A Trepp Színházi Platform nemrég elhozta Nyitrára az improvizációra épülő előadását, melynek játékvezetője Csikmák Kati, színészei pedig Bandor Éva, Hostomský Fanni, Michal Noga, Melecsky Kristóf és Szebellai Dániel. Egy független színtársulatról van szó, melynek alapító tagjai a Pozsonyi Színművészeti Főiskola magyar ajkú hallgatói. Az előadás közben időnként körbenéztem és az emberek könnyes szemmel, felfelé konyuló szájjal ültek, már-már beállt mosollyal az arcukon. Jó volt kizökkenni a szürke hétköznapokból és belecsöppeni egy családias színház feelingbe. A közönség imádta, ahogy a színészek jobbnál jobb szituációkban reagálnak egymásra.
Az előadás végén néhányukat sikerült elcsípnem és készítettünk egy villámankétot. Bandor Éva, Hostomský Fanni és Szebellai Dániel meséltek az imprózásról.
BEMUTAKOZÁS
Szebellai Dániel: 25 éves vagyok, ami azért érdekes, mert jó 25 évesnek lenni. Olyankor van egy kis káosz az ember életében, elvégeztél egy egyetemet és most előtted van minden.
Bandor Éva: Szabadúszó színész vagyok, Danira reflektálva én 20 évig úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok a világban, viszont most én is egy keresési folyamatban vagyok. Ez egy nagyon izgalmas állapot, amiben folyamatosan improvizálsz, mindig az adott kihívásban kell megfelelned.
Hostomský Fanni: 27 éves vagyok, és a Komáromi Jókai Színház színésze. Mindig a művészet és a zene közelében voltam. Szerintem a színház az emberből táplálkozik és a társadalomból, tehát minél több időt töltesz emberek között és a társadalomban, annál közelebb leszel a színházhoz. Nemrég elkezdtem elektronikus zenével foglalkozni.
Mit jelent neked az imprózás?
B. É.: Nagyon szeretek improvizálni, én ezt hosszú éveken keresztül csináltam. Volt egy improvizációs csoportunk, az Ahogy esik, úgy puffan. Azért jó az impró, mert elképesztően frissen tartja az agyadat. Mindig magasabb szinten kell pörögnöd, és azokhoz a berögzült dolgokhoz képest, amiket a színházban megtanulsz a próbák alatt, itt egyáltalán nem tudsz semmit. Azt érzem, hogy nagyon előre tud vinni, mert mindig valamiből építkezni kell, valamit ki kell találni, egy új szituációra valahogy reagálni kell.
Régebben azért hagytam abba, mert egy idő után meguntam, mivel ismételtem magam. Erre egyébként létezik coach, aki felkészít és ötleteket ad. Segít abban is, hogy az eszköztárad bővülni tudjon, illetve színesebben tudj mozogni ebben az egészben.
Néha kínos, ha nem úgy sül el egy poén, ahogy tervezed. A nézők általában arra is kíváncsiak, hogy fogod te azt a szituációt folytatni. Ez a másfél óra egy annyira élő és lüktető dolog, hogy előfordul, hogy azt érzed, kínos vagy. Szerencsére partnerek vannak körülöttem, akik kisegítenek, ha nem úgy alakul egy helyzet.
H. F.: Nem szeretek imprózni. 😀 Igazából úgy voltam vele, ha a többiekkel játszom, akkor nagy baj nem lehet. Régebben már impróztam, de akkor egy teljesen új közegbe kerültem, ami számomra egy borzasztóan nagy stresszhelyzetté alakult, és nem sült el jól. Tavaly csináltunk egy imprót Pozsonyban, ami végül nagyon jól sikerült. Imprózásnak az egyik legnehezebb része, amikor arra koncentrálok, hogyan legyek vicces. Egy cikkben azt olvastam, ha jól akarsz imprózni, akkor nem arra kell törekedni, hogyan legyen a szituáció vicces, hanem hogyan legyen érdekesebb, bonyolultabb, s ezáltal lesz vicces. Tulajdonképpen mégiscsak szeretem az imprót, csak a velejáró stresszt nem.
Sz. D.: Szerintem az imprózás nehézsége főként az, hogy nem tudod, mi vár rád, nem ismered a szituációt, nincs szöveg. Ha jön egy poén, de közben mégsem nevet a közönség, akkor fontos, hogy menjünk tovább. Mindig lehet menteni, csak egyszerűen menni kell tovább, néha nem kell foglalkozni a közönséggel, csak a szituációra kell koncentrálni. Szerintem a legjobban a partnerre és a jelenetre kell figyelni. Időnként megterhelő ez a folyamatos összpontosítás.
