A cikk megjelent a Klikk Out 2023/04. számában.
Cariocas (kariokák) – így szólítják egymást azok, akik tősgyökeres Rio De Janeiro-i lakosok, és főképp azok, kik a városban is születtek. „Cidade Maravilhosa”, azaz a csodálatos, bámulatos város… És valóban, Rio tényleg az! Rio az egyik leggyönyörűbb város, ahova eddig betettem a lábam. Az egész városra a Megváltó Krisztus szobra adja áldását és védelmét tárt karokkal a Corcovado hegycsúcsról nap mint nap. Annyi látnivaló van Rióban, hogy egy teljes könyvet is meg lehetne tölteni történetekkel, ám a legértékesebb élményeimet és a helyszíneket, amelyeket megjártunk, mindenképp megosztom veletek. A riói életérzés nem más, mint egy fürdőnadrág, egy strandpapucs és persze a napsütés! No problem, és ha van, akkor sem érdekel, de látogass meg, ha van kedved, és igyunk egy caipirinhát… Ez egy carioca üzenete. 🙂
1. rész: Bem-Vindo Ao Brasil
Bárhogy és bármennyit is gondolkodom azon, hogy Fokváros vagy Rio, sajnos nem tudnék választani. Fokváros és Dél-Afrika érzelmekben akár az első szerelem, viszont a temperamentumos, melegebb éghajlatú brazil Rio akár a legtüzesebb szerető. Nincs még egy olyan hely a világon, mint Rio, ahol garantáltan eláll a lélegzeted, amennyiben a copacabanai napfelkeltére dörzsölgeted szemeidet a „csipáidtól”… 🙂
Rióban egyszerűen nem lehet unatkozni! A helyiek, a cariocák nagyon pozitív és jókedvű, derűs emberek. Ez a jókedv szinte megfertőz minden turistát is, így mi is elkaptuk azt, a szürke Európából jött csallóközi legények.
Rio egy olyan város, ahol szinte mindenki sportol, beleértve a szépkorúakat is. Soha, sehol sem láttam ennyi kültéri sportolásra alkalmas parkot, műfüves pályát, amelyek mellett sorakoztak a röplabdára, kosárlabdára, a gördeszkára és másra kialakított területek.
És tudjátok mi a lényeg? Hogy szinte kora reggeltől mindenhol sportoltak. A fiatalok nem a telefonjukat nyomkodják, és a TV képernyőjén online fociznak, inkább személyesen vívtak akkora fociderbiket, hogy a szobám erkélyéről, akárcsak egy páholyból, szinte minden este be volt biztosítva a programom.
Copacabana
Az egyik leghíresebb, egyben legismertebb strand a világon, amely Rio De Janeiro egyik leglátogatottabb tengerpartja, amelynek az Atlanti-óceán jóvoltából sokkal hevesebbek a hullámai, mint bármilyen tengerpartnak. Őszintén szólva, az első benyomásom a Copacabanáról szinte levett a lábamról, ám miután már több napja Rióban voltunk, sokkal szebb és minőségibb strandokat fedeztünk fel. Úgy érzem, hogy annak idején hatalmas reklámot nyomtak a Copacabanának, ám mostanra már jócskán eljárt az idő a hírneve felett, a fejlesztése már régen leállt, így jó ideje már csak a hírnevéből él, mivel a valóságban nem is annyira elbűvölő.
Mostanság már sok más strand a környéken sokkal színvonalasabb (Jardim, Prainha, Leblon, Macumba, Arpoador), ám a cariocák körében még mindig a Copacabana a „tuti”, így délutánonként és hétvégén szinte gond találni akár egy törölközőnyi szabad helyet is a parton…
Christ the Redeemer (A Megváltó Krisztus szobra)
Több mint 700 méter magasban, a Corcovado csúcsán elhelyezkedő Megváltó Krisztus szobra az egyik legismertebb a világon, már 1931-től tekint le a városra, és áldja, védelmezi annak minden lakosát, vándorát egyaránt. A szobrot tíz év alatt sikerült felépíteni. A csúcsra siklóval lehet feljutni, vagy kis minibuszokkal, de a szobor megtekinthető akár helikopteres városnézés keretén belül is. Évente közel 2 millió turista látogatja, ottjártunkkor is hatalmas volt a tömegnyomor. Eszméletlen kilátás tárul elénk, miután a csúcsról lenézünk, ám amikor felnézel a szoborra, hatalmas, leírhatatlan energia áraszt el, amely ebből az 1150 tonnás, 38 méter magas óriásból ered.
