FOTÓK: PARAMÉTER – CSÉFALVAY Á. ANDRÁS
A mi családunk ízig-vérig DAC-os család – volt. Sajnos részben, már csak múlt időben tudok beszélni Róluk. Írni úgyszintén, s ami a legszomorúbb, érezni is. Emlékszem 2017-ben édesapám halála után az első hazai mérkőzésre. A temetőből mentem az Arénába, a fater pedig lélekben követett, ott volt velem végig a ketrec fölött. Tudom, mert négyszer néztem fel az égre. Sziporkázó játékkal múltuk felül a Zsolnát 4:1-re – mintha csak tegnap történt volna, ugyanígy egy augusztusi tegnapon. Aztán másnap megint kimentem a temetőbe megköszönni. Hat esztendő telt el, és Édesanyám követte Őt. Ugyanígy egy augusztusi tegnapon. Kemények ezek az augusztusi tegnapok, mint a kád széle, írni sem egyszerű. Hát nekem is pont augusztusban kellett megszületnem?!
Anyu ilyenkor este mindig megkérdezte: Fiam, mennyire állunk?, Fiam mennyi lett a meccs? – sosem felejtette volna el, egészen az aranyosmaróti találkozóig. Aznap este már nem jött üzenet. Egyébként is képtelen lettem volna követni az eseményeket, így jegyzet sem íródott. Aki figyelt, annak feltűnt – és bizony voltak, akik figyeltek. Gondoltam, ha már így hozta a sors, legyen úgy, ahogy annak idején. Nyugodjanak békében! Nem kínoz gyászomban a lelkiismeret, ha DAC-olok, hisz’ szüleimnek míg éltek, teljesen természetes hétvégi program volt. Nálunk a DAC hozzátartozik a mindennapokhoz is, a feleségemmel pl. egy rózsahegyi on tour-on ismerkedtem meg… Viszont amíg 2017-ben jó csapatunk volt, tele vezéregyéniségekkel a keretben, addig most csak csapatunk van.
Szóval bocsi anyu, de ez most nem jött össze. Tudod, azelőtt szintén megesett már párszor, de most valamiért ez is jobban fáj.
Volt vonulás, nem vonultam. Volt ének, de csak csak pislogtam. Elbúcsúztunk a Kapitánytól, és nem tapsoltam. Koreográfia a 13. percben: KáZsé szalutált gólörömében, de csak egy hatalmas molinóról. A Himnusznál illendő felállni, és a Nélküled is már Nélküled csendült fel. Aztán az első félidőben amennyiben a pirosak lettek volna a mieink, még tetszett is volna Neked, mert azoknak az ellentámadásoknak legalább volt értelmük. Amit a DAC játszott, annak meg se füle, se farka. Nincs, aki irányítson, nincs, aki gondolkodjon a pályán! Kinek kéne, kinek lenne ez a feladata? Fogalmam sincs, de így végső soron nincs, aki focizzon…
Elszenvedtük idei első vereségünket a bajnokságban, attól tartok, csak idő kérdése volt ez is. De legalább vártunk volna vele mondjuk szeptemberig!
Menjünk csak sorjában: Popović büntetőt hárított, Csinger jól mozgott a védelemben, Risvanis megkapta a standard sárgáját. Ramadan kevergetett, kapott is érte eleget, és… És ennyi… Így búcsúztunk el a Kapitánytól, pedig illetlenség vereséggel búcsúzni bárkitől is. Oké, Gavrić gólja az valóban szépre sikeredett, ja és a labdatartásunk ismét pozitív lett. Ugyan mihaszna! A somorjaiak a múltkori hetes után kaptak egy négyest – állítólag ott fejlődik az utánpótlásunk. A besztercebányai katonák pedig egy csomó régi, „kivénhedt”, félreállított egykori spílerünkkel legyőzték a DAC exportált jelenkorát. Nem látom valami fényesnek a jövőt, bár azt pusmogják, állítólag jönnek még a keretbe erősítések?
Az utolsó augusztusi hétvége viszont csak vereséget hozott Dunaszerdahelyre. Szépíthetném, de minek! Még azt a rettentő hőséget is nehezen viseltem.
5635 nézőt, szurkolót izzasztott meg a hőség, a játékunk és a vereség. Az 52. percben Gavrić kapott pontos labdát a tizenhatoson belül, és bevarrta a felsőléc alá – 1:0. Tiszavirág életű volt az örömünk, mert Rymarenko pár perc elteltével kiegyenlített – 1:1. Guľának lépnie kellett valamit, mivel a besztercebányai katonák egyenlítő gólja a maradék tudásunkat is mattolta. Erre behozta azt Niarchost, akitől „évtizedek” óta várjuk az első gólt a bajnokságban – de hiába. Nemhogy magunkhoz tértünk, újabb gólt kaptunk:
Alex Pinto hazaadására Polievka csapott le, esélyt sem adva Popovićnak – 1:2.
Aztán Guľa mester behozta azt a Čermákot, akitől az első labdaérintésnél „mérföldekre” pattant a labda. És persze Veselovskýt is, akinek annyi játéklehetőséggel a háta mögött – amit a DAC-ban kapott – már minimum Aranylabda dukálna. Majd Vitálist és Záhradníkot, odahaza, vesztes állásnál három (!) perccel a vége előtt! Kiderült, nem csak én láttam úgy, trénerünk a sajtótájékoztatón ország-világ szeme és füle előtt lenyilatkozta:
„Hiányzott egy vezéregyéniség…”
Erre írnék olyan cifrát – de édesanyám megszólna, hogy: „Édes fiam, ne idegeskedj, ez csak foci. Majd talán legközelebb. Inkább simogasd meg a gyerekeket helyettem is, és öleld át a Sziszit…” Kedves DAC, szeretett klubom, valami nagyon nincs rendben mostanság. Ötlettelen játék, millió passz a semmiért, szinte félünk kapura rúgni. Csak remélni merem, hogy orvosolni fogják a problémákat azok, akik mindenkor felelősséggel tartoznak a dunaszerdahelyi labdarúgásért. Mellébeszélés helyett már Trencsénben tessék kiköszörülni a csorbát! S ha mégsem, elég lesz a három pont is, hisz’ ezt a csorbát kiköszörülni már úgysem tudjátok. Egy Besztercebányától nem kaphat ki odahaza olyan csapat, akiktől „csak egyszer lehet ellopni a bajnokságot”!
De hajrá, mindent bele!
DAC 1904–BESZTERCEBÁNYA 1:2 (0:0)
Gólszerzőnk: Gavrić
DAC 1904: Popović – Alex Pinto, Risvanis, Csinger, Andzouana – Káčer (77. Čermák), Dimun (87. Vitális), Herc – Ramadan (61. Niarchos), Trusa (77. Veselovský), Gavrić (87. Záhradník).
