FOTÓK, DRÓNVIDEÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
A dunaszerdahelyi lakótelepek mustráját a Kertész utcában zárjuk – ugyanakkor koránt sincs még vége a sorozatnak. Egyes helyeken Nyugat II-nek is olvastam, viszont a köztudatba inkább mint „Záhradnícka” ivódott be. Az összesen nyolc darab 3-4 emeletes, részint tagolt nyeregtetős társasház fokozatosan épült ki. Közülük a legelső a kilencvenes évek elején, majd azt követte további öt darab – illetve még kettő, de küllemében és méretében is eltérő téglablokk. Ami a tervezést és a kivitelezést illeti, pár évvel a rendszerváltás után járunk, amikor divatba jött a magántulajdon és az önkormányzati bérházak fogalma.
A már meglévő Kertész utcában egy bekötőúttal oldották meg a lakótelep kiszolgálását, anélkül, hogy az új nevet kapott volna. Az aszfaltot sosem látott utcácskát a sorban épülő blokkok szerint több ízben meghosszabbították. Jelenleg zsákutca, melyet egy betöntömbbel zártak le. Annak idején valószínűleg maguk a kivitelezők sem tudták, végül mennyi blokk készül majd el a lakónegyedben. Hol beindult, hol megtorpant az építkezés üteme: az utolsóba csak néhány éve költözhettek be a lakosok. Dunaszerdahelyen, annak is a sikabonyi városrészében járunk, bár szigorú értelemben véve ez még nem Sikabony. Vagy igen? Kíváncsi lennék, a lakótelepiek minek tartják magukat, szerdahelyinek vagy sikabonyinak?
Az utca, s közvetve a lakótelep névadója az egykori kertészet, ahol jómagam is lehúztam két szezont.
Saját szememmel láthattam tehát, amint a sikabonyi temető és a kertészet közé ékelődő hosszúkás telken egyik blokk követi a másikat. Utolsóként a városhoz legközelebb eső, ide már boltokat is terveztek, köztük egy kávéházzal. A bekötőút túloldalán pedig sorgarázsok épültek, a garázsokban fitnesz club is megbújt. Bámulatos azt látni, hogy közel harminc év alatt mennyire kizöldült a lakótelep környéke, egyik-másik fa szinte magasabbra nőtt a tetőtéri lakásoktól is. Míg az elsőként épült blokkok között inkább a zöldterület dominál apróbb játszótérrel, addig a hátsóknál már a gépjárművek. A „titokra” a képeken is választ kaphatunk: az elsőként felhúzott blokkok alatt ugyanis mélygarázsok vannak.
Úgy emlékszem, 1994-ben amikor a dunaszerdahelyi szövetkezethez kerültem, már állt két vagy három társasház, majd felépült a többi is.
Munka akadt bőven, az üvegházakban paradicsom és paprika termett, a földeken pedig gyakorlatilag minden, ami a Csallóközben honos. A dunaszerdahelyi szövetkezet kertészetének földjei nagy területet foglaltak magukba, a Kertész utcától egészen a Rényi letérő magasságáig. Azt beszélték, anno a blokkok helyén is zöldség termett, de a mögötte álló bevásárlóközpont szintén az akkor már rég megszűnt kertészet területén épült fel. Illetve még jó pár új utca, melyek közül csak a Vermes-villa építtetőjének nevét jegyeztem meg. Talán mert Vermes Ferenc a DAC megalakulása körül bábáskodott. Ami a lakótelepet illeti, kissé furcsállottam, hogy közvetlenül a temető mellé épül, de nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Azóta láttam már cifrábbat is…
A kertészet kapuja ugyanott volt, ahol a mostani utcácska kapuja, sőt szerintem ugyanarról a kapuról beszélünk, épp csak át lett festve.
