Fotó: Ugróczky István, ill. képarcívum
Meséltem már a gyötrelmes vizsgaidőszakról, az is szóba került, van-e jótékony hatása, viszont egy fontos dolgot még nem említettem. Talán az egyik legjobb része ennek az időszaknak: a B U L I Z Á S. Szokták mondani, hogy az egyetemisták csak két helyre járnak, könyvtárba és bulizni. Én még sosem voltam a könyvtárban, de állítólag olyan jó illat van ott, lehet egyszer be kéne néznem…
Mielőtt elkezdtem élni az egyetemisták életét, még nem gondoltam, hogy a hétfő, a kedd, s néha a szerda is bulizós napok lesznek. Mindig van mit ünnepelni… Összeszedtem pár sztorit, amit talán láttam, talán hallottam, talán a szereplője voltam. Mindenesetre a mókás történetek mellett lehetnek komoly mellékhatásai is a hacacárénak, főleg ha alkolhol is társul hozzá. Ne felejtsetek el vizet inni, mert az tényleg fontos! Teljesen egyetértek azzal a bölcsességgel, miszerint ,,Egy életed van, úgyhogy élvezd, amíg véget nem ér a buli!“, no de azért okosan.
Fehér Patrik jelenleg a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem magyar nyelv és irodalom – informatika tanári szakán tanul.
Hajtman Gábor Barsbaracskáról származik, néhány évvel ezelőtt szintén a nyitrai egyetemisták csapatát erősítette, s politikatudományt tanult.
Mindketten aktívan megélik és megélték a bulizós éveket.
Mindenesetre hoztam nektek én is pár történet a nagyvilági egyetemi mulatozásról:
- „A legjobb buli az volt, amikor egy nyitrai diszkó bejáratnál meghallottuk a Kis Grofónak a Nézését meg a járását. Elképesztő volt magyar mulatósra bulizni.“
- „Az intrin készülődtem a magyarbulira a barátaimmal, de kicsit felöntöttünk a garatra. Kilépve az épületből egy rossz lépésnek köszönhetően rámosolyogtam a járdaszegélyre, aminek annyira megtetszett a mosolyom, hogy megtartotta az egyik fogamat. A magyarbuli helyett a készültségen folytatódott az estém…“
- „Az egyik este mentünk bulizni a barátaimmal, de mindössze két bevillanásra emlékszem. Ahogy belépünk a buliba, majd a következő emlékem már teljesen máshol van. Kinyitottam a szemem és éppen hevesen csókolóztam egy lánnyal. Elég rémisztő volt, mármint nem a lány, hanem az, hogyan is kerültem én oda.“
- „Már a sokadik italom után voltam, amikor összefutottam egy kedves barátommal. Szerettem volna vele koccintani egyet, de említette, hogy a diétája miatt nem fogyaszt cukrot. Gondoltam azért megkérdezem a pultost, van-e cukor nélküli alkohol. Azt mondta, nincs.“
- „A legjobb dolog, ami történt velem a hajnalig tartó bulizásban, az az volt, hogy időközben vlogoltam. Másnap megnyitottam a galériát és úgy éreztem magam, mint a Másnaposok utolsó jelenetében, amikor előveszik a kamerát…“
Hogy telnek az egyetemi éveid, ugye nem kaptál bulizásból FX-et?
F. P.: Ha FX-et nem is, az abszenciáimat egy életre kimerítettem. 🙂 Nekem is – mint a többi 2020-as iskolaévben „sorstársamnak” – másfél év kimaradt a járvány miatt az egyetem zsongásából. Viszont merem állítani, hogy az elmúlt időszakban ezt a hiányt hatványozottan bepótoltuk, a sok programmal, játékkal, esti sörözéssel és hajnalig tartó bulizással. Szerintem az egyetemi élet szerves részét képezi legtöbbünknek a bulizás. Ez egyfajta szelep, amit muszáj egy kicsit kinyitni – a napokon át tartó tanulás, tanítás után – és kiengedni a bennünk felgyülemlett stresszt. Ha meghallom az „egyetem” vagy „egyetemi élet” fogalmakat, két dologra tudok azonnal asszociálni. Ez pedig nem más, mint a jövő egy kis szórakozással meghintve. Klisé, tudom. De hát a klisék egyfajta általános igazságot hordoznak. Viszont a hangsúly itt nem feltétlenül a mennyiségre irányul, sokkal inkább a minőségre. Persze, a heti egy-két alkalmat mindenképp ajánlott betartani. Plusz még egy párat. 🙂
H. G.: Mindig is nagy örömmel gondolok vissza az egyetemi éveimre, számomra azok voltak a legszebb évek. Az ember ilyenkor azt tanulja, amit szeret, olyan közegben mozog, ahol barátságra lel, és azokkal az emberekkel bulizik, akikkel ki tud kapcsolódni. Számomra nagyon fontos volt az, hogy az ember ki tudjon kapcsolódni. Emlékszem, már az első héten kimentem sörözni a többiekkel, illetve a nagyokkal, hogy megismerjem az éjszakai életet. Úgy gondoltam, hogy mit ér az, ha egyedül ülök a kollégiumban, azt otthon is tudok, így a kíváncsi természetemmel inkább ismerkedtem, és felfedeztem az éjszakai életet. A magyarbulik nagyon bejöttek, hiszen az volt az egyik legnagyobb jugyikos (Juhász Gyula Ifjúsági Klub – a szerk. megj.) rendezvény, amely összehozta az embereket. Nem emlékszem olyan magyarbulira, amely kevés létszámmal bírt volna. Azt nem mondom, hogy mindig kint szórakoztam, de azok közé a diákok közé tartoztam, aki bátran éltek a lehetőségekkel. Igyekeztem minden magyarbulin ott lenni. Nagyon sokat adtak a közös sörözések is, jókat lehetett ott beszélgetni.
Előfordult olyan, hogy buliból egyenesen órára mentél?
F. P.: Minek okán a magyar intrin lakom, a boltíven való belépést követően a mi szobánk tárul az elsők közt a nagyérdemű elé, nevezhetjük egyfajta bázisnak. Akár a magyarbuli előtti készülődésekről lévén szó vagy egy random lipizésre (ez a kocsma a nyitrai magyar egyetemisták törzshelye) való „alapozásról”, a szobánkban mindig teltház van. Egy említésre méltó est forgókönyve a következő: a jól megszokott helyeinken, kezdve a Lipiben legurított két-három „hangulatkeltő” sör után a Flamingóba vesszük az irányt, ahol a legnagyobb slágerekre eresszük el a hajunkat. Ha itt nem találtuk meg a zenei ízlésünket kielégítő melódiát, akkor irány a Rio, Nyitra másik legjobb klubja. Amikor pedig már mindkét helyről kitessékelnek minket hajnali háromkor, akkor vesszük célba a Piccolinot, ahonnan egy nagy szelet észhez térítő pizza után jöhet a puha ágy. Buliból órára? Ezt csak csendesen említem meg, volt rá példa, persze. Viszont akkor egész jó létszámban vettünk részt azon az órán egy Magyarbulit követően. A teljesítményünk persze kifogásolható volt, de ahogy Coubertin is mondja: „Nem a győzelem, a részvétel a fontos!”. Persze ezzel nem is dicsekszem, de úgy vélem, többen is jártunk már ilyen cipőben.
H. G.: Hát szinte az összes magyarbulin jelen voltam, igyekeztem nem kihagyni egyiket sem, mert mindig az volt előttem, hogy az ilyen eseményeken lehet új embereket megismerni. Ezért sem véletlen, hogy az évek során rengeteg emberrel megismerkedtem, néha még ma is olyan emberek köszönnek nekem, akiket nem tudok hová tenni, vagy nem tudom, hogy honnan ismerhetem őket. Többször is előfordult, hogy buliról mentem órára. A Nová Pekáreň nevezetű helyen volt egy fergeteges buli. Élő koncert, majd egy klasszikus magyarbuli. Az egész parókia (amely a fíúkolit jelentette) kint volt, és reggelig toltuk a partit. Annyira jól éreztük magunkat, hogy senkit nem kellett hazavonszolni, mindenki a saját lábán ment haza, vagy maga, vagy hölgykísérettel. Én egy lánnyal mentem haza. Annyira elmerültünk a témában, hogy a kollégiumi konyhában még megittunk egy teát. Fél hat, vagy hat lehetett, amikor elment a szobájába, én meg azon gondolkodtam, hogy érdemes-e ledőlni, hiszen „másnap” órám van. Egy kis időre azért mégiscsak ledőltem, de nem tartott tovább az tíz percnél, hiszen hamarosan keltem, és mehettem az első órámra, amely filozófiatörténet volt. Meglepően nem voltam fáradt, csak a nap második felére fogyott el az energiám.
