FOTÓK, DRÓNVIDEÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
Kistejed gyerekkoromban egy hosszú utca a gyalogos vasúti átjárótól a Szamártelepig. A Kistejedi utcát középtájban a Fürdő utca keresztezi, és a Kertalja utca fut vele párhuzamosan. Talán az egyetlen olyan városrészünk, melyet fizikailag is pontosan behatárolhatunk, legalábbis a város irányából: 1896-tól ott húzódik a kertek alatt a Komárom–Dunaszerdahely vasútvonal. Előtejed nevezetű része, Dunaszerdahely egyik elődtelepülése. 1854-ben Szerdahely, Újfalu, Nemesszeg és Előtejed községek egyesüléséből alakul meg maga a város: Duna-Szerdahely.
Kistejed édesanyám „szülőfaluja”. Igaz, abban az időben már koránt sem számított éppen falunak, de lakóházai még nagyrészt vályogból épültek. Ezek jellemzően döngölt padlójú, deszkaoromzatú, akár nádfedeles házacskák voltak. Kistejed ezután is megtartotta vidéki jellegét, még a nyolcvanas években is láttam itt vályogból épített nádtetős házat. Egy ilyen kistejedi bérházban született édesanyám, a bolt után lévő Grácik-féle ház mellett, két-három házhelynyire a mai útkereszteződéstől.
Kistejed azóta ugyancsak megváltozott, s bár fotósunk drónmadara hiába keresne nádtetős vályogházakat, mi azért körülnéztünk. Anyuék házikója sem áll már réges-rég.
A kistejedi vasúti átjáró tudtommal mindig is gyalogos átjáró volt, anno egyszerű András-kereszttel. Az öregek vaksorompónak hívták, ami találó kifejezés, hiszen a Kistejedi utca ezen része tulajdonképpen zsákutca. A kezdetekben egy – majd 1980-tól, a bősi vízi erőmű építésének kiszolgálására épített iparvágány miatt immár két sínpárral. Ezt használják ma bőszen a Metrans konténeres szerelvényei. Majd egy modernizáció során az átjáró fénysorompót kapott – ahogy a Karcsai úti átjáró is, de a „tekerős” sorompó helyett csapórúddal kiegészítve.
A nyolcvanas években a vasútállomás bejárati jelzőjét alakjelzőről „szemaforra” cserélték.
A Bősi úti vasúti átjárót pedig megszüntették, hiszen ott felüljárót alakítottak ki. Ezzel feleslegessé váltak a jelzők, illetve a mechanikus sorompók állítására szolgáló acélhuzalos vonóvezetékek. Édesanyám mesélte, hogy gyerekkorukban azzal „szórakoztak”, hogy ráültek erre a vonóvezetékre, s amikor a bakter vonatutat állított, az acélhuzal a fenekük alatt csúszkált jobbra-balra. Vasutasként nekem ettől a sztoritól égnek állna a hajam, amennyiben lennék kopasz. Hiába, az ilyen gyerekcsíny még az én időmben is hozzátartozott a mindennapokhoz. De nekünk legalább volt gyerekkorunk…
A vasúti pálya város felőli oldalán, a mai felüljáró töltése alatt volt egykor Kistejed temetője, amit kölyökként rendszerint összekevertem a kálváriával.
De nyilván ez két különböző helyszín volt, és a kálvária már inkább Nemesszeg városrészhez tartozott. Egyébként ezt csak úgy érdekességképpen írom, hiszen egyik sem létezik már. Az egykori temető helyén nem mellesleg kutyasétáltató helyet létesítettek, a kálvária területén részben parkolót. A Kistejed felől kanyargó, a vasút alatti átereszen keresztül Szerdahely irányába csörgedező vízfolyást pedig lecsapolták. Gyurcsik József, a VNB egykori elnöke visszaemlékezéseiben szintén Kistejedet jelölte meg születési helyének, ahol többnyire szegény emberek éltek:
„Kistejeden születtem, ott kezdődik Dunaszerdahely. Napszámos szegényember volt a szerdahelyiek többsége. Nekem sem volt könnyű sorsom. Hároméves voltam, amikor elhunyt az apám. Anyám mosónő volt, más-más családnál húzódtunk meg albérletben, nem is tudom, hogy tudott öt gyermeket fölnevelni…”
Édesanyámék „csak” négyen voltak testvérek, nagyapám – bár sosem lett párttag – Gyurcsik cimborája volt, ifjoncként együtt napszámoskodtak, dédanyám gazdag családoknál vállalt mosást. Két család, nem meglepően azonos történet. Majd amikor az újonnan felépült szerdahelyi kultúrházba gondnok kellett, Gyurcsik a nagyapámat bízta meg ezzel a feladattal. Jól ismerte őt, feltétel nélkül megbízott benne… Tulajdonképpen Kistejed a „felemelkedését” javarészt a termálfürdő közelségének köszönhette.
