FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Szurkolói rovatunkat ezen a héten a bakai illetőségű Magyarics Béla tisztelte meg jelenlétével. Garantálhatjuk, hogy DAC-os sztorikban ezúttal sem lesz hiány, amennyiben elolvassák a vele készült riportunkat.
Üdvözöllek Béla. Kezdjük az alap kérdéssel: hogy kerültél annak idején kapcsolatba a DAC-cal?
A hetvenes évek derekán megnyertük a bakai diákcsapattal a járási diákbajnokságot fociban. Ezáltal bekerültem a járási válogatottba is és Karvinán részt vettünk egy tornán. Olyan srácokkal játszottam egy csapatban, mint pl. a Ravasz Józsi, Bors Józsi – akik aztán évekkel később a DAC felnőtt csapatában is szerepeltek. Ezt követően a bakai alapiskola meghívót kapott, amolyan tehetségkutatóra a DAC-ban. Öten, érkeztünk, mind az öten bekerültünk a kezdőcsapatba. De mivel én januári születésű vagyok, engem már nem a diákcsapat keretébe raktak, hanem a DAC ifibe. Az A csapattal edzettem pl. Sipos Vilivel, de pályára lépnem csak a B „dorasztban” sikerült. Emlékszem, a Nyitra C-vel játszottuk az első meccset. Így kezdődött nálam a DAC-imádat, elkerültem Szerdahelyre…
Faluhelyen megszoktad, hogy mindent magad mostál, a DAC-ban viszont ezt a szertáros oldotta – sajnos a bácsi nevére már nem emlékszem. A stadionban dolgozott, kiosztotta a felszerelést, összeszedte a mosnivalót, aztán mentünk haza az autóbusszal. Életem ezen epizódja nem tartott sokáig, mivel pályaválasztás elé kerültem. Kitűnő tanuló voltam, autószerelőnek nem engedtek, gimnáziumba pedig én nem akartam menni. A komáromi gépipariban túljelentkezés volt, végül Pozsonyligetfalun kötöttem ki a nehézgépgyár, vagyis a ZŤS akkor nyílt inasiskolájában. Három plusz két év, az érettségit is elvégezhettem. Talán emlékszel Urvay Ferenc nevére – a DAC-ban is volt másodedző – ő volt a nevelőnk a kollégiumban, egyben ennek az új iskolának a sportfelelőse is. Megszólított minket:
– Fiúk, aki futballozik otthon faluhelyen, az lépjen ki a sorból.
Kiléptem többedmagammal, elkezdtük a közös edzéseket, környékbeliek, szerdahelyiek és megyeriek is akadtak köztünk. Első meccset a ZŤS B-„dorasztjával”, játszottuk, akik a divízióban szerepeltek. Rúgtunk nekik hét gólt!
El is hangzott az a bizonyos mondat, amit azóta is többször hallottam: – Látjátok srácok, ezek a falusi gyerekek szalonnán nőttek fel, nem pástétomon!
Rögtön le is igazoltak volna. Kaptam egy papírt, hogy intézzem el a formalitásokat. Bakán nyugodjék Kovács Gyuszi bácsi volt a mindenes, a mecénás. Büszke volt rám és gond nélkül elengedett volna, csakhogy a falusi vér csörgedezett bennem. Magányosnak éreztem magam a kollégiumban, ezt csak tetézte az állandó utazás. Inkább visszajöttem Bakára focizni, ahol a következő idényben ismét bajnoki címnek örülhettünk…
Katonaság után megnősültem. 1980-ban rukkoltam be Brünnbe, abban az évben került fel a DAC a 2. ligába. A körletben rendszeresen hozzájutottam az Új Szóhoz, olvasgattam az eredményeket, főleg, hogy hogy játszott a DAC? Nézem a góllövőlistát, nos ott van, hogy Bertalan G. Mondom magamban, ki ez a Bertalan G.? Aztán hallottam otthon, hogy a Bertalan Gábor. Ő akkor kezdett a felkészítőben, amikor én a DAC ifibe kerültem. Nagy tehetségnek tartották, azt hiszem el is vitte az Inter, de visszajött a DAC-ba… Lényeg a lényeg, leszereltem, megalakult a bakai partink és elkezdtünk DAC-meccsekre járni…
Vagyis a szurkolói múltadat megelőzte a labdarúgó karriered. Mint játékos jártál először a szerdahelyi stadionban, ahová immár szurkolóként jöttél vissza.
Ez pontosan így van! A nyolcvanas években a bakai B csapatban játszottam, de csak azért, hogy kondiban maradjak. A Baka A csapatának mérkőzésein kötelező volt megjelenni, viszont Szerdahelyre is rendszeresen eljártunk. Akkor már DAC a föderális liga felé kacsintgatott és fel is került. Közben építkeztünk, sok volt a munka a ház körül, a pénz is kellett. Hát nekiálltam fóliát vasalni. Megtörtént eset: megálltak a haverok a kapu előtt, bedudáltak. A feleségem kérdezi:
– Kik jöttek? – mondom haverok, fóliát kéne vasalni, de tudod, DAC-meccs van!
Erre az anyósom megkönyörült rajtam:
– Menjél fiam DAC-meccsre, inkább oda járjál, mint kocsmába! Többit megoldjuk…
Mire kiszálltak volna a haverok, én már a másik kocsival tartottam Szerdahely felé. Sokszor beugrottunk hátul, nem is a pénz miatt, hanem az a rengeteg ember, ami a szerdahelyi stadion környékén összegyűlt. Állj sorba jegyért, aztán állj sorba még egyszer a beléptetésnél. Inkább átugrottunk a kerítésen.
Megvolt a törzshelyünk, a vendég szektor mellé jártunk. Legjobb meccseket a Spartával játszottuk, meg a többi cseh csapattal. Istenem, az a hátvédsor: Kapko, Liba, Šrámek, Fieber – én mondom neked, egy csapatnak sincs most ilyen hátvédsora.
Eljött a nagy Spartás, a Skuhravý? Felugrott fejelni a Libával, a Dušan „agyonvágta” őt. Felé sem mert menni többet. Kérdezték a Skuhravýt, ki ellen nem szeret játszani. Egy nevet mondott, de azt azonnal: Liba! Nem vacillált sokat… A régi, klasszikus csatársorunk: Audi, Tóth, Majoros! Vagy Mičinec, a Pán futbalista. Volt szerencsém focizni ellenük Bakán:
Nyugodjék Turek Árpi bácsi volt az edző nálunk, és eljött a DAC Bakára, előkészületi meccsre. Még nyugodjék Gőgh Kalmi is focizott – összefejelt az egyik sráccal, szétnyílt a szemöldöke, le is kellett cserélni. Nekem Tóth Lacit kellett őriznem, Turek Árpi bácsi adta az instrukciókat:
– Fiam, mellé állsz a Lacinak! Ha vécére megy, akkor mész vele!
Annyira komolyan vettem, hogy a szünetben meg is szólított nyugodjék Tóth Laci:
– Haver, te az életedért játszol?
– Most? Most azért, Laci…
Meccs után leültünk velük vacsorázni, ők nem ihattak, de mi azért szurkodtunk nekik valamit a táskájukba. Mindenki tudta, hogy „néha” elfogyasztanak ezt-azt, de a kutyát sem érdekelte, mert „felszántották” a pályat.
A bősi vízi erőmű mellett dolgozom, ott is megfordultak. Nyugodjék Reisz Árpi volt akkoriban a csapatvezető, jóban voltunk. Szólt, hogy jönnének halászni a játékosok. Mindent előkészítettünk, tip-top volt a terep. Fogtunk egy nagyon ritka halat, kecsegét. Kapko kézbe vette, megcsókolta, és mondja a halnak: – Küldd el az ükapádat! – mire észbe kaptunk, Jano visszadobta a halat a Dunába. Mondom neki, mit csinálsz, ember? Tudod milyen ritka hal ez? Akadtak ilyen sztorik is…
De a Bayern elleni meccset aligha múlja felül bármi is. Árultak sapkát és sálat a stadionban. A sapka már elkallódott otthon, de az a sál még mindig megvan. Megfogadtam, hogy ha megnyerjük a bajnokságot, az utolsó meccsre azt viszem ki magammal.