Morro do Päo de Acúcar (Cukorsüveg-hegy)
Sok híres és csodás helyszín található Rióban, ám az egyik legnépszerűbb és a leglátványosabb a Cukorsüveg-hegy, amely a Guanabara-öböl felett álló sziklamagaslat. A meglévő drótkötélpályát, amellyel feljuthatunk a hegycsúcsra, a XX. század elején avatták fel, mára teljesen fel van újítva, odafent pedig bárok, éttermek, rendezvényhelyszínek, és akár egy remek hangulatú naplementi partira is várják a turistákat a Boldingho libegő teraszán.
Fentről eszméletlenül szép kilátás nyúlik az öbölre, és valószínűleg ez a legjobb helyszín is a naplemente megtekintéséhez. Egy biztos! A késő délután kezdődő parti az egyik leghangulatosabb a világon.
Jardim Botanico (Botanikuskert)
Szinte hihetetlen, hogy a nyüzsgő város tőszomszédságában egy oly hatalmas botanikus kertet hoztak létre az 1800-as években, amely több mint 7000 növényfajtának ad otthont 140 hektáron, mely a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű területeként van jelenleg is nyilvántartva. A varázslatos természeti környezetben a barlangrendszeren felül szökőkutak, japánkert, tavak és az óriás pálmafák körében szinte oxigénorgazmust kap az ember. A hatalmas forróságban szinte üdítő eltölteni pár órát a kertben, a hatalmas fák lombjai alatt.
Maracana (Estádio Jornalista Mário Filho)
Aki focirajongó, az biztosan halott már a Maracana stadionról, amely az 1950-es világbajnoki döntőn rekordszámú 199 854 fővel töltötte meg a lelátókat. Eszméletlen varázsa van ennek a „katlannak”, ám biztonsági okokból napjainkban már „csak” 80 000 szurkolót tud fogadni. Mi is szurkoltunk egyet, így a jegyüzérektől vásároltunk két jegyet a Carioca-kupa elődöntő mérkőzésére, amelyen a Flamengo RJ és a Fluminense mérte össze erejét. Hatalmas élményként éltem meg az egész mecset, hiszen azt sem tudtuk, kinek szurkoljunk. Úgy döntöttünk, hogy annak a csapatnak szurkolunk, amely színeit viselve többen vesznek körül majd minket a stadionban.
Körülöttünk mindenki érdeklődött, hogy merről jöttünk, (mivel halották, hogy nem gringo nyelven beszélünk), így hatalmas Hóngrie „dőzsölés” volt a meccs kezdete előtt.
A Maracana méretei teljesen más hatást gyakorolnak üresen, mint emberekkel tele. Hatalmas feszültség volt a meccsen, nagy volt a lelkesedés, ám mindvégig teljesen békés volt a hangulat.
Escadaria salarón (Selarón lépcsők – Szent Teréz-negyed lépcsői – Lapa)
Mondhatni, nemcsak a Lapa bulinegyed legismertebb utcája ez a lépcsősor, hanem Rióban szinte mindenki ismeri. Története a chilei születésű Jorge Selarón festő nevéhez fűződik, aki az 1990-es években elkezdte felújítani a romos állapotú lépcsőket a lakhelye környékén különböző színű csempékkel, amelyeket Rióban ingyen szedett össze. A szomszédai eleinte kinevették és bolondnak tartották, ám ő mindig higgadt és rendíthetetlen maradt. Miután befejezte a 125 méter hosszú, több mint 250 lépcsőfokból álló remekművét, olyan népszerű lett, hogy a turisták szinte a világ minden tájáról hordtak neki ajándékba csempéket, megtalálható rajtuk a magyar címer, akárcsak a pozsonyi vár is. Selarón egyszer azt mondta, hogy „ez egy őrült és egyedi álom, amely csak a halálommal ér véget”. Sajnos a művésznek igaza lett, hiszen 2013-ban holtan találták a híres lépcsősoron, amelyet húsz éven keresztül épített. Valószínűleg meggyilkolták, ám míg alkotott, több mint 25 ezer festményt adott el szerte a világon.
Rióban töltöttem hét napot a teljes, 18 napos utazásunkból, mivel nagyon szerettem volna megismerni a várost, ám rájöttem, hogy egy élet is rövid lenne ahhoz, hogy teljesen megismerhessem. Sajnos szinte lehetetlen egy cikkbe gyömöszölni mindazt a csodát, amelyeket átéltem, és azt a rengeteg, meseszép gyönyört, ami Brazíliában szinte minden sarkon érezhető. Így mindenképp lesz még egy beszámoló a következő számunkban a Sao Paolóig tartó autóutunkról, amely szintén hét napot vett igénybe. 🙂
Bom dia = Jó napot! 🙂
