„A tested a lelked háza” – interjú Méhes Roland testépítővel, személyi edzővel, étrend tanácsadóval és versenyfelkészítővel

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A kiemelkedő sportolókkal való beszélgetések mindig feltöltenek, és szerencsésnek érzem magam, hogy a sikereiket megosztják velem. Minden egyes diskurzus olyan mélységeket indít el bennem, amiért kijelenthetem, büszke felvidéki magyar vagyok. Az interjúsorozatban olyan csallóközi/felvidéki sportolókat szólítok meg, akik kivételes módon inspirálóak lehetnek mindenki számára és szeretettel beszélnek magáról a sportról. „Számukra ez az élet, ez az igazi otthon!”

A nagymegyeri Méhes Roland egy rendkívül pozitív személyiség. Már fiatalkorában is közeli kapcsolatba került a sporttal, hiszen kilenc éven keresztül modern táncolt. Majd 1999-ben rátalált a testépítésre, amelyet azóta is kitartóan és szeretettel űz. A hétköznapokban személyi edzőként, táplálkozási tanácsadóként és szakértőként tevékenykedik. Emellett ő az SK Aréna Relax Team sportklub elnöke és a SANK (megj.: Szlovák Naturál Testépítő Szervezet) tagja. A beszélgetés során mosolyogva és elhivatottan mesélt a munkájáról, a sportolás szeretetéről, a versenyfelkészítésről és az edzői felelősségről.

Ha visszagondolsz a fiatal éveidre, milyen volt a kapcsolatod a sporttal?

Gyerekkoromban még a rúdra sem tudtam felmászni! Majd a középiskolás éveimben elkezdtem modern táncolni, amelynek szeretete teljes kilenc éven keresztül kitartott. A kondim ez idő alatt rohamosan fejlődött. Később megismerkedtem a kerékpározással is, nagyon szerettem a hosszabb távokat letekerni. Már akkoriban is érdekelt a testépítés, belekóstoltam a súlyzózásba is, de jobban érdekelt a tánc, ez volt számomra az első. Majd jött a fordulópont, a katonaság elvégzése után 1999-ben nyitottam egy edzőtermet Nagymegyeren. Ekkor kóstoltam bele jobban az edzőtermek világába, a súlyzós edzések menetébe. Később, 2005-ben elkerültem a dunaszerdahelyi Aréna fitneszbe (ami azóta már bezárt), ahol 13 éven keresztül tevékenykedtem. Igyekeztem abszolválni a különböző tanfolyamokat. Fontos volt számomra a test működése, hogy hogyan bánjunk vele megfelelő módon. A főiskolán tanultaknak köszönhetően tisztában voltam az anatómiával és a fiziológiával, amire már csak rá kellett építenem a helyes tornagyakorlatok elvégzését. Folyamatosan fejlődtem és képeztem magam, hogy edzett legyek és tudjak megfelelő módon edzéseket is tartani másoknak.

szaunamaraton

Emlékszel az első nagy sikeredre, amely után úgy érezted, hogy a testépítés a te utad?

Az első verseny, amelyen kipróbáltam magam, az a híres Musle&Fitness újság kihívása, ahol három hónapos átalakulás során nekem sikerült a legkiemelkedőbbnek lennem, 27 kilogramm fogyással és izmosodással. Utána bekerültem a Szlovák Naturál Testépítő Szövetségbe mint alelnök. Majd a szövetség szétválása után bekerültem egy másikba, a SANK-ba (Slovenská asociácia naturálnej kulturistiky – Szlovák Naturál Testépítő Szervezet). Itt bíróként tevékenykedem. Járok versenyekre, ahol zsűrizem a versenyzőket.

Ha az eredményeimet nézzük a naturál testépítésben, akkor több versenyen is részt vettem az évek során, majd 2015-ben szlovák bajnok lettem a saját kategóriámban.

