Ha láttad a Totál szívás, azaz Breaking Bad című kultsorozatot, akkor emlékezhetsz a jelenetre, amelyben a drogüldözésért felelős szervezet kopója, Hank oktatja ki unokaöccsét a füvezés következményeiről, valamint a metamfetamin mellékhatásairól. Egy üres parkolóban inti oda magához a függő prostituáltat, aki kivillantja előttük „csábító” fogsorát. A sorozat nekem személy szerint nem csinált sok kedvet a kemény drogfogyasztáshoz, de persze létező problémáról van szó. Sőt, az amfetaminszármazékoknak nem is olyan régen sokkal jobb volt a marketingje, és csöppet sem a lecsúszott társadalmi rétegek tolták a cuccot…
A történet vagy százharminc évvel ezelőtt kezdődött.
1887-ben szintetizálta először az amfetamint egy Lazar Edeleanu nevű román kémikus. Az efedra nevű növény hatóanyagának alternatíváját kereste – ezt a bokrot már évezredek óta használta a hagyományos kínai orvoslás. Szinte párhuzamosan Japánban is kísérleteztek ugyanazzal, ennek a terméke pedig a metamfetamin nevű variáns lett. Akkoriban azonban nem volt túl könnyű előállítani ezeket, meg nem is nagyon tartották hasznosnak a felfedezést, szóval nem kaptak rájuk.
Egészen néhány évtizeddel későbbig. Akkor ugyanis meglátták a fantáziát az amfetaminszármazékokban. Elsőként a légutak tisztítására kezdték ezeket használni, orrdugulásra, illetve az asztma tüneteinek enyhítésére, elsősorban inhalátor formájában. Aztán egy Gordon Alles nevű fószer tovább vitte a dolgot. Amikor először próbálta ki az anyagot, nem csak azt vette észre, hogy hirtelen kitisztult az orra, hanem azt is, hogy felment a vérnyomása és kalapálni kezdett a szíve. Mindemellett pedig marha jól érezte magát, tele volt energiával és szellemesen sziporkázott a vacsorapartin, amelyre meg volt hívva. Mivel a saját magát illető hatásokkal kifejezetten elégedett volt, asztmás betegen is kipróbálta a szert, meg narkolepsziáson.
Egy gyógyszergyártó cég személyében pedig hamarosan szponzort talált a kutatásaihoz.
A narkolepsziás és Parkinson-kórban szenvedő betegek tüneteire valóban jótékony hatással volt az új, Benzedrine névre keresztelt szer, csakhogy az övék egy eléggé szűk piac. A gyógyszergyártónak pedig az volt az érdeke, hogy sokkal szélesebb réteg vásárolja a szert, ha már egyszer egy csomó pénzt belefektettek, úgyhogy inkább a szer euforikus hatására akartak építeni. Kedélyjavítóként kezdték el tehát reklámozni. Tulajdonképpen ez volt az első antidepresszáns, ami egy kis depi esetén még csak-csak hatott is, viszont súlyos esetekben, és szorongással küzdő betegeknél csak olajat öntött a tűzre. Mégis működött a trükk, az emberek vették a Benzedrine-t, mint a cukrot, az orvosok meg előírták boldog-boldogtalannak készségesen. Ekkoriban ugyanis még nem voltak olyan szigorú szabályok, mint manapság, és annyi teszten sem kellett átmennie egy-egy piacra dobott készítménynek. Azt meg végképp nem nagyon oldották, hogy mennyire addiktív az új orvosság, márpedig az amfetaminszármazékok gyorsan függőséget képesek kialakítani.
És nem csak kedélyjavításra használták a cuccot, de nem ám.
Rákaptak a beat-korszak művészei, akik afféle ihletforrásként tekintettek a tudatmódosító szerre. Mellékhatását kihasználva eladták aztán fogyitablettának, ekképp a háziasszonyok két legyet üthettek egy csapásra: nagyon energikusan és jókedvűen tologatták a porszívót, miközben a felesleges kilóiktól megszabadultak. Az egyetemisták is előszeretettel kapkodták be a tablettákat vizsgaidőszak idején, a kamionosok a hosszú utak során, Japánban pedig a gyári munkások között osztogattak bőszen ilyen pirulákat, a hatékonyság növelése érdekében.
A hadsereg pedig nem lenne az, ami, ha nem fedezte volna fel magának a szert: ez segített a pilótáknak ébren maradni a hosszú éjszakai repülések alkalmával, de a második világháború harcterein mindkét fél profitált abból, hogy a katonák jelentősen tovább bírták pihenés nélkül, na meg a veszélyérzetük is jócskán lecsökkent. Az esetlegesen vonakodó kamikaze-pilóták pedig emberes dózist kaptak bevetés előtt.
Persze ami jó a gyártulajdonosnak meg az ezredesnek, az nem biztos hogy az alárendelt félnek is az.
Az amfetaminszármazékok ugyanis a központi idegrendszerre hatnak, és amellett, hogy a fizikai aktivitást ténylegesen növelik, és csökkentik az étvágyat, egy csomó komoly mellékhatással bírnak. Az álmatlanság még az enyhébbek közé tartozik; de a hosszú távú használat vezethet szívritmuszavarhoz és szívelégtelenséghez, veseproblémákhoz, jelentkezhet depresszió, paranoia, agresszió, hallucinációk vagy épp skizofrénia is, aminek azért már a fele sem tréfa.
Az orvosi használat mellett pedig nagyon hamar megjelentek a „magánlaborok”, értsd: kisebb-nagyobb vállalkozók kezdtek el otthon metamfetamint főzni. Ez ugyan kezdettől illegálisnak számított, de mivel kezdetben könnyen hozzáférhetőek voltak az alapanyagok, a profit pedig magas, a parázásra kevéssé hajlamosak nyilván megpróbálkoztak vele. Egyre erősebb és addiktívabb variánsokat kezdtek el előállítani, a probléma pedig fokozatosan komoly méreteket öltött, még a legális szerek esetében is, úgyhogy végül sokkal szigorúbb szabályokat vezettek be. Mára már nagyon körülhatárolt, hogy mely esetekben javasolt amfetamint adni orvosi célból. Egyedül hiperaktivitás és narkolepszia esetén írják fel az orvosok, és elvileg nagyon figyelnek az adagolásra.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy mindenestül megszűnt volna a probléma.
Nálunk, Szlovákiában például kifejezetten népszerű a metamfetamin. A fű után a statisztikák szerint ez a legtöbbet fogyasztott illegális szer, még a negatív mellékhatásai, illetve utóhatásai ellenére is. Ez azért is lehet, mert viszonylag olcsó, és még mindig eléggé könnyű otthon előállítani. Persze ezzel nem arra akarlak buzdítani titeket, hogy vágjatok bele a kézműves pikófőzésbe, mi sem áll tőlem távolabb. Sőt, kifejezetten veszélyes lehet maga a procedúra: ha a szomszéd blokk pincéje felrobban, akkor például esélyes, hogy valami önjelölt Jessie Pinkman szúrt el valamit. De a pikófőzés mekkája nem is itt van, hanem a szomszédban: 2015-ben a bejelentett 291 európai illegális metamfetamin-labor közül 263 Csehországban működött.
A végére pedig mit is mondhatnék? Ne drogozzatok, gyerekek, menjetek inkább labdázni. (Jó, tudom, a szlogen béna volt, de a cél nemes.) A villanydrótokon pedig talán még mindig több fecskét látni, mint himbálózó, összefűzött cipőket, legalábbis nyáron – de ez így is van jól.