F. P.: Minek okán a magyar intrin lakom, a boltíven való belépést követően a mi szobánk tárul az elsők közt a nagyérdemű elé, nevezhetjük egyfajta bázisnak. Akár a magyarbuli előtti készülődésekről lévén szó vagy egy random lipizésre (ez a kocsma a nyitrai magyar egyetemisták törzshelye) való „alapozásról”, a szobánkban mindig teltház van. Egy említésre méltó est forgókönyve a következő: a jól megszokott helyeinken, kezdve a Lipiben legurított két-három „hangulatkeltő” sör után a Flamingóba vesszük az irányt, ahol a legnagyobb slágerekre eresszük el a hajunkat. Ha itt nem találtuk meg a zenei ízlésünket kielégítő melódiát, akkor irány a Rio, Nyitra másik legjobb klubja. Amikor pedig már mindkét helyről kitessékelnek minket hajnali háromkor, akkor vesszük célba a Piccolinot, ahonnan egy nagy szelet észhez térítő pizza után jöhet a puha ágy. Buliból órára? Ezt csak csendesen említem meg, volt rá példa, persze. Viszont akkor egész jó létszámban vettünk részt azon az órán egy Magyarbulit követően. A teljesítményünk persze kifogásolható volt, de ahogy Coubertin is mondja: „Nem a győzelem, a részvétel a fontos!”. Persze ezzel nem is dicsekszem, de úgy vélem, többen is jártunk már ilyen cipőben.
Kapcsolódó tartalom
Mi a kedvenc történeted, ha ezekre az évekre gondolsz?
F. P.: Rengeteg jobbnál jobb történet keletkezett az elmúlt években. Ha valaki megemlíti a magyarbulit, a karaoke-estet vagy ne is menjünk ennyire messzire, csak egy emlékezetes Flamingós bulit, amikor a klub előtt egy elég nagy tömeg magyar autentikus zenére táncolt és teli torokból énekelt. Ha aznap reggel valaki azt mondta nekem, hogy egy gitáros a város közepén a „Mikor a vodka a fejembe száll” című nótát vagy a Bubamarát fogja énekelni, mi pedig arra táncolni, el nem hiszem neki. Már tudom, Nyitrán ilyen is megtörténhet. Ha erre bármikor visszagondolok, nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ennek én is a részese lehettem. Remélem, az ilyen és hasonló élmények száma csak gyarapodni fog.
H. G.: Nagyon nehéz kedvenc történetet mondani, mert rengeteg volt belőlük. Talán mégis a világvége partit emelném ki. 2012 decemberében jártunk, az utolsó szemeszteri héten. Pont karácsony előtt voltunk, és azon a héten minden napra be volt tervezve valamilyen program, mivel akkoriban a 2012-es évet mondták az utolsó évnek a Földön, legalábbis a maják szerint. Az egyik este a babaszobások (az egyik lányszobát hívták úgy) a lányintrin csináltak egy Facebook-eseményt, ahova az ismerőseiket hívták meg. Csakhogy az eseményt nyitva hagyták és nyilvánosra tették, így rengeteg idegen és más ember jelent meg a kollégium udvarában. Nyüzsgött az udvar az emberektől, olyan volt, mint egy utcabál. Ha jól emlékszem, még a lelkész, aki a kollégium gondnoka volt, is lejött, hogy megnézze, mi is történik az udvarban. Szintén azon a héten volt a fiúkollégiumban, a parókián egy kis borozós este. Nekem másnap vizsgám volt, és tanulni próbáltam a felső ágyon, de nem tudtam, hiszen én is részese voltam a bulinak, mindent láttam és hallottam, ami kint zajlott. Végül a két szobatársam jött be, az egyik a barátnőjével. Kitalálták, hogy csoportosuljunk át egy ágyba, és úgy folytatódjon a buli. A szomszéd kettes ágyra úgy érkeztem, hogy felsőágyról másztam volna le hozzájuk, de leszakadtam, és együtt nevettünk már lent tovább. A vizsgatanulásból így reggelig tartó beszélgetés és borozás lett.
H. G.: Nagyon nehéz kedvenc történetet mondani, mert rengeteg volt belőlük. Talán mégis a világvége partit emelném ki. 2012 decemberében jártunk, az utolsó szemeszteri héten. Pont karácsony előtt voltunk, és azon a héten minden napra be volt tervezve valamilyen program, mivel akkoriban a 2012-es évet mondták az utolsó évnek a Földön, legalábbis a maják szerint. Az egyik este a babaszobások (az egyik lányszobát hívták úgy) a lányintrin csináltak egy Facebook-eseményt, ahova az ismerőseiket hívták meg. Csakhogy az eseményt nyitva hagyták és nyilvánosra tették, így rengeteg idegen és más ember jelent meg a kollégium udvarában. Nyüzsgött az udvar az emberektől, olyan volt, mint egy utcabál. Ha jól emlékszem, még a lelkész, aki a kollégium gondnoka volt, is lejött, hogy megnézze, mi is történik az udvarban. Szintén azon a héten volt a fiúkollégiumban, a parókián egy kis borozós este. Nekem másnap vizsgám volt, és tanulni próbáltam a felső ágyon, de nem tudtam, hiszen én is részese voltam a bulinak, mindent láttam és hallottam, ami kint zajlott. Végül a két szobatársam jött be, az egyik a barátnőjével. Kitalálták, hogy csoportosuljunk át egy ágyba, és úgy folytatódjon a buli. A szomszéd kettes ágyra úgy érkeztem, hogy felsőágyról másztam volna le hozzájuk, de leszakadtam, és együtt nevettünk már lent tovább. A vizsgatanulásból így reggelig tartó beszélgetés és borozás lett.Mik azok a dolgok, amiket sokan nem tudnak az egyetemi életről?
F. P.: A hangulat már a legtöbbször adott, így a helyszínen a táncé és a tombolásé a főszerep, egy-két szösszenéssel – habár ezek elég gyakran nagyon jó beszélgetésekbe torkollanak. Viszont ez nem minden. A bulik nem feltétlenül a teljes szétcsapásból és filmekbe illő, adott esetben tintafestéket nem tűrő történetekből állnak. Az egyetemi mulatozásokon volt szerencsém megismerkedni rengeteg fantasztikus emberrel, akik mind barátilag mind szakmailag pótolhatatlanná váltak az életemben. Ezért – és persze még sok más kellemes és kellemetlen élményért – tudom újra és újra megélni ezen bulik varázsát.
H. G.: Azért jó az egyetemi élet, mert ott már mindenki önmagának az ura. Tehát nem szid le téged a tanár azért, mert megbuktál, vagy nem sikerült megcsinálni a vizsgát, hiszen ez nem kötelező, mindenki szabadon választotta ezt az életet. Az egyetemen már felnőttként viszonyulnak a tanárok a diákokhoz. Érdemes a jó időbeosztás, mert szerintem ez az egész egyetemi élet kulcsa és titka. Mert így aztán szó szerint jut idő mindenre: szórakozásra, tanulásra, ismerkedésre, sörözésre, kvízestekre, sportra és városnézésre. Volt egy olyan szemeszterem, amikor rengeteg mindent csináltam. Máig csodálkozom azon, hogy férhetett bele ennyi minden, mintha külön kaptam volna egy egyetemi évet erre, de nem, rengeteg mindent sikerült egy szemeszter alatt abszolválni. Az összes jugyikos eseményen ott voltam, beleértve a magyarbulikat, a kvízesteket, a karaoket, a Jugyik-bált, és a parókiás filmvetítések is belefértek. Ráadásul a sportot sem hanyagoltam el, a vizsgákat pedig megcsináltam, na és a csajozásra is jutott idő. Ezenkívül, ha más egyetemi városban volt egy rendezvény, amelyet a Diákhálózat szervezett, (irodalmi est vagy színház-est), akkor oda is elmentem. Egyszerűen bátornak kell lenni az egyetemi élethez, mert ha eléggé nyitottan járjuk végig ezt az időszakot, akkor rengeteg gazdag és felejthetetlen élményben lesz részünk. Csupán erről szól az egész: felfedezni a környezetünket, és aktívan belekóstolni a közösségi élebe. Nagyon sokat ad aztán ez a későbbiekben, mert emberségre, tiszteletre és az egymás iránti szolidaritásra nevel bennünket. Ha egy idézettel kéne jellemeznem az egyetemi létet, akkor ezzel fejezném ki: „Carpe diem!“ (Élj a mának!).