A fúrófej első ízben 1971-ben fedezett fel termálvizet, nem messze Kistejedtől.
Az eredeti elképzelés szerint az Agrofrigor üvegházainak fűtésére szolgált volna, de ezt a kincset nem illett kizárólag a zöldségek istápolására felhasználni. A fürdőt egy évre rá, ősszel kezdték építeni, és 1973 második felében már üzemelt a legnagyobb medence. Egy év múlva elkészült az olasz- és a gyermekmedence, majd 1975-ben a gyógymedence is. További attrakciónak keressék a képeken a tobogánokat, meg a fürdőhöz tartozó tavacskát.
Bár strand korábban is üzemelt a városban, méghozzá Kistejedtől nem messze, viszont hévízes forrására roppant büszke lett Dunaszerdahely.
Jelképe, a földből előtörő hévizet formázó acélcső-kompozíció a kistejedi vasúti átjáró előtt kissé elfeledve ágaskodik a fák között. Sosem értettem, hogy egy ilyen jelentős turistacsalogató látványosság, mint a termálfürdő, hogy hogy nem épített ki nagyobb „holdudvart” a városrészben. Bár „Zimmer Feri” felirat minden második kistejedi kapualjban akad, továbbá egy színvonalas vendéglátóhely is az útkereszteződés sarkán. Ám néhány kisebb garázsbolt és presszó kivételével nem több a felhozatal. A kistejedi Jednota aprócska üzlete évtizedekkel ezelőtt bezárt. Gyermekkori emlékeimhez köthető életem első disznóvágása a Kertalja utcában, ami amolyan keskeny utcácska, párhuzamosan a Kistejedivel. Arra viszont kifejezetten emlékszem, hogy szegény pára az utolsó erejéig küzdve rettenetesen sípcsonton rúgott. Hiába, az életben meg kell tanulni jól helyezkedni!
A Kistejedi utca túlsó fele – vagyis a történelmi Előtejed – szintúgy zsákutcában végződött. Az utca ezen végét Szamártelepnek hívták és afféle szegénytelep volt.
Napjainkban itt kezdődik a városrész új negyede, egészen a kiserdőig. Hát öcsém, akadnak ott olyan „paloták”! Édesanyám sokat mesélt a régmúlt időkről, az ott élő emberek mindennapjairól. Állítólag szamárral fuvaroztak, azért nevezték el Szamártelepnek ezt a részt. A kilencvenes években a szamarakat pónilovak váltották, innen indult a város felé az ún. „Póni Expressz”.
Anno dédapám lakott errefelé, aki utcaseprőként kereste a kenyerét, majd innen költöztek az útkereszteződéshez. Útközben a Derzsi-féle ház előtti, vasráccsal körbevett „Máriácskánál” illett elmondani egy Miatyánkot. A Szeplőtelen Szűz szobrát bizonyos Bazsó Franciska emeltette 1884-ben. Felirata szerint:
„Ime a te Anyád! / János XIX.27. / A hivek épülésére, önlelke / üdvősségére állittatta / e szobrot a / szeplőtelen Szűz anya / tiszteletének…”
A Kistejedi utcát a Fürdő utca szeli ketté, ennek a Bősi út felöli részén voltak csak végig házak. A víztorony irányában pedig a „lapos” ahol azelőtt tó is volt, melyet „Kűveremnek” hívtak. Feltöltötték, mára csinos kis lakónegyed található a helyén. Szintén a Fürdő utcából nyílt egy időben a termálfürdő kapuja a gépjárműforgalom előtt. Ha ma végigsétálunk Kistejedben ugyancsak feltűnik, hogy a nyolcvanas évekhez képest a városrész területe jelentősen megnagyobbodott. Modern társasházainak is köszönhetően lakosainak száma szintén gyarapodott. A város környékén akad pár Tejed nevezetű helység, közülük Kistejed már korántsem olyan kis Tejed…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Szerdahelyi mozaikok