Belépve rajta jobbról lapostetős hosszúkás épület állt – öltözővel, étkezővel és irodával – míg bal oldalt sárgarépa termett. Kicsit odébb üvegházak, majd a kertészet kéménye. Mögötte egy nagy hangár – avagy csallóköziesen: „sopa” – ide hordtuk be a betakarított terményeket. Aztán már csak végeláthatatlan sorok és tudja fene hány hektáros parcellák. Az üvegházakban főként az asszonyok dolgoztak, a férfiak inkább a „földeket gyúrták”. A sikabonyi focipályán túl is, ami mára szintén beépített terület. Amikor megszűnt a kertészet, talán az első, amit lebontottak, a „hosszú épület” volt, helyén ma pár családi házat találunk. Az üvegházak konstrukciói, immár összeroskadva, gyomosan bírták a legtovább, meg a kémény. Nem volt túl magas, csak úgy szolid módon nézett az ég felé. Aztán azt is ledöntötték, de a helyét innen fentről is látom. A kémények sorsa már csak ilyen, nehezen állnak ellen az emberi populáció terjeszkedésének. Amikor éppen esett, mi is az üvegházakban húztuk meg magunkat, ott volt ugyanis némi fűtés. Ebből adódóan a kertészet saját kazánházzal rendelkezett – nyilván ezért volt kéménye is, nemde?!
Sikabony régi temetőjéről a helyieken kívül nem sokan tudtak mindaddig, amíg pár éve ki nem lett takarítva. A drónmadár már rendezett területet rögzített, ám ez nem volt mindig így.
Dunaszerdahely Város Önkormányzata 2016 végén kezdte el kitisztítani az elhanyagolt öreg sikabonyi temetőt, azzal a célzattal, hogy azt újonnan megnyissa, mivel a jelenlegi sikabonyi köztemető rövidesen betelik. Csak pár síremléket hagytak meg – köztük a Gálffy családét, Gálffy Ignác 1848-as honvédtiszt síremlékével. 1953-ban a sikabonyi lakosság közmunkával kápolnát épített az új temetőben, melynek helyén, 2012-ben felszentelték a Mindenszentek templomát. Az eredeti tervekben az általam csak „zöld kápolnának” nevezett szakrális építmény templommá való átalakítása szerepelt, viszont a munkálatok során aggályok léptek fel az állagát, illetve a statikáját illetően. Így lett végül Sikabony városrésznek új temploma.
Kertész utcát mondok, bár sosem értettem, ha egyszer a kertészetről lett elnevezve, akkor miért nem Kertészet utca?
Szlovákul is Záhradnícka és nem Záhradník – na mindegy, valójában ez is csak részletkérdés. Egyébként maga a sikabonyi kertészet nem volt éppen újkeletű, anno még az egykori Sikabonyi EFSZ üzemeltette:
„Főkertészét Kicsikolev Demeternek hívták. Típusa volt az igazi bolgár kertésznek, erős, zömök, bronzbarna ember. Beosztottjai kitűnő szakembernek tartották, csak azt kifogásolták, hogy igen meg tudta dolgoztatni az embert. „Misa“ (így hívja mindenki Kicsikolevet), ha elkezdett dolgozni, ember legyen a talpán, aki lépést tartott vele…”
Majd miután Sikabonyt 1960-ban Dunaszerdahelyhez csatolták, akkor lett csak szerdahelyi kertészet. Később a hodosiakkal és a nagyabonyiakkal egyesülve a híres Dukla szövetkezeté. Sikabony anno korszerű „japánházas” zöldségkertészetével szerzett hírnevet és elsőbbséget a járásban. A zöldségtermesztésből összességében kétszer annyi jövedelme volt, mint az ollétejedi vagy a dunaszerdahelyi szövetkezet kertészetének. A kilencvenes évek után jó pár esztendő kimaradt az életemből, legközelebb csak 2014-ben jártam errefelé, amikor a hadifogolytemetőt takarítottuk. De ez egy másik történetet kívánna…
Bár megannyi ismerősöm lakik a Kertész utcában, nekem a lakótelep sztorija örök időkre a kertészettel fonódott össze.
Itt ismertem meg Árpit, a traktoristát, akivel azóta is jó barátságban vagyunk. Kis „pettegőjével” furikázott, azzal hozta-vitte a ládákat, üreseket ki, teliket be. Az idő már ugyancsak tovaszaladt – Árpi azóta nyugdíjba vonult –, viszont ő az az embertípus, aki sosem öregszik. Jópofa, nagydumás fazon, és nagyon érti, amihez ért. Szerintem nincs olyan sikabonyi, aki ne ismerné őt. Sokakat felsorolhatnék még arról a részlegről, sajnos nem mindenki van már köztünk. Megtanultam, mit jelent a paraszt kifejezés, ha azt jó értelemben használják. És bizony büszke voltam rá, hogy ha csak pár esztendőre, de magam is paraszt lehettem!
ELŐZŐ RÉSZEK:
Szerdahelyi mozaikok
