannyi kedves emléket hozott vissza viszont az emlékezés, felnagyítva a szépet.
Aki pedig a jelen korban él, talán most ismerkedett meg a térség múltjával. Az egykori áhítatos csendet mára forgalmas utcazaj váltotta fel, a gimnázium pedig patikatiszta sportpályát kapott.
Amit kifejezetten sajnálok, hogy eltűnt a Fučík utcai „lakópark” mögül az anno gyermekek számára fenntartott közlekedési park. A helyére megálmodott középiskola immár hosszú ideje üresen áll. Annak megítélését, hogy melyiknek lenne nagyobb megbecsülése, már az olvasókra bízom…
És persze itt van még a vásárfia és lánya, a Hagyományos Csallóközi Vásárban.
A történet 1980-ban kezdődött, meglehet a városvezetés nem is sejthette akkor még, hogy az egyszeri alkalom évtizedes hagyománnyá válik. Jókora népünnepéllyé. A szerencsejátékosok rikoltozó zsibongása, a hangoskodó alkudozás, a céllövöldék puffanásainak sorozatos zaja. És hogy ne csupán a szemnek meg a fülnek, hanem az orrnak is legyen dolga, hát lépten-nyomon az étvágygerjesztő házikolbász, a frissen sülő pecsenye csábító illatának csiklandása, az újbor édeskés illata kísérte a látogatót a Fučík utcáról nyíló Lunaparkban…
Még több fotó a Fučík utcából:
ELŐZŐ RÉSZEK:
Szerdahelyi mozaikok
