Egy hullámhosszon az egészséggel – A biorezonanciáról | Sárkány ellen sárkányfű

A cikk megjelent a Klikk Out 2023/04. számában.

Kétségtelen, hogy az egészségügyi rendszerünknek komoly hiányosságai vannak. Páciensként sokszor találkozunk azzal, hogy egy csomó helyre el kell mennünk vizsgálatra ahhoz, hogy egyáltalán megállapítsák azt, hogy mi bajunk van, arról nem beszélve, hogy micsoda kálváriát járunk végig, míg az adott problémát kikezelik. Már ha egyáltalán ki tudják. Ehelyett azonban léteznek olyan alternatív módszerek, melyek nem csupán azt ígérik, hogy egyetlen vizit alkalmával felállítják a helyes diagnózist, hanem hogy ott helyben meg is oldják a felmerült problémát. Ugye, milyen jól hangzik? Nos, ilyen a nálunk is eléggé népszerű mágneses biorezonancia.

De pontosan miről is van itt szó?

A módszert alkalmazó terapeuták szerint a biorezonancia az energiagyógyászat egyik fajtája, melynek nagy előnye, hogy nem a betegség tüneteit kezeli, hanem a kiváltó okot szünteti meg. Méghozzá úgy, hogy semmiféle kellemetlen mellékhatással nem kell számolnunk, és maga a kezelés is kifejezetten egyszerű.

A metódus szerintük méregteleníti és regenerálja a szervezetet, és annak öngyógyító folyamatait felerősíti. Ha olvastad a rovat régebbi epizódjait, erős deja vu érzésed lehet e mondatok olvastán, ugyanis se szeri, se száma azoknak az alternatív terápiáknak, melyek szinte szóról szóra ugyanezt ígérik. Ahogy azt is, hogy csaknem mindent képesek meggyógyítani az allergiától az autoimmun megbetegedésekig. Nos, a biorezonancia talán még ezeknél is többet tud – legalábbis elvben, mert bármiféle függőségről való leszokást is támogat, eltüntethetők vele a szemölcsök és mindenféle bőrprobléma, fogyaszt, megszünteti a vitaminhiányt, de még a mindennapi elektromos berendezéseink által generált elektroszmog negatív hatásait is képes ellensúlyozni.

Amiben viszont egyedi a biorezonancia, az az, hogy szerinte minden sejtnek és élő szervezetnek saját, egymástól különböző frekvenciájú elektromágneses kisugárzása van, és éppen ezt a frekvenciát képes mérni a terápia során használt gép.

Ezáltal képes a beteg sejteket az egészségesektől, a kórokozók sejtjeit a szervezetétől elkülöníteni, így megválaszolni a kérdést, hogy tulajdonképpen mi is a probléma; valamint válaszul a diagnózisnak megfelelő frekvenciákat irányítja a problémás területre, amely ezáltal rendbejön. Egy másik megfogalmazás szerint a testben ugyan állandó regenerációs folyamatok mennek végbe, csakhogy a beteg sejtek a rezgésükkel információt adnak át az őket leváltani hivatott új sejteknek, és emiatt azok sem képesek normálisan működni egészen addig, míg a frekvencia meg nem változik. Mindezt a kvantumfizika legújabb kutatásai hivatottak többek közt alátámasztani, de kutya legyek, ha bármi valós fogalmam van a kvantumfizikáról. Van talán tucatnyi ember ezen a bolygón, aki a konyít a témához, és én nem tartozom közéjük. Meg hát mindemellett ott van a sok elégedett páciens, illetve a saját pozitív tapasztalatai által teljesen meggyőzött terapeuta, akik szerint a módszer szinte száz százalékban működik.

Gyakran történik hivatkozás a biorezonancia alapjait lefektető két figurára is.

Az egyik közülük a huszadik század elején élt Royal Raymond Rife, akinek tehetsége volt mindenféle szerkezet összeeszkábálásához. Csinált például olyan mikroszkópokat, melyek akkoriban elképzelhetetlen nagyításban voltak képesek megmutatni a dolgokat, legalábbis szerinte. Készített továbbá egy olyan kütyüt, mely rádióhullámokkal volt hivatott mindenféle nyavalyát kikúrálni – kitaláltad, a mi kis szerkezetünk elődjéről van szó. Rife egy ideig komoly tudós hírében állt, és jó nevű folyóiratokban jelentek meg a publikációi, de az idő előrehaladtával egyre több kollégája határolódott el tőle, na meg egyre több orvosi és tudósszervezet.

Bár Rife sem épp a szerénységéről és mindenféle túlzástól mentes állításairól híresült el, Hulda Clark, aki az ő alapötletére kapcsolódva csinált magának karriert, több tekintetben túltett rajta. Kifejlesztette a saját kis kütyüjét, és elődjével ellentétben, aki azért nem evezett a mindent gyógyítás vizeire, Clark valóban mindenhatónak tartotta módszerét – ha a páciens eljár a kezelésekre, na meg változtat a táplálkozási szokásain, akkor akár végstádiumú betegségekből, rákból is felépül.

Az onkológiát az összes konvencionális kezeléssel együtt a kukába dobta volna, olyan biztos volt az igazában.

Huldának érdekes elképzelései voltak a betegségek eredetét illetően is, mert az AIDS-től a rákon át egész az endometriózisig mindenért bizonyos parazitákat tett felelőssé – rezgéseivel pont ezeket az élősködőket igyekezett ártalmatlanítani.

A sorsnak azonban fanyar a humora: nem elég, hogy Huldát tevékenysége miatt a hatóságok állandóan vegzálták, a hölgy végül rákbetegségben hunyt el.

A legtöbb tudós pedig finoman szólva szkeptikus a módszert illetően.

MUDR. Maroš Rudnay például a Sarlatánvadászok című könyvben hívja fel a figyelmet a terápiát illető visszásságokra. Szerinte az alapötlet inkább sci-fire hajaz, mintsem bármi köze lenne a valósághoz, illetve ahhoz, ahogy az organizmusok valójában működnek.

Egyszerű sarlatánságról van szó, amely bonyolult, tudományosnak hangzó kifejezések mögé rejti el az eredendő értelmetlenségét. Még csak tudományos kísérleteket sem nagyon végeztek azt illetően, hogy egyáltalán működik-e a dolog, vagy ha végeztek, azokat sem kellő körültekintéssel, illetve úgy, hogy mindenképp győztesként jöjjön ki a dologból a biorezonancia. Egyébként a terapeuták maguk sem nagyon hivatkoznak hasonló tanulmányokra, vagy ha igen, legfeljebb a gépük gyártójának a honlapját linkelik be bizonyítékként. Ha én akarnám eladni a masinát, nem mondanám el, ha nem működik, szóval ennek bizonyító erejét illetően vannak kétségeim, de lehet, hogy csak én vagyok túl szőrszálhasogató.

Imrich Barák molekuláris biológus megfogalmazása szerint sámán-metódusról van szó, aminek semmi valós alapja nincsen. A baktériumok nem rezegnek, nincs mérhető hullámhosszuk sem, a biorezonancia hívei pedig különböző tudományterületek fogalmait keverik össze egyetlen nagy katyvasszá. Barák egy egészen egyszerű kísérletet is kieszelt annak megállapítására, hogy tényleg működhet-e a biorezonanciás szerkentyű. Két kémcsőben lévő baktériumról kellett volna megállapítani, hogy mifélék, illetve a gép segítségével megölni őket, de a két feladatból egyik sem sikerült. Ergo fölöttébb valószínűtlen, hogy a baktériumoktól egyébként hemzsegő emberi testben meg tudnák különböztetni a hasznos baktériumokat a patogénektől, az meg még inkább, hogy el is tudnák pusztítani azokat. Barák egyébként egy témába vágó, kifejezetten szórakoztató dokumentumfilmben is közreműködött, melyben többek közt szétszereltek egy biorezonancia-masinát, csak hogy ne találjanak benne tulajdonképpen semmit néhány huzalon meg lámpácskán kívül.

Ha így áll a dolog, miért van annyi lelkes híve ennek a terápiának?

Pláne, hogy a különböző gyártmányú szerkezetek méregdrágák, így a páciensnek is bele kell nyúlnia a pénztárcájába, ha ennek a kezelésnek akarja alávetni magát. Nos, ennek egyrészt az lehet az oka, hogy

olyan betegségeket diagnosztizálnak, melyek nem léteznek, így viszonylag könnyű meggyógyítani is őket. Egy újságírónőnél például egy rakat allergiát és intoleranciát diagnosztizáltak, melyek egyikét sem támasztotta alá a később elvégzett allergológusi vizsgálat.

De a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy erős placebo-hatást képes kiváltani a kezelés – az ember hisz benne, ezért úgy érzi, működik. És bizonyos tekintetben működik is, hiszen a placebo-effektus tényleges pozitív fiziológiai változásokat is előhívhat. Ezen pedig még dob egyet, ha a terapeuta javaslatára a beteg életmódot változtat.

Akárhogy is, a „rendes” orvosi vizsgálatot nem érdemes kihagyni, főként ha valami komoly galibára gyanakszunk. Ha tényleg ennyire egyszerűen orvosolni lehetne minden létező kínt és bajt, nincs az a gyógyszerlobbi, aminek sikerülne eltitkolni az igazságot, mert a gyógyulni vágyó ember minden követ megmozgat.