Napfonat – Nem létezik más, csak a dalaik pompás ívei | Hangfal

A cikk megjelent a Klikk Out 2023/09. számában.

A Napfonat öt nő, öt erős egyéniség hangjának összefésüléséről szól a 2021-ben megjelent első, Szól a világ c. albumuk óta. Különböző népek népdalainak összeolvasztásáról, feldolgozásáról van szó, ami az első megjelenésükön még szerteágazóbb volt, mint az idén májusban megjelent második lemezen. 

Harmatcseppben él a világ bennem,Hangfal,Napfonat,Zene,Uj albumNAPFONAT

Harmatcseppben él a világ bennem

♥♥♥♥♥


Jelen: Mint a zápor, Zöld-kék élet, Csendesen!, Piroslik az alma, Kicsi madár.
Múlt: Ahol én elmegyek, Eszter dala, Kalié, Altató-Keltető, Fújnak a fellegek.

Itt a négy elem (föld, levegő, tűz, víz) köré építik a dalokat, melyek olyan gyönyörű íveket járnak be, mint amilyen a természetben bármi – a hullámzó víz, egy fűszál, egy tollpihe útja a szélben, a lángok vagy épp az emberi test. A többszólamúan felcsendülő dalok néhány ütős hangszeren kívül csak a hölgyek hangjából építkeznek, az album egyes szekcióinak felvezetésére szánt improvizációk pedig kellően elmélyítik a figyelmes hallgatót egy csodás világban, amiben nem létezik a hétköznapok szürkesége, a stressz és az agresszió, csak azok a bizonyos pompás ívek.

 

HALLGASD MEG:


szaunamaraton

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább