A cikk megjelent a Klikk Out 2023/05. számában.
Fotó: Pixabay.com
Szubkultúra. Meghatározás: A többségi kultúrát alapjaiban elfogadó és azt követő, de attól néhány részletében eltérő kultúra.
A rovat új sorozatában behatóbban vizsgáljuk majd meg a különböző városi szubkultúrákat, azokat a csoportokat, amelyek bizonyos viselkedésben, életmódban eltérnek a többségtől. Az előző részekben előbb a panelkutyásokkal, majd az utcagyerekekkel és a szakmunkásokkal ismerkedhettünk meg. Mivel indul a fesztiválszezon és egyre több a kerti parti, amelyekre célszerű nem saját gépjárművel elindulni, most jöjjenek azok, akik a szállítást biztosítják, ha kell, éjjel-nappal: ők a taxisok.
Emlékszem, néhány éve még valódi kuriózumnak számított, ha valaki taxiszolgáltatást vett igénybe – hogyne, hisz ezt a szállítási módot a jómód, a kivételezettség atmoszférája lengte körül. Azonban telt-múlt az idő, a városi tömegközlekedés pedig nem fejlődött a kívánt mértékben, így gombamód szaporodtak el a városban a taxis cégek, amelyek kedvező, (jelenleg) 3 euró körüli viteldíjjal vállalják a fuvart.
Több különböző céggel utazom rendszeresen, így rengeteg sofőrhöz volt már szerencsém. Ha beszédesebb a fuvaros, egészen kellemes beszélgetések születnek az együtt töltött percekben. Nagyon jól ismerik a népszerűbb buszok, vonatok menetrendjét, a pályaudvarok környékén tanyáznak – sőt azt is tudják, hol van épp koncert, falunap, céges rendezvény, ahonnan nem egyszer alaposan elázott vendégeket kell épségben hazafuvarozni.
Néha egészen meglepő megnyílások fültanúja vagyok. Például az egyik idősebb úriember elmesélte, hogy a felesége halála után lett taxis, mert hirtelen rászakadt a magány – így legalább emberek között lehet.
Egy harmincas srác pedig csillogó szemmel mesélt a közelgő esküvőjéről, és arról, hogy hamarosan Ausztriában vállal majd vendéglátós munkát, addig is itt a taxizás, mint átmeneti meló. Olyan is volt már, hogy egy előző utas ordenáré viselkedéséről számoltak be, vagy konfliktusról, ami a fuvardíj körül alakult ki, konkrétabban, hogy a kedves utas miképp szerette volna megúszni a fizetést (igen, „természetben” is akarnak fizetni olykor). Az is mulatságos tud lenni, mikor a sofőr egyszerűen nem tudja, hol van az adott cím, olyankor én navigálok lelkes mitfárerként, hogy hol kell jobbra, majd balra fordulni.
A taxisok külső jellemzői teljesen változatosak, némelyek tréningruhában, míg mások vasalt ingben, kiparfümözve szállítják utasaikat, mintha a rájuk bízott járgány az övék lenne, és csak egy gyors, baráti szívességet teljesítenének. Valójában egyszerű munkásemberek, akiket a 24-es műszak olykor alaposan leterhel, diszpécser hiányában, egymásnak osztják le a fuvart, az örökké csengő mobilokon. Persze vannak üresjáratok is, olyankor ketten-hárman „összefutnak” a benzinkúton, szendvicset (azaz „bagetát”), kávét ragadnak, hogy pár percben összegezzék a nap történéseit. Ilyenkor szusszannak egy rövidet, majd „paripáikba” pattannak, hogy újra fáradhatatlanul nyeljék az aszfaltcsíkokat.
A korábbi epizódok:
A panelkutyások
Utcagyerekek
A „jómunkásember“