Jelenleg nem tudom, hogy szeretnék-e még a jövőben versenyezni, mert vannak egészségügyi problémáim, de a fizikumomnak és az edzettségemnek köszönhetően jóval könnyebben veszem az akadályokat.

Mit jelent számodra ez az egész életstílus, maga a testépítés?

Amikor elindultam ezen az úton, még nem tudtam pontosan, hogy mit fog számomra mindez adni, csak tetszett. Mikor megnyitottam az edzőtermet Nagymegyeren, magával ragadott ez a fajta életstílus. Elkezdtem egyre több időt beleölni a fejlődésbe, és hálát adok annak a pillanatnak, mikor ezt életutat választottam. Örülök, hogy a lelkem is fiatal maradt, így tudok önmagamra koncentrálni. Próbálok aktív lenni és üde. Ez az életforma megadta számomra azt, hogy folyamatosan energikus legyek és a nehéz helyzetekben is vigyázni tudjak magamra. Az orvosom szerint az erős hátamnak (is) köszönhetem, hogy nem történt nagyobb baj.

Motiváló személyiség vagy! Érezhetően számodra ez sokkal több mint egy szakma.

Igyekszem öntudatos lenni, ha elhatározok valamit, akkor azt véghez is viszem. Igazából sok mindenre megtanított ez az életmód, mert küldetésemnek érzem, hogy segítsek az embereknek a munkámmal. A maximalista személyiségemnek köszönhetően nehezen utasítok vissza bárkit is, ha hozzám fordul segítségért. Meg kell találni egyfajta egyensúlyt, hogy mennyi ember edzését és tanácsadását vállalod el, hogy azt tudd átadni 100%-ig, amit szeretnél.

Tudomásom szerint sok mindennel foglalkozol egyszerre. Hogyan épülnek fel a hétköznapjaid?

Elsősorban nekem van egy sportklubom, az SK Arena Relax Team, ami 2008 óta működik. Mellette társtulajdonos vagyok a nagymegyeri Relax Fitnesznél, de főként a háttérből tevékenykedem. A vendégeim körében többen vannak azok, akik fogyni, feszesíteni vagy épp hízni szeretnének. Ő velük foglalkozom a legtöbbet a hétköznapok során.

Egy kérdőív után összeállítom számukra a legideálisabb étrendet, és segítek nekik az edzések kivitelezésében, hogy megfelelő módon fejlődjenek.

Vannak olyanok is, akik versenyre készülnek, de kevésbé szorulnak rá arra, hogy az edzésekben útmutatást kapjanak, hiszen már profi szinten művelik azt. Javarészt a táplálkozás terén kell szakmai tanácsokat adnom. A weboldalamon pedig nemcsak jelentkezni tudnak hozzám a sportolni vágyók, hanem 225 recept is megtalálható, amivel igyekszem mindenki segítségére lenni.

Hogyan kell elképzelnünk a versenyfelkészítést?

Azok a profi sportolók, akik versenyezni szeretnének, javarészt hallottak már rólam, így megszólítanak a sportklubon keresztül. Vannak olyanok, akikkel alig foglalkozom a felkészítés időszakában, csak ellátom őket bizonyos tanácsokkal, mert épp arra van szüksége.

A felkészítés mindenki esetében teljesen individuális, mert függ attól, ki milyen fizikummal és genetikával rendelkezik, vagy épp milyen kategóriában indul a versenyen. Pontosan ezért az utolsó hetek jóval speciálisabb felkészülést igényelnek. A kritériumokhoz mérten állítjuk be a táplálkozást, az adagokat és az edzések menetét is.

Az utolsó hét pedig drasztikus, hiszen itt alkalmazzuk a vízhajtást és a szénhidrát kiiktatását. Megkezdődik a szuperkompenzáció! Az edzéseket és a táplálkozást összehangolva igyekszünk lassítani, illetve gyorsítani a regenerációt, vagyis mesterségesen irányítani a szuperkompenzációt (a szénhidrát kiütésével és töltésével). Minden versenyzőnél más felkészülésre van szükség, amit ki kell tapasztalni. Ezenkívül ott van a helyes pózok tanításának és elsajátításának menete, amelyek helytelen bemutatásával sok pontot lehet veszíteni egy versenyen. Így igyekszem a legjobb módon megmutatni a lépéseket és pózokat, a kategóriáktól függően (megj.: minden kategóriában más-más pózokra van szükség).

