Mindannyian mások vagyunk, másképpen élünk meg dolgokat, élethelyzeteket. A kapcsolatainkhoz is különféleképpen állunk hozzá, mégis úgy gondolom, van, ami nélkülözhetetlen minden kapcsolatból.
Egy párkapcsolatban ketten vannak, nyilván, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy el kell veszítenünk önmagunkat. Mindkét félnek volt élete a megismerkedés előtt is. Senkitől sem várhatjuk el, hogy ezt teljesen elengedje. Természetesen megváltoznak bizonyos dolgok, kompromisszumokat is kell kötni, alkalmazkodni kell néhány dologban. De! És ez egy nagyon nagy de. Nem kell mindent feladni.
A minap beszélgettem egy végtelenül kedves hölggyel, aki a kapcsolatáról mesélt. Illetve most már csak a volt kapcsolatáról.
A férfi több alkalommal is kijelentette, számára minden fontosabb, mint a párja. Kihangsúlyozta, semmit sem adna fel érte. Ellenben a hölgytől azt várta el, hogy az egész addigi életét adja fel. Azt akarta, hogy mindent úgy csináljon, ahogy ő kívánja.
Szóval, hogy teljesen rendelje alá magát a kapcsolatukban. Ami a nőnek fontos, az mellékes, ami viszont a férfinek fontos, az mindennel szemben előnyt élvez.
Ez a hozzáállás véleményem szerint abszolút elfogadhatatlan. Értem én, hogy régen ez működött, de ma már nem. És megjegyzem, már régen sem volt helyénvaló, nemhogy a XXI. században…
Egy párkapcsolatban mindkét félnek engednie kell, és mindkét félnek ragaszkodnia is kell bizonyos dolgaihoz. Hiszen kapcsolat ide vagy oda, akkor is csak önálló lények vagyunk. Tudnunk kell egyedül is létezni. Ez talán egy kicsit borúlátó, de gondoljunk csak bele.
Ha úgy alakul, hogy véget ér a kapcsolat, akkor mi lesz velünk? Elveszünk a világban?
Ez egyáltalán nem opció, nem szabad, hogy az legyen. Egy egész életet, önmagunkat nem szabad eldobni egy másik ember kedvéért. Hiszek abban, hogy úgy is működhet egy párkapcsolat, hogy mindkét fél önmaga maradhat abban…