Egyszerű valami, nem is túl csicsás, kék alapon három sárga csík van rajta, alul pedig DAC felirat. Kirándulásokra szoktam elvinni magammal, Egerbe például. Megálltunk fotózkodni a Dobó téren, menten ott termett pár fiatal: „Hajrá DAC! Veletek vagyunk.” Odajöttek hozzánk beszélgetni: „Hogy lehetne eljutni Szerdahelyre?” Mondom nekik: felültök vonatra és kész. Sokan járnak anyaországiak is. Bár az utóbbi időben valahogy megcsappant a nézőszám.
Egyik azt mondja, hogy a sör miatt, másiknak ez a baja, harmadiknak az. Szerintem viszont nem a sörrel van a baj, és nem is a csapattal. Azok a „divatdrukkerek” akik korábban jártak, mára lomorzsolódtak. A régi sportcsarnok mellett szoktunk parkolni, Magyarországról buszokkal hozták a jónépet. Most egy buszt sem látsz. Jöttek, láttak, meghallgatták a Nélküledet, jó volt, de nekik ennyi volt… Ennyien maradtunk, szerintem ez a 6-7 ezer fő a reális szám, persze Slovan ellen majd megint teltház lesz…
C4-be szól a bérletem, viszont hajlok arra, hogy legközelebb kicsit közelebbre váltom ki. Nagyon zavar, mikor eljönnek pl. a nagyszombatiak és ott a C4-ben őket kell hallgatnunk. Szidják a magyarokat. Senki, semmit nem tesz ez ellen.
A szövetség a füle botját sem mozdítja, holott már Romániában is szakadt félbe focimeccs hasonló dolgok miatt. Mire van az UEFA-nak No Racism szlogenje? Ez nem számít annak? Vagy Pozsonyban, amikor az egész stadion kórusban szidja a magyarokat? Engem ez rettenetesen felháborít.
Van egy álmom: ha már itt k**** magyarok vagyunk, játszunk az NB1-ben. Eljön a Fradi, eljön az Újpest, és összejön ugyanannyi nép, mint most. Senkinek sem fogja szúrni a szemét, hogy magyarul szurkolunk. Hokiban szintén akad hasonló eset, de pl. a DAC férfi kézilabdacsapata is játszott már a Győr-Sopron Megyei bajnokságban…
Azért azzal a Kapko, Liba, Šrámek, Fieber hátvédsorral nem kéne azon izgulnunk, hogy meg lesz-e a bajnoki cím?! Persze az idők változnak, jelenleg is jó csapatunk van.
Egyértelmű! De remélem, hogy ezzel a csapattal is összejön a bajnoki cím. Azt az öreg sálat meg kell tisztelni, aztán odaadhatom az unokámnak. Ő is focizik, a DAC-ban kezdett, jelenleg Patonyban játszik középcsatárt. És ha még megengedsz egy ötletet a szurkolói rovatoddal kapcsolatban… Mindig szívesen olvasom. Talán szervezhetnétek az eddigi riportalanyokkal egy közös találkozót, ahová meghívnátok pár DAC-játékost is. Esetleg kisorsolni közülük pár embert, akik aztán részt vehetnének a SzerdaHelyzet forgatásán. Kíváncsi az ember, hogy zajlik egy ilyen műsor élőben, vágatlanul. Mindig megnézem Tibi és a Szigi műsorát is – Attila gyerekkori haverom, Tibit annyira nem ismerem, de nagy tisztelője vagyok…
Ha hiszed, ha nem, a minap néztem utána, hogy júliusban már hároméves lesz a Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok c. rovat. Szóval összejönne „pár” ember… Köszönöm a tippet és a beszélgetést barátom. És akkor mindent bele DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
