Cicaharc a jó helyért

Minden cicás gazdi imádja a négylábúját. Rajongásig tudjuk szeretni a kis szőrös gombócainkat. Néha rosszalkodnak, de úgy igazán akkor sem tudunk haragudni rájuk. Jómagam legalábbis így vagyok ezzel.

Nem túlzok, ha azt mondom, Cheddar cicám igazi álomcica. Ő az a tipikus kanapé macsek. A nap nagy részében pihenget, amikor játszani támad kedve, akkor pedig előkeresi a játékegereit. Megjegyzem, hatalmas harcokat képes vívni velük, élvezetesebb nézni, mint bármilyen filmet. Chedi a kezdetektől szobatiszta, hamar megszokta hol tudja megtömni a pocakját, és messziről elkerül minden számára tiltott helyet.

Mostanság viszont lázadásba kezdett. Először persze furcsálltam, mi történhetett vele, de aztán utánajártam a viselkedése okának. Így sokkal könnyebb volt kezelni a dolgokat.

szaunamaraton

Hogy mi is történt? Nos, hát elkezdett lázadni az új családtagunk ellen.

Cheddar eddig egyedüli úr volt a házban, most pedig úgy érzi, osztoznia kell a helyén. Férfi jött a házhoz, és ez egyelőre nem igazán tetszik a kicsikémnek. Alapvetően is nagyon bújós cica, szeret a közelemben lenni, rajtam pihengetni. Azóta pedig, hogy a kedvesem is velünk van, még inkább igényli a figyelmemet. Amint lehetősége nyílik rá, már mászik is rám, dörgölőzik, az arcomhoz bújik. Sokat szaglászik a lakásban, nem tetszik neki az új illat. Hogy bebiztosítsa magát, rápisilt a kanapéra. Ekkor persze nagyon mérges voltam rá, de aztán beláttam, hogy nem haragudhatok, hiszen ő mégiscsak egy állat, aki beszélni nem tud. Éppen ezért kénytelen a cicák módszerével közölni velem az akaratát.

A folyamatos dörgölőzéssel és az imént említett pisiléssel szeretné bebiztosítani a helyét az otthonában és azt hiszem, a szívemben is.

Bár utóbbit lehet, csak én képzelem be. ☺️

Az viszont egészen biztos, hogy tévhit, hogy a macskáknak nincsenek érzéseik, nem tudnak szeretni és nem képesek kötődni. Cheddar bebizonyította, hogy igenis tud ragaszkodni. Ragaszkodik hozzám, és persze a jól megérdemelt helyéhez.

A történet üzenete tehát, hogy azelőtt, hogy mérgelődünk és büntetünk, próbáljuk megérteni kedvencünk viselkedését, hiszen semmi sem történik véletlenül. ☺️

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább