FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Rovatunk mai vendége a bélvatai Angyal Róbert, aki bár a fiatal generációhoz tartozik, meglehetősen szép szurkolói múltat tudhat maga mögött. Hitvallása szerint a DAC mellett jóban-rosszban ki kell tartani.
Szervusz Róbert, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Fiatal srácként, neked személy szerint mit jelent a DAC? Mi az, amivel a klub meg tudja szólítani a mai fiatal generációt?
Én köszönöm a lehetőséget. Ami a DAC-ban megfogott, az főleg a magyarság és az összetartozás. 2014-ben voltam az első DAC-meccsemen, azon a bizonyos DAC–Kassa találkozón, amikor megvette a klubot Világi Oszkár. Innentől kezdve aztán már folyamatosan jártam a dunaszerdahelyi stadionba édesapámmal. Először talán nem is a foci volt az, ami vonzott, hanem a szurkolók. A lelátói közeg, az a hangulat, ami a mérkőzéseken rendszerint uralkodik. Apu már korábban is DAC-drukker volt, neki mindez nem jelentett újdonságot. Mostanában már inkább a baráti társaságommal és a barátnőmmel látogatom a meccseket.
Nagyjából féléve alakítottunk egy saját szurkolói csoportot Young Brigade Dunaszerdahely néven. Csoportunk, ahogy a nevéből is kitűnik, a fiatalabb korosztályt képviseli.
Viszonylag új csoport vagyunk, de a baráti társaság magja régebb óta együtt van. Ezért határoztuk el, hogy ilyen módon is szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat. Az előző mérkőzésen debütált a saját drapink, ez is egy új dolog.
Említetted 2014-et, ha jól számolom, kilenc év telt el azóta. Nagyon fiatalon kezdted ezek szerint…
Ez így van, 19 éves vagyok, tehát 10 éves koromtól mondhatom magam DAC-szurkolónak. Egy érdekes információ: Világi Oszkár március 4-én vette meg a klubot, aznap van a születésnapom, tehát ha akarnám sem tudnám elfelejteni a dátumot. Lehet, ha ő nincs, most harmadik ligát játszik a DAC. Apu mesélt ezt-azt a régi időkről, a Mohseni-éra alatt bojkottálta a mérkőzéseket, majd a tulajdonosváltást követően ismét visszatalált a lelátóra, és azóta folyamatosan bérletes.
Az első években csak hazai meccsekre jártam az apuval, majd ahogy korosodtam, egyre több on tour-ra is eljutottam. Ami az idegenbeli találkozókat illeti, az elmúlt idényben pár helyszín kivételével mindenhova elkísértem a csapatot. Az aktuális szezont Nagymihályban kezdtük, ha minden terv szerint alakul, akkor természetesen Rózsahegyre is megyek [szerk. megj.: a beszélgetést a mérkőzés előtt pár nappal rögzítettük].
Ebből a kilenc esztendőből, mi az, amire szívesen emlékszel vissza? Melyek azok a momentumok, amik megmaradtak benned? Pozitív, negatív dolgok, esetleg tervek, amik eddig nem valósultak meg.
Ha a pozitív dolgokat nézzük, akkor kezdhetjük rögtön az elején: 2014-ben Szabó Otti szabadrúgásgólja a Nagyszombat ellen még a régi stadionban. Amikor a meccs után mindenki befutott a pályára, és ünnepeltük, hogy bennmaradunk a ligában. Illetve már az új stadionban a Slovan elleni 5:2-es győzelmünk, ami szintén nagyon emlékezetes maradt számomra. Majd a múlt szezonból a Slovan elleni vereségünk – de ez már a negatív kategóriába tartozik, úgy vélem, sokunk számára fájó pont maradt.
Nagyon várom a felvidéki magyar labdarúgókat a kezdőbe, meg úgy általában a magyar futballistákat. Viszont a kilenc év alatt, aki úgymond kedvencem lett, és nehéz szívvel engedtem el, az talán az Erik Pačinda volt.
Akkor még én is fociztam, példaképként tekintettem a játékstílusára. Úgy akartam focizni, mint ő. Még a frizurámat is úgy szerettem volna viselni, ahogy ő.
Nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy azt mi szurkolók szeretnénk, viszont – és erre ismét a legutóbbi nagymihályi utazást tudnám felhozni példának: Az eredménnyel ugyan nem lehettünk elégedettek, de annyi szórakozás, nevetés és jókedv fért abba a majd’ ezer kilométeres túrába, amiért már megérte feláldozni az egész napot. Mégha a mérkőzés tényleg nem is úgy alakult, ahogy azt előzőleg elterveztük…
Létezik egy mondás, miszerint: „Jók ezek a túrák, csak azok a k***a meccsek ne lennének!”
Tűpontos megfogalmazás, ismerem ezt a mondást. Itt van rögtön egy ellenpélda 2018-ból: Egy rózsahegyi on tour, amikor a győzelmünkkel, Marco Rossi irányítása alatt kijutottunk Európába. Autóval voltunk a családdal, 4:0-ra nyertünk, kedves emlék marad. Aztán hazaérve megvártuk a csapatot a MOL Arénánál és együtt ünnepeltünk. Szerintem minden túrának megvan a maga szépsége, előnye vagy hátránya. Pozsony és Nagyszombat közel van, de tudjuk, azok az alkalmak miről szólnak. Míg mondjuk, ha Nagymihályba utazunk, ott az adrenalinszint kilométerről-kilométerre emelkedik. Az ilyen túrákat is szeretem, csak más miatt. Kieresztem a gőzt, elfelejtem a heti fáradalmakat. Kiszurkolom magam és tiszta lappal, megnyugodva térek haza. Mármint többnyire megnyugodva…
A DAC mellett egyébként a magyar labdarúgó válogatott mérkőzéseire is járok, az aktuális Eb-selejtezőkre bérletet váltottam a Puskás Arénában. Szeretnék eljutni egy-két Ferencváros mérkőzésre is, egyelőre még nem jött össze, de ami késik, nem múlik!
Hogy látod a DAC jövőjét? Bár még nagyon fiatal vagy, de mégis, mi az, amit személy szerint mindenképpen szeretnél átélni a klub szurkolójaként?
Az idei szezonban vagy a következőben én egy kupagyőzelmet várok, hosszabb távon pedig reménykedek a bajnoki címben is.
Esetleg egy európai csoportkörben?! A közeljövőben tehát mindenképpen a kupagyőzelem, úgy gondolom ezt minden szurkolótársam joggal elvárhatja a csapattól. A szurkoló bízik a sikerekben, ha csalódás éri, legfeljebb megfogadja, hogy legközelebb nem megy ki meccsre. Mennyiszer előfordult már velem, de sosem tudtam „betartani a szavam”. A szívem kihúzott, mert úgy gondolom, a csapat mellett jóban-rosszban ki kell tartani!
Hát igen, a hullámvölgyek és a nagy diadalok egyaránt hozzá tartoznak egy klub életéhez. Lásd jómagam is ’83 óta DAC-szurkoló vagyok, ha változás állna be, majd szólok (sic!). Köszönöm szépen a beszélgetést Róbert, üdvözlöm a Young Brigade tagjait. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
