FOTÓK, DRÓNVIDEÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
A dunaszerdahelyi Keleti lakótelep, vagyis városi szlengben a „Východ” építésének kezdete a hetvenes évek elejére tehető. A városfejlesztési tervek szerint 1972-ben indult a város keleti részében annak a közel ezer lakásos, új lakótelepnek az előkészítése, ami – elhelyezkedéséből kifolyólag – a Keleti lakótelep nevet kapta. 1973-ban indult lakótelep műszaki hálózatának kiépítése, valamint az első lakásegységek kivitelezése. A tervezet 1978-at jelölte meg a lakótelep befejezéseként.
Ez a mai Halpiac, valamint a Fő utca – Malom utca – Barátság tér határolta terület. Bár lakásegységeinek számát nézve nagyobb lakótelepről beszélünk, mint a hatvanas évek elején épült Szever 1. esetében, a korabeli újságcikkeket böngészve a Východ már nem villogott olyan rivaldafényben, mint északi elődje. Egy további háromemeletes blokk áll még a Jilemnický utca túloldalán, a Keleti lakótelep építésének első fázisából.
Merthogy a nyolcvanas években két további társasházzal bővült a lakótelepi repertoár. Hadd említsek meg egy kedves történetet ’85 környékéről.
A dátumot azért tudom pontosan, mivel abban az évben jutott fel a DAC az első ligába. A későbbi Partner-M közelében – a Neratovice téri blokkokkal megegyező – Qutinor-rendszerben épülő blokk oldalára, a hetedik szinten hatalmas betűkkel a következő felirat volt kirajzolva: DAC – 1. LIGA. Nem kétséges tehát, hogy a szakemberek hová valósiak lehettek és melyik csapatnak szurkoltak!
A hetvenes évek elején a Keleti lakótelepre közel húsz darab három-, illetve nyolcemeletes lakóházat terveztek a Bauring-Camus rendszer alapján.
Ha jól számolom, „nyolcasokból” két tömbben összesen nyolc darab valósult meg, háromemeletesből kb. ugyanennyi. A Nyitrai Magasépítő Vállalat dunaszerdahelyi házgyára csakhamar hozzáfogott a Keleti lakótelepre szánt panelelemek gyártásához. Ezzel egyidőben a többi, éppen épülőfélben lévő lakótelepeket is folyamatosan ellátta alapanyaggal.
A tervdokumentáció tartalmazott még egy 22 osztályos alapfokú kilencéves iskolát és 120 gyermeket befogadó óvodát, valamint bölcsődét is.
A későbbiekben irodaépülettel, szállodával, kereskedelmi-társadalmi központtal és népművelési létesítménnyel is számoltak. Az említett, Jilemnický utcai szlovák tanítási nyelvű általános iskolában végül 1982-ben indult meg az oktatás. A Halpiac téri óvoda – anno egyben bölcsőde – napjainkban is üzemel. Sőt, valami bölcsőde-félét az egyik Východi blokk földszintjén is nyitottak. A Halpiac téri kazánház mögötti objektumra simán ráfoghatjuk, hogy „társadalmi központként” épült. TV-szerelő műhely bizonyosan üzemelt benne. De gyerekkoromban ott rendelt például a lakóhelyem szerinti gyermekorvosomat helyettesítő doktornéni is.
Egy jókora élelmiszerüzlet valóban helyet kapott a lakótelepen, ugyanakkor szállodának tudtommal se híre, se hamva. Hacsak nem a munkásszállóra gondoltak…
Gyermekkoromban a város Fő utcáján, Komárom irányába haladva a Keleti lakóteleppel „nézett farkasszemet” egy ideig a régmúlt. Mesébe illő történet, pedig igaz minden sora, minekután ez a látvány tárult elém a nyolcadik emeleti lakásunkból is. Az utca két oldala szinte két különböző világ volt. Míg jobb oldalt végig családi házak és boltok álltak, addig balról a panelrengeteg, gondosan elsimított, ámde egyelőre kopár parkkal az előtérben. Majd ugyanitt pár év elteltével nyílegyenes élősövény határolta járdák. Ez a terület egykor a Balasov tér nevet viselte, amiből Halpiac lett – utalva a város egyik régi terének elnevezésére.
