A mai epizódban Eszes Nina egy zenés összeállításban bemutatja az aktuális tíz kedvenc zenéjét, és mesél az erős kötelékről, ami a zenéhez fűzi. Nemcsak mondandójára, de a jövőben rá és a hangjára is érdemes lesz odafigyelni.
Fotó: Ugróczky István
Eszes Nina vagyok.
Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy itt, a Felvidéken készülhet rólam egy cikk, amiben elmondhatom, milyen gondolatok járják körbe a zeneszeretetemet, és azt, hogy miért is olyan fontos a kapcsolat a zenével. Mi az, amit tudatosan felfogunk, és mi az, amit csak érzünk.
Hogyan hatottak a boldog emlékeim, vagy ellenkező esetben traumáim a lelkemre, és a hangomra egyszerre.
Nagyon érzékeny vagyok, egészen pici korom óta. Így nem is csoda, hogy a zene a legnagyobb segítőm a nehéz és a boldog pillanatokban.
Egy éve végeztem a Hang-Szín-Tér Művészeti suliban Jazz Ének szakon, utána elkezdtem dolgozni, szerettem volna kint élni Angliában, de az élet más útra terelt. Eleinte kudarcként éltem meg, de tudtam és éreztem, hogy a dolgok értem történnek. Mindennek oka van, és bízni kell abban, hogy jön valami jobb annál, mint amiről azt gondoltuk, hogy jobb ennél nem is lehet.
Így most Budapesten élek és nagyon szeretem. A város hangulatát, a barátaimat, akik itt vannak nekem, úgy érzem, rájuk tényleg mindig számíthatok. Sokat zenélünk és énekelek. Mellette pedig egy gyerekekkel foglalkozó központban dolgozom, ahol különböző szolgáltatásokat nyújtunk az egészen pici babák számára is. Kezdetben babysitterként egy kisbabára vigyáztam, aki nagyon a szívembe zárta magát. Így a zene mellett talán a gyerekek állnak hozzám a legközelebb.
Miért fontos szerinted a zene a kultúránkban?
A zene, hatással van az ember tudatalattijára, olyan dolgokat közvetít, ami gyógyíthat, ráébreszthet minket a legmélyebb fájdalmainkra, a hangok segítségével nézőpontot válthatunk, megélhetjük tisztán és őszintén azt, amit érzünk, ezáltal felszabadít minket. Megtanuljuk értékelni a világunkat, rájövünk, mennyi mindenki érzi azt, amit mi is érzünk, és tudjuk, soha semmiben nem vagyunk egyedül. Hiszen a zene ott lüktet bennünk, körülvesz és érezzük.
Látszólag fontos szerepet tölt be az életedben a zene. Hogyan írnád le ezt a kapcsolatot?
Az első emlékem a zenével, amikor anya gitározott nekem. Felfedeztem, milyen zenei kíséret mellett énekelni. Minden este elénekelte a Táncol a Holdat, és még sok más altatót, de ez volt a kedvencem. Ha apánál voltam, ő is mindig énekelt.
Volt egy mini, fából készült székem és az esti fürdés után pizsiben felálltam rá, a távkapcsoló volt a mikrofonom, anya pedig ült a kanapén, gitár az ölében, és koncerteztünk. Tavaszi szél, Ha én rózsa volnék, Piramistól a Szállj fel magasra. Apa oldaláról nagyon kicsiként először Quimby, Kispál és a Borz és persze még sok más, de ezek nagyon megmaradtak.
Nyáron imádtam, hogy elég volt csak egy rövid nacit felvenni, és abban egész nap kint játszhattam a kertben. Egy sima fehér rövidnadrág volt, emlékszem, bementem a nappaliba anyáékhoz és éppen valami koncertet néztek a TV-ben. Tetszett a zene, így elkezdtem rá táncolni, bohóckodni, mert imádtam megnevettetni másokat. Anya el is kezdett nagyon nevetni és azt mondta: „Nem hiszem el ezt a gyereket, teljesen úgy mozog ebben a fehér nadrágban, mint Freddie Mercury”, és még úgy is néz ki…
Talán itt hallottam először ezt a nevet.
Sok népzenei fesztiválon megfordultam gyerekként, de a mai napig szeretem. Az egyik kedvenc történetem, amikor apával egy völgyben ültünk és sámánok doboltak. Éppen a Sport csokimat majszoltam, miközben apa kamerázott engem, és azt mondta: „Nini, tudtad, hogy te is sámán vagy?” Erre én azt válaszoltam: „Tényleg? Én mindig is sámán akartam lenni” közben a csillogó szemeimmel és a fogatlan mosolyommal néztem apára. Ez a videófelvétel a mai napig a kedvencünk, és sokat nevetünk rajta.
Időközben felfigyeltem a jazzre, rengeteg jazzt hallgattunk. Eleinte ki nem állhattam. Mindig úgy éreztem, hogy unalmas. Nem tudtam megfigyelni a dalokat, úsztam velük, érdekesnek találtam, de mellette unalmasnak is.