Ha jól informált vagyok, nemcsak felkészítesz testépítőket versenyekre, hanem a bíró/zsűri szerepét is betöltöd.

Nemzetközi bíró vagyok Szlovákiában. Abszolválni kell egy bírói tanfolyamot, amelynek elvégzése utána élesben is kipróbálhatod magad. Megvan egyfajta rendszer minden versenyen a zsűri létszámát és a pontozást illetően. A menetrend szerint szét van osztva, hogy melyik zsűritag, melyik kategóriát figyeli és pontozza. Nyilvánvalóan, megvannak a kritériumok, amelyek fényében pontozni kell. Sorrendbe kell raknod a versenyzőket, hogy a véleményed alapján ki lesz az első, a második és a harmadik győztes. Arra is van lehetőség, ha valakit újra szeretnénk pózoltatni, hogy újra megnézhessük a versenyzőt. Egyébként, ha valakit érdekel egy ilyen verseny atmoszférája és az egésznek a menete, akkor június 3-án kerül megrendezésre Dunaszerdahelyen a szlovák bajnokság a VMK épületében, ahol huszonhét kategóriában lépnek színpadra a versenyzők. Ezen az eseményen nem bíróként, hanem szervezőként fogok részt venni.

Mit gondolsz, nagy a felelősség edzőnek lenni?

Valójában az edző egyben pszichológus is. A kettő egymás nélkül nem létezhet. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy edzés közben párkapcsolati kérdésekben adok tanácsokat, csak igyekszem rávezetni arra a vendéget, hogy pozitívan gondolkodjon. Fontos, hogy elsajátítsa azt, amit nyújtani akarok számára. Lényegében átadom azt a megoldást, amellyel egészségesen létezhet és vitálisabb lehet. Volt, hogy valaki megkeresett, mert változtatni szeretett volna a jelenlegi életvitelén. A hangulata komor volt, majd az együttes munka után öröm volt látni az elégedett mosolyt az arcán. Úgyhogy ezek a dolgok számomra is nagyon sokat adnak.

Pontosan ez az oka annak, hogy egyszerre csak egy emberrel edzek, egy emberrel foglalkozom, hogy teljesen rá tudjak koncentrálni.

A kedvenc mottóm, hogy „a tested a lelked háza”, tehát elengedhetetlen, hogy értékeljük a saját testünket. Egyensúlyt kell kialakítani a tested és a lelked között!

Van valamilyen motiváló gondolatod azok számára, akik még nem találták meg a boldogságot a sportolásban?

Az elején tehernek érezhetjük, hogy a táplálkozásra tudatosan oda kell figyelni és kitartóan edzeni kell. Aztán az ember ráérez erre az egészre. Nem kell tönkretenni magunkat, elég heti párszor edzeni egyet, kimenni sétálni vagy kerékpározni. A lényeg a mozgáson van, hogy mindez feltöltsön bennünket. Fontos, hogy odafigyeljünk picit önmagunkra és céltudatosan éljük meg a hétköznapokat. Sokszor hangoztatom, hogy az vagy, amit megeszel” – csinálj rendet a testedben és a lelkedben. Hidd el, megéri kitartani és elérni a kitűzött célokat, mert boldogabb és elégedetebb lehetsz. Az emberek ennek köszönhetően jobban érzik magukat a saját bőrükben, erősebbé válnak! A fejlődés és a kitartás eredménye miatt szeretem a munkám, hiszen a vendégeim nagy része hálás az útmutatásért. Legjobb az egészben az, hogy a hivatásommal egészségesebbé tehetem az emberek életét.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább