A cikk megjelent a Klikk Out 2023/05. számában Borítókép: Gocoň László
Megrázó képeket, képsorokat láthattunk május első napjaiban a budai Karmelita előtti demonstrációról. Ezek egyikén egy diák olyan erővel és olyan kétségbeesetten kapaszkodik az építkezési területet záró, kibontott kerítés egyik tartórúdjába, mintha épp tornádó tépne szét körülötte egy épületet. Tulajdonképpen így is hívhatnánk azt a rohamrendőrséget, amely ellentmondást nem tűrő kegyetlenséggel rontott rá olyan gyerekekre, akik nem akartak és nem is tettek semmi rosszat.
A kapaszkodó srác 17 éves és Hidász Máténak hívják, a rendőrök centikről fújták többször az arcába a könnygázt, miközben ő háttal állt nekik. Lefejtették a rúdról és elvonszolták, mint valami gyöp skinheadet.
Később egy interjúban elárulta, hogy órákon keresztül bent volt a rendőrőrsön, majd másnap hajnalban hazaengedték anélkül, hogy bármivel megvádolták volna. Nem is volt mivel. Részt vett egy tüntetésen, amely a kormány székhelye elé vezényelte a résztvevőket, és ahol a tüntetők egy része elbontotta az épületet körbevevő kordonokat és/vagy kerítést.
Rendőrökre nem támadtak, a rendőrök viszont azt a parancsot kapták, hogy oszlassanak, többek közt könnygázzal, ők pedig ezt teljesítették, miközben az ellenfél nem a járdaszegélyek harapásán edzett utcai ragadozó vagy futballhuligán, hanem gyerekek, akik olyan elvetemült rigmusokat harsogtak, hogy „szabad ország, szabad oktatás”, és közben legfeljebb csúnyán néztek.
Egy elfajulni látszó tömegeseményen teljesen értelemszerű, hogy ki kell emelni a hangadókat, mielőtt még a tömegpszichózis visszafordíthatatlan erőszakcunamit eredményez. Menjünk tovább: a rendőr is ember, pattanásig feszült helyzetben érthet félre egy-egy odaszólást, vagy mozdulatot, amire esetleg elhamarkodott lesz a reakciója, de itt már nem erről van szó.
A képsorokon látott rohamrendőrség egy gátlástalan hatalom kemény és buta ökle.
Ugyanazé a gátlástalan hatalomé, amely méltatlan helyzetbe hozza a társadalom különböző rétegeit, ezúttal a pedagógusokat, azt sugallva, hogy a legjobb lesz, ha kussolnak és masszírozzák a gyerekekbe a nemzeti romantikát.
Diáktüntetésekből kinövő mozgalmak döntöttek már meg rendszereket, nem is kell messzire mennünk. A diák ugyanis a társadalomnak nem a romboló eleme, nem az, aki kukaborogatással és autók felgyújtásával láttatja magát a köztereken, hanem aki a szellemi nyomort leváltó ötletekből, haladó gondolkodásból és lendületből épít jövőt, miután az öreg maltert levakarta a lapos tégláról.
Szerencsére olyan országokban élünk, ahol az ilyesmi már megtörtént, és amikor az aktuális hatalom túlságosan elbizakodottá válik, akkor előbb vagy utóbb újra megtörténik. A 15-17 éves tüntető diákok már most megüzenték: „szavazók leszünk”.
Így megy ez…
