FOTÓK, VIDEÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
Az eddigi epizódok javarészt a város történelmi pereméről szóltak. Azokon a helyszíneken jártunk (és repültünk), ahol 1955 és 1970 között olyan új lakótelepek nőttek ki a földből, amelyekhez nem volt szükség radikálisan beavatkozni a lakosság életterébe. Nagyjából 1970 körül fordult a kocka, amit ezúttal a drón-madár látott, az immár nem az egykori Dunaszerdahely. Abból az időszakból csak a templom maradt meg…
Ha meg kéne határozni mostani helyszínünk pontos státuszát, Nemesszeg a régi időkben amolyan város volt a városban. Területileg szinte sosem különült el Szerdahelytől éles határvonallal. Emlékszem, gyerekkoromban folyton ezen az utcán kerékpároztunk haza édesapámmal az Újtelepi kertünkből. Egy alkalommal a vasúti átjárót elhagyva hatalmas robajjal járó defektet kaptam.
– Jaj Istenem, mi volt ez? – lenéztem, majd fel a templom irányába, s onnét, az utca túloldaláról beláttam a templom ablakán. A harang éppen délidőre mozdult…
Már hogy lehetne különálló település az, amelynek utcájából belátni a szomszéd település templomába?
A korabeli képeslapokról pontosan ez a kép köszön vissza ránk a Nemesszegről:
Két oldalt házak, a házak utcafronti részén kereskedések. Szemben a Szent György római katolikus templom, Szerdahely szíve, a Nemesszeg felől nézve. A köztudat napjainkban is Dunaszerdahely egyik városrészeként tartja számon. A lokálpatrióta szava szerint ő bizony elsősorban nemesszegi, csak aztán dunaszerdahelyi. Talán mert anno Szerdahely mezővárosának nemesekkel lakott utcája volt és valójában mindenkor csupán jogilag különült el Szerdahelytől. Ha meglátom azt a bizonyos képeslapot, azonnal a gyermekkori biciklis sztorimat juttatja eszembe.
Akkor viszont már nyolcemeletes lakóházak szegélyezték az utcát balról. Jobb oldalt a Komenský suli udvara, a „domboldalon” lévő népszerű szánkózóhellyel.
Az egykori, 1962/63-ban épült Vajanský, napjainkban már Kodály Zoltán Alapiskola udvara volt a legtöbb Nemesszegi és Kukučíni gyerek grundja. Két évtized múltán egyben az én alapiskolám is. Ha most felnézek, jobb oldalt immár végig modern többfunkciós irodaházat, emeletes társasházakat, lakásokat látok, alul üzletekkel, szolgáltatásokkal. Csupán 2-300 méter hosszú az egész utca, mégis meghatározó, könnyen behatárolható helye városunknak: ez a Nemesszeg. A Komenský utcai sarkon pedig a Rotunda. Doktornő elnézést, hogy nem mentem vissza kontrollra… A templomba viszont már nem lehet egykönnyen belátni. Csak a tornya kukucskál ki a szintén újkeletű Szent György városkapu mögül.
Ezt a pár száz méteres utcát a 2. világháborút követően Hviezdoslav utcára keresztelték át, majd ’80 körül már ismét Nemesszeg utcaként tartják számon. ’48 után nem győzte hangsúlyozni a sajtó: megszűnt a nemesség!
Édesanyám visszaemlékezéseiben is Hviezdoslav utcaként szerepel a Nemesszeg. Ahogy a Kukučínról, a „kertek végéből” nézve figyelemmel kísérték a változást. Előbb az öreg házak ledózerolását, majd nyolcemeletes blokkok építését. Merthogy az egykori Nemesszegi családi házak kertjei behúzódtak a Kukučíni „udvarukra”, s anyámék folyton ezekben a kertekben lop…, pardon szedték a gyümölcsöket. Ugyanis abban az időben nem kellett gyümölcsöt lopni, szívesen adtak belőle a tulajdonosok. Annyi gyerek, annyi éhes száj, egy-egy alma mindenkinek jutott „…meg egres, ribizli, málna… ami volt éppen, és jól jött a zöldség is!” Ha pedig a kerítésen kívülre lógott valami finomság, az alapból „köztulajdonnak számított” a város eme nemes szegletén is.
Ma is fújja az egykori famíliák neveit: Tabacsár, Jedlicska, Sándor, Bíber, Banka, Kochan – ők mind régi Nemesszegiek voltak. És persze a Kálvária-domb is, de erről már volt szó a Kukučíni epizód kapcsán.
Majd jött az új generáció. 1974-re készültek el a nyolcemeletes blokkok, immár forradalmi módszerrel folyt az építkezés a Nyitrai Magasépítő Vállalat önálló szerdahelyi részlegének 1971-ben üzembe helyezett panelgyárából. Vagy ahogy nevezték, a „házgyárából”. Ez az üzem látta el előregyártott épületelemekkel a dunaszerdahelyi járás építkezési vállalatait.
1974-ben több mint ezer lakásegységet építettek – vettek át és fejezett be – többek között a Nemesszegi blokkokat is.
Gyerekjáték lett a lakásépítés. És valóban, mint a kiskrapek a legót, úgy rakták egymásra a szinteket a munkások. A „pozemné” szerdahelyi részlegének dolgozói munkájukban korszerű építési technológiát alkalmaztak. Ennek folyamatosságát elősegítette, a Bauring-féle módszer, melynek lényege, hogy a panelek felületét már a tapéta alá készítették elő. Ez a technológia nagyságrendileg gyorsított az építkezés ütemén, ugyanis a falakat ezentúl nem kellett bepucolni.
Istenem, mekkora divatja volt anno a tapétázásnak és hány Miatyánkat mondtunk el, mikor évtizedekkel később meg kellett szabadulnunk tőle!
Rétegenként téptük le, miközben menekült alóla a teljes svábbogár-populáció. Most mit szépítsem, ez az igazság. Ma már csak kuncogok rajta… ahogy azon is, hogy a Nemesszeg utcai blokkokat általában a suli udvaráról szemléltem, a lakók meg minket. Emlékszem, egyszer olyan sűrű köd volt, hogy a nyolcemeletesek „eltűntek”. Amikor pedig az aszfaltozott kézilabdapályán tartották a szeptemberi évnyitókat, a lakók mindannyiszor kénytelenek voltak velünk együtt végighallgatni az Internacionálét. Manapság már esélyük sem lenne rá. Nyilván nem azért, mert más nótákat visz a szél, hanem mert az iskola udvara immár takarásban van előttük – körben teljesen beépült.
Gyerekkoromban a Nemesszeg nagyon is „egyszerű” utcácska volt, semmi pompa. Egy hosszabb és egy rövidebb nyolcemeletes lakóház csupán.
A mostani viszonyok azon kívül, hogy további lakhatást biztosítottak a fiatal családoknak, egy kicsit a történelmi időket is visszahozták. Ha már így alakult, miért ne látná pozitívan az ember a fejlődést, nemde? Ahogy már említettem: az utcában a régi időkben különféle kereskedések, üzletek működtek, s pontosan ezeket idézték meg most a többfunkciós épületegyüttesek által. Az egyiket szimplán „lyukas háznak” hívom, merthogy különleges kialakítású. Hogy melyik az? Gondolom, ha nem jártassak a környéken, fotósunk egyik felvételén akkor is meg tetszettek találni!?
Még valami: A Szerdahelyi mozaikok c. sorozat egyes epizódjait immár nyomtatott formátumban is figyelemmel kísérhetik. Az ingyenes, havonta megjelenő Klikkout magazint keressék a megszokott helyeken. Ahol egy csésze kávé mellett megismerkedhetnek városunk jelenével és történelmével is.
ELŐZŐ RÉSZEK:
Szerdahelyi mozaikok
