Gyermekeink a születés után óhatatlanul is egyre messzebb és messzebb sodródnak tőlünk. Akár anyatejjel, akár tápszerrel neveljük, akár babakocsiban, vagy kendőben hordozzuk őt, eljön az a pont, legkésőbb az óvodakezdéskor, amikor búcsút kell vennünk tőlük. Egy kis időre, majd megint egy kicsire és megint egy kicsire. Pár év után jön az iskolakezdés, az osztálytársak egyre nagyobb befolyása, a barátok vonzó közege és már önszántából is egyre kevesebbet lesz otthon. Ha akarjuk, ha nem, távolabb kerülünk – fizikailag biztosan. Mit tegyünk annak érdekében, hogy lelkileg viszont közel maradjunk, hogy meg legyen köztünk a bizalmi kapcsolat? Íme pár ötlet!
Magától értetődőnek tűnik a közös étkezés, de higgyétek el, sokszor nem olyan egyszerű összehozni. Reggel különböző időpontokban kelünk, anya és apa más-más időben mennek dolgozni, ha a gyerekek közt nagyobb a korkülönbség, akkor még bonyolultabb a képlet, kész logisztika a reggeli rutin. Ha elültetjük magunkban, hogy az egy asztalnál étkezés mennyire nagy jelentőségű, akkor a gondolkodásunkat is befolyásolhatjuk ezzel és amikor meghozzuk a mindennapi döntéseinket, például vásárolni megyünk, a rokonokkal, barátokkal találkozunk, programokat szervezünk, vagy akár új munkahelyet választunk, akkor ösztönösen preferáljuk majd a „szent” családi leülést.
Ha nem is minden étkezéskor, de legalább napi egy alkalommal jó, ha találkozik a család.
Ez a napi együtt étkezés fontos építőköve a családi harmóniának. Fontos, hogy a családi asztal ne az elszámoltatás helyszíne legyen, ne alkossunk vele egy újabb stesszfaktort a gyerekek életében, hanem egy nyugvópont, egy megpihenés, amikor bátran azok lehetünk, akik vagyunk.
Amikor gyermekünk eléri azt a kort, hogy komolyabb érdeklődést mutat a világ dolgai iránt, meséljünk neki bátran a saját életünkről. Akár már korábban elkezdhetjük ezt, figyelve a reakcióját. Ez arra ösztönzi majd ő is, hogy maga is meséljen majd nekünk a saját életéről, álmairól, gondolatairól. Idővel előkerülnek olyan fontos fogalmak is, mint például az élet vagy a halál, a hit, a szerelem, az öröm vagy a bánat. Saját példákkal ezek mind-mind mélyebb értelmet nyernek majd.
Az első évektől kezdve egészen az alapiskola felső tagozatáig bátran tartsunk esti meseolvasást. Sőt, Vekerdy Tamás azt javasolja, hogy egészen addig olvashatunk neki esténként, amíg azt a gyermekünk szeretné. Az esti mese meghitt szeánsza nem függ össze azzal, hogy tud-e olvasni a gyerek, jelentősége pontosan a közös intim percekben rejlik, melyben a gyerek és a szülő is egyaránt megpihenhet.
Az olvasóvá nevelés mellett érzelmi biztonságot ad, illetve érzelmi megerősítést is nyújt mindkét félnek.
Nagyon hasznosak azok a programok, amiket legalább a családból egyvalaki szeret. Akár a szülő, akár valamelyik gyerek. Az az egyetlen lelkes családtag képes lesz fellelkesíteni a többieket is, feltéve, ha hagyják magukat. Persze az is izgalmas lehet, ha olyan helyre megyünk, vagy olyan dolgot csinálunk közösen, amiről fogalmunk sincs, egyikünknek sem.
A közös élmények biztos láncszemek kapcsolatunkban, melyekkel mind-mind erősítjük azt.