A túloldalon lévő családi házak végül átadták a helyüket a Neratovice téri lakótelepnek – ami természetesen majd egy másik történet lesz.
Lényeg a lényeg: a Bauring-Camus panelgyár 1983-ig működött, ekkor a régi gyártási eljárást korszerűbb módszerek váltották fel és a lakások építésénél a Qutinor-rendszert vezették be. A Qutinor-féle blokkok külalakra merőben eltérőek a Bauring-féle technológiától. Lásd például a Neratovice téri hétemeletesek és szemben a Keleti lakótelepi három és nyolcemeletesek kontrasztját. Még a hőszigetelés sem tudta elfedni a különbségeket.
A nagy körforgalmat Komárom irányába elhagyva, bal oldalon a Keleti lakótelep a Halpiac térrel kezdődik.
Anno Balasov tér, ami amolyan testvérvárosi sztorinak volt tekinthető. Balasov egykor szovjet, ma oroszországi város Szaratov megyében. Dunaszerdahely és Balasov barátságát egy 1980. októberében felavatott fémből készült emlékmű is őrizte. Almási Róbert szobrászművész alkotása nagyjából a Halpiac új játszóterének helyén állt. Az esemény rangját emelte, hogy a szoboravatás a 800 éves Dunaszerdahely ünnepségsorozat egyik rendezvénye volt. Szintén ennek apropóján szervezték meg az 1. Csallóközi Vásárt.
De nem maradhat ki természetesen a felsorolásból a Halpiac sarkán álló ikonikus munkásszálló sem.
Jobban mondva munkásszállónak épült a hetvenes évek végén, de ma már teljesen más szerepet tölt be. A bősi vízi erőmű dolgozóinak egy részét volt egykor hivatott elszállásolni, a „Dunaszaurusz” építésének kezdetén. Sokan élcelődnek az építmény kinézetén, mivel annak homlokzati része sosem esett át nagyobb felújításon. Nos, szeretnék mindenkit megnyugtatni, szerintem a „Robotnícky hotelt” eleve ilyen ütött-kopottra tervezték.
A Keleti lakótelep másik vége a Malom utcában van, ahol mind a mai napig megmaradt pár családi ház a régi időkből.
Merthogy az „eredeti” Keleti lakótelep sem tekinthető zöldmezős beruházásnak, annak helyén egykoron családi házak, kertek álltak, melyek előbb lebontásra kerültek, s csak azután épülhetett meg a „Východ”. 1974-ben a további építkezési területek biztosítása céljából lebontásra került közel száz lakóház. Ez a mértékű szanálás vetekedett az óvárosban tapasztalt „rombolással”. A következő évben már elkészült a blokkok nagy része. A lakótelep egyetlen üzlete, a Zdroj által működtetett élelmiszer-, valamint csemegeüzletet csak 1979-ben nyitották meg. Több évtizede, hogy a Jednota átvette, ahogy a legtöbb hasonló Zdroj boltot a városban.
Az élelmiszerüzlettel átellenben állt egykor a város gőzmalma – a hetvenes években létrejött Keleti lakótelep akkori utolsó utcájának névadója.
A Malom utca napjainkban is büszkén viseli a dunaszerdahelyi gőzmalom „örökségét”, de magát a malmot évtizedekkel ezelőtt elbontották. A lakótelep átadása után mindenesetre még állt, valamiféle raktárként használták az akkor már kémény nélküli objektumot. Jellegzetes zöld színére emlékszem nem messze az Állj meg vándor nevezetű étteremtől, ahol anyai nagyanyám szakácsnőként dolgozott. A Komáromi- és Pódafa utak által határolt háromszög alakú telek azóta is üres. Az Állj meg vándor szintén réges-rég a múlté, nevét csak az egykor is előtte lévő buszmegálló őrzi. Persze a bódét csak az öregek hívják még így…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Szerdahelyi mozaikok