Jobban szórakoztatott a popzene, a külföldi számok. Rihanna, Beyoncé, Shakira, David Guetta és még sokan mások. Biztos gyerekként volt bennem egy ilyen megfelelés a világ felé, hogy a suliban is mindenki ezeket hallgatja, ez szól a rádióban, akkor nekem is ezt kell hallgatni.
Egyfelől… Másrészt pedig tényleg azt élveztem, ha ezekre a számokra bulizhatok. Később kezdett el bennem megérni az, mikor már érzelmileg is sokat fejlődtem, egyre tudatosabb lettem, és kezdtem érezni a jazzt. Nem untatott, hanem elgondolkodtatott. Ekkor jöttem rá, hogy ez mekkora stenk, milyen zseninek kell lenni ahhoz, hogy valaki jó jazz-zenész legyen, teljesen el voltam varázsolva minden egyes számtól, ami egyébként addig a pillanatig lehet nem is tetszett.
Egyre több koncertre el tudott rángatni apu, ami természetesen mára már nem elrángatás, sokszor én hívom fel, hogy „apa erre MUSZÁJ elmenni”. Ezt a fajta zeneszeretetet elsősorban a szüleimnek köszönhetem, de sokat köszönhetek a sulinak is, ahol olyan embereket ismerhettem meg, akik sok mindenre megtanítottak az életben. Így a zene hatással van az életem minden területére. Általa tudok őszintén érezni és megélni minden pillanatot. Ahogy nőttem, ez erősödött bennem, hogy ez az én világom, és ebben erzem jól magam.
Ki vagy mi inspirált leginkább arra, hogy te is énekelj?
Az érzelmek. Gyerekként is már szerettem volna megmutatni apáéknak, hogy mi az, ami boldoggá tesz. Bizonyítani szerettem volna nekik, bár abszolút semmilyen elvárásuk nem volt felém, szabadon hagytak érvényesülni, volt, hogy egy évig magántanuló voltam, mert nem szerettem bejárni az iskolába.
De amikor énekeltem, megannyi érzelem szabadult fel bennem, tudtam, hogy a szüleim is érzik azt, amit én. Ha máshogy nem is, így biztosan tudni fogják, hogy mi bánt. Legalábbis érezhetik.
Szerencsére mindig arra neveltek, hogy merjek mindenről őszintén beszélni, és ez így is volt. De azt még én sem tudtam megcsinálni, hogy olyat mondjak el, amit még én magam sem tudok, mert elnyomom magamban, vagy fel sem fogtam. De az élet újra teremt, ad esélyt a tanulásra. A szerelemben, a családban, a barátokkal való kapcsolat elmélyülésében. És ezt mind-mind a zeneszeretetemnek köszönhetem.
Amellett hogy az érzelmek a nagy vezetőim, mindig az inspirált, amikor az emberek elmondták nekem, hogyan hatott rájuk a hangom, hogy ők mit éreztek. Ez mindig sokat jelentett nekem.
Miket hallgatsz mostanában?
Naptól és kedvtől függ. Nagyon kevés olyan stílus van, amiket nem szívesen hallgatok, de ez nagyban függ az előadótól. Megeshet, hogy nem szeretek egy adott stílust, de jön valaki, aki megmutatja, miért érdemes szeretni, fel lehet benne fedezni az értékét. Rengeteg előadó és stílus van, amiket hallgatok. De az biztos, hogy a jazz egy különleges helyen van a szívemben.
Most térjünk a zenés összeállításhoz, amibe tíz kedvenced került. Mi alapján válogattál és ez mennyire volt nehéz feladat számodra?
Igyekeztem stílusokból válogatni, és abból is azokat, amik közel állnak hozzám. Tíz dalt kiemelni szinte bűncselekmény. Készítettem spotyn külön listát a TOP 10-nek, de amikor láttam, hogy az eddigi hozzáadott dalok száma 45, éreztem, hogy ez nem egy napos feladat.
Nem is mondanám, hogy kifejezetten ezek a kedvencek, inkább ezek azok, amiket most érzek közel magamhoz, és vannak köztük olyanok, amelyek egy történethez kapcsolódnak. Szilveszterkor a barátaimmal megnéztük, hogy azon a napon, amikor születtünk, melyik dal vezette a toplistákat, a tizedik dal ezért került kiválasztásra, hogy tudjátok, zenére születni tudni kell.
A MIX:
TRACKLIST:
1. Hans Zimmer – Cornfield Chase
2. Herbie Hancock – Chameleon
3. Lars Danielsson, Tigran, John Parricelli, Magnus Öström – Passacaglia
4. Childish Gambino – Redbone
5. Tamino – Indigo Night
6. Art Blakey – Moanin’
7. Cory Henry, The Funk Apostles – Switch
8. Dua Lipa – Don’t Start Now (Live in LA Remix)
9. Salt-N-Pepa – Shoop
10. Beyoncé feat. Jay-Z – Crazy In Love
