FOTÓK: GOCOŇ PÉTER
Újra meccsnap volt, a kissé keserédes, borongós szombaton: Zsolna – DAC. Gyakorlatilag csak matematikai esélyünk maradt a bajnoki címre, talán nem is volt érdemes számolgatunk. Majd jövőre… Egy történelmi példát hoztam arra az esetre, ha valaki kudarcként élné meg az ezüstöt. Azt, hogy „csak” másodikok leszünk. Tudom, rég volt, és rengetegen vagytok olyanok, akik nem emlékezhetnek ezekre az esztendőkre. Annak idején kétszer is csak a tabella második helyével voltunk kénytelenek beérni, pedig meglehetősen nagy álmot kergettünk, aminek hétévesen lettem először szem- és fültanúja. Megcéloztuk ugyanis a föderális ligát, ám a feljutás egymás után kétszer sem jött össze. Jobban mondva, két ízben is más klubot „nyomtak fel” helyettünk…
Az 1982/83-as szezonban az első helyen telelt a DAC, de a végén mégis a Besztercebánya jutott fel az 1. ligába. A következő, 1983/84-es szezonban szintén meg kellett elégednünk a bronzéremmel. Ezúttal a Ligetfalu előzte meg a Szikora–Gőgh edzőpáros dirigálta csapatot. És vajon Weisz Misi bácsiék feladták az álmaikat? Megtörte őket a kétszeri kudarc? Hát nem! Jött ugyanis a SZNL 1984/85-ös idény és a DAC a Nyitrát megelőzve, több fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította az Csehszlovák 1. ligát: „Peregtek a dobok, zörögtek a csapágygolyók az acéldobozban, és messzire hallatszott a trombita. Három a magyar igazság – tartja a mondás. Harmadik nekifutásra valóra vált az álom. Pecze Károly tréner, neves elődjei gyümölcsöző munkájába új hajtást oltott, amely ’85 tavaszára virágba borította a várost” – írtam annak idején a Betyár a Grundról c. sorozat hatodik epizódjában.
„Új hajtást oltott” – vagyis megerősítette a keretet. Úgy vélem, nem számít túlzott kritikának leírni azt, hogy végső soron jelenlegi csapatunkra is ráfér majd a ráncfelvarrás.
Közel 200 szurkolónk gondolta úgy, hogy biztosra megy, és a helyszínen tekinti meg a zsolnai mérkőzést. Az elmúlt pár nap a bosszankodásé volt, de a találgatásoké is: vajon ki lehet az, aki biztosan távozik a keretből? Klubunk 4 ezer eurós büntetést kapott, a Slovan egy „lepedővel” többet. Fair ez így? Az rendben van-e, hogy az a játékos, aki kis híján tömegverekedést okozott, megússza majd egy ejnye-bejnyével? De azt hiszem, ideje lapozni és csak előre tekinteni, jelen pillanatban éppen Zsolnára, ahol a helyi MŠK műfüves pályáján mindig érdekes dolgok történnek, s ahol sosem kizárt a három pont.
Meglehetősen felforgatott kezdő tizeneggyel léptünk pályára, sérülések, sárga lapok futószalagon: Kalmár, Risvanis, Gavrić, Szánthó, Andzouana…
Megmutatkozott játékunkban, hogy „befutott” szélső bekkek nélkül kissé fogatlanok vagyunk. Blackman szintén sérüléssel bajlódott, Alex Pinto besárgult, Davisszel valószínűleg már nem számol élesben Guľa mester. Ebben a pozícióban Mendeznek és Leginusnak lesz mit tanulniuk, de mikor, ha nem épp egy olyan mérkőzésen, mely valljuk be, számunkra nem bírt nagy téttel. Persze a reményt sosem szabad temetni, valamint illik begyűjteni a maradék maximális pontszámot is. A Slovan már a félidőben vezetésre állt, mi gól nélküli döntetlenre Zsolnán – azt hiszem, nem volt olyan DAC-szurkoló, aki ne figyelte volna azért a besztercebányai eseményeket.
Egy gólkirályi címre magasan esélyes csatárt támogatva, az újabb klubrekordok kapujában. Ez lehetett a győzelmi mottónk.
A mérkőzés 66. percében Káčer szögletből csavarta be a labdát, melyet Krstović fejjel a hálóba juttatott, megszerezve ezzel a 17. szezonbeli találatát – 0:1. Szurkolóink kilencven percen keresztül szakadatlanul biztatták kedvenceinket. A vége felé a két panamai is játékba avatkozott, Davis az őt megillető vastapssal…
A margóra: Aznap délelőtt láttam egy videót a közösségi oldalon, melyet egykori labdarúgónk, Saláta Kornél posztolt a komáromi búcsúmérkőzéséről. A lila-fehérek cseréhez készülődtek, a két csapat pedig díszsorfalat állt a levonuló garamkövesdi legendának. Érzékeny gyerek vagyok, az ilyen pillanatokban általában fátyolos lesz a tekintetem. Arra gondoltam, ahogy megmaradt egy volt Slovanista Embernek – nagy betűvel – mert bizony Dunaszerdahelyen is az egyik nagy kedvencünknek számított a kompromisszumot sosem ismerő védőjátékos. De arra is gondoltam, mennyi leköszönő egykori focistánk érdemelt volna hasonló díszsorfalat a MOL Arénában, vagy éppenséggel a régi stadionban …
Zsolnán az eredmény már nem változott, a pozsonyi égszínkékek is behúzták a győzelmet Besztercebányán. Kérem engedjék meg nekem, hogy őszintén gratuláljak a DAC ezüstérméhez, a mi második helyezésünkhöz. Egy kör maradt hátra a bajnokságból, búcsúzzunk odahaza nagy tisztelettel és persze sárga-kék győzelemmel. Ha lehet, ötszámjegyű nézősereg előtt!
Mert nekünk Ti vagytok a Bajnokok! Csak a DAC!
ZSOLNA–DAC 1904 0:1 (0:0)
Gólszerző: Krstović
DAC 1904: Petráš – Kružliak, Muhamedbegović, Brunetti (76. Davis) – Leginus, Káčer (76. Riquelme), Dimun, Veselovský (84. Blackman), Mendez – Niarchos (57. Nebyla), Krstović.
