Ezen a héten a gyermekkor kedves pillanatai után kutattunk. Hodossy Katalint és Besnyei Júliát faggattuk. A következő kérdéseket tettük fel nekik:
Hogyan emlékszel a gyerekkorodra?
Mi a legemlékezetesebb gyermekkori élményed?
HODOSSY KATALIN
Azt gondoltam, mikor gyerek voltam, én nem fogom soha a saját gyerekeimet azzal nyomasztani, hogy bezzeg az én gyerekkoromban… Elsősorban azért gondoltam így, mert azt hittem, nem változik majd annyit a világ, nem lesz mihez képest „bezzegelni”.
Igaz, a számonkérő hangnem nincs a szavaimban, mert a mai gyerekek tehetnek a legkevésbé arról, hogy milyen világban nőnek fel, arról azonban szívesen mesélek nekik, hogy milyenek voltak a gyertyafényes esték, amikor áramszünet miatt nem volt világítás. Hogy vártuk a vasárnap délutáni Walt Disney műsort a tévében, és a legmenőbb az volt, aki walkmennel görkorizott.
Örök élmény, hogy láthattam a teljes napfogyatkozást, nomeg az is, amikor a szomszéd sráccal horgászosat játszottunk az épülő házunk pincéjének gödrében: én voltam épp a hal, ő pedig egy nagy követ választott csalinak, amivel szépen fejbe is talált. A nyoma máig megvan.
Élénken él bennem a rendszerváltás moraja, ahogy átrendeződik a felnőttek világa körülöttem, és az a büszkeség is, amikor először jelent meg egy egész oldalas cikkem az Új Szó nyomtatott hasábjain arról a millenniumi ünnepségről, aminek én is aktív szervezője, életre hívója voltam.
BESNYEI JÚLIA
Azok a régi szép idők! – húzom mosolyra a számat, amikor felhőtlen gyermekéveim jutnak eszembe. Megannyi szép emlék tarkítja életemet, amire elégedetten tekintek vissza.
Minden túlzás nélkül állíthatom, fantasztikus gyermekkorom volt. Kegyes volt hozzám a sors, bőkezűen adott a jóból, nem panaszkodhatom. Fürdőztem a szüleimtől, öcsémtől kapott szeretetben és barátoknak sem voltam híján. Az életem valódi játékkal volt tele, internettől, mobiltelefontól mentesen teltek a mindennapjaim. Nem voltak drága játékaink, mégis boldogok voltunk és élveztük a szabadban töltött időt. Szerettünk a játszótéren játszani, labdázni, bújócskázni.
Nem a Messengeren vitattuk meg az élet nagy dolgait, hanem a poroló vasán lógva döntöttük el, hogy ugrálókötelezzük-e vagy bunkert építsünk-e aznap. Az unalmat hírből sem ismertük, osztoztunk biciklin, korcsolyán, bármin, ami az egyiknek volt, a másiknak nem. Tavasszal virágkoszorút fontunk, nyáron pancsoltunk a közeli kanális vizében, ősszel a pocsolyában masíroztunk, télen hógolyócsatát vívtunk. Másabb volt az élet akkor, mint most… Az emberek jobban figyeltek egymásra.
Szerettem gyereknek lenni! Varázslattal teli időszak volt, bárcsak a mai gyerekeknek is megadatna az a csoda, amit mi akkor magunkénak tudhattunk.
Ha akarnék sem tudnék csupán egy emlékképet kiszakítani képzeletbeli emlékkönyvemből, mivel mindegyik épp olyan kedves a szívemnek. Legmélyebben talán a közös karácsonyok ünnepi hangulata maradt meg bennem, de a hétköznapok apró örömeit is féltve őrzöm. Kiemelném még az apai nagymamámmal, Mari mamával töltött időt, ami maga volt a boldogság.
