FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Nem csak egy egyszerű bajnoki, a DAC–Slovan a táblázaton elfoglalt helyezésünktől függetlenül, minden évben a Derbi! Egy meccs, amire messzi földről érkeznek a hívek, akárcsak a Csíksomlyói Búcsúra. Egy meccs, ahol ha győz a DAC, minden el van felejtve, és (majdnem) minden meg lesz bocsájtva. Olyan összecsapás, amire általában felszívják magukat a szerdahelyi játékosok, és mintegy varázsütésre egyenlő partnerei lesznek a pozsonyi spílereknek. A DAC–Slovan „kicsit” több, mint sport, itt két nemzet néz farkasszemet egymással. Garantált a teltház, vagy legalábbis a „felső tízezer” részvétele.
Azelőtt feltétel nélkül képes voltam hinni a csodában, azelőtt a politikusok szavát is benyeltem, akik hangzatos szlogeneket puffogtatva, mennyei mannát ígértek a Felvidékre. Volt idő, amikor úgy győztük le az égszínkékeket, hogy közben a stadionban már rég kikapcsolták a gázt, nem volt melegvíz, csak lyukas sportszárak. Mert a csapat ügyessége nem elsősorban a környezettől, a tehetségről szól, hanem hogy fejben mennyire tisztázta le az egyén, na meg a klub a dolgokat. Akárcsak egy gyógyíthatatlan beteg esetében, akinek megjósolták földi létének bevégeztét, de ő fejben nem adja fel még jó ideig. Hanem harcol, dacol a végsőkig. A DAC–Slovan előtt fogadkozni szoktunk, és fogadkoznak az illetékesek is, a funkcionáriusok, a gyepmester, a takarítónő.
Viszont néha helyénvaló a közmondás, miszerint: „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.”
„Szlovákiában kiismerték Kalmárt, az összes ellenfelünk tudta, hogyan lehet őt frusztrálni” – jelentette ki Jan van Daele, a DAC sportigazgatója, aki Kalmár-ügyben szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba, mielőtt a sárga-kékek nekifeszülnek a Weiss-legénységnek. A klub által preferált Hazai pályán c. műsorban ugyanakkor Guľa mester próbált választ keresni az aktuális problémákra. De minek mellébeszélni, minek tovább bőszíteni a jónépet? Minden lehetőséget megragadhattunk, minden esélyünk megvolt rá, hogy a mennyországig meneteljünk. De elrontottuk, elpackáztuk, ezt kéne férfiasan bevallani. És ezt már jóval korábban, nem most, nem a Derbi előtt!
Amikor már az egész város, a fél járás és a kocsmai ivópult is tudni véli az igazságot? – akkor nekünk csak egyetlen feladatunk maradt: a pályán bizonyítani.
Hogy legalább aznap este, vagy megkockáztatom, tán’ egy-két hétig nyugodtan alhasson a sárga-kék szív. Akinek ilyenkor a hajnali virradat első jelei ébresztőt fújnak, s makacsul elhessegetik az álmot a szeméből. Mert a szenvedély, a hűség nem csupán számadatok, nem labdabirtoklási százalékok és nem a modern technika kínálta GPS-analitika. És legfőképpen nem üzlet, a sárga-kék szív nem eladó!
– Mennyi lesz, Roberto? – kérdezték tőlem úton-útfélen, meccsnapkor és az azt megelőző héten.
– 5:2-re nyerünk! – de mert láttam mindannyiunk fanyalgó tekintetében az elmeállapotom iránti aggódásukat, megtoldottam pár gondolattal.
Nos igen, inkább a düh beszélt belőlem, mint az optimizmus. Igazából minden eredmény jól jönne, ami után bátran a tükörbe nézhetek. A köret nem érdekelt, arcfestés, tröttyös zenekar? Focizzatok inkább!
A válogatott szünet után számunkra az ősz csúcspontja következett, a múlt idény első két helyezettje feszült egymásnak.
A vendégek szurkerei már napokkal előtte üzentek: festékszóróval telefújtak mindent a környéken, ami útjukba került. Állítólag helybéli slovanisták, vegyesházi ficsúrok. Még élénken élt bennünk a májusi találkozónk vihara, a bajnoki esélyektől való végső búcsúnk. Itt maradtunk vezéregyéniség, legendák és talán közönségkedvenc nélkül. De, aki felhúzza a sárga-kék mezt, annak kutya kötelessége beleizzadni, s nemcsak beleizzadni, harcolni érte – vélhettük jogosan. A lelátók megteltek, a koreográfia ismét jelesre vizsgázott. Rajta a MOL Aréna képe előtti generációk találkozása, és Vörösmarty Mihály Szózatának részlete:
„BÖLCSŐD AZ, S MAJDAN SÍROD IS”
Miközben kénes füstszag vegyült a nyárutó tarka napsütésébe, a játékvezető a sípjába fújt. Keckának köszönöm a Mičinec „Báró” által aláírt kártyát, Lipó barátomnak pedig az ajándékkönyvet, és a mérkőzés utáni üzenetet: „Ha egy könyv hozza a győzelmet, akkor minden hétvégén kapsz egyet.” – hát szakadjon le a polc!
Mindenki itt van? Gouré góóól! Čermák gól! Mindenki szurkol!
A Slovan kezdeti nyomásából szabadulva, 4-3-3-as formációban olyan taktikus, kombinatív játékkal rukkoltunk elő, amitől a pozsonyiak „idegállapotba kerültek”. A 12. percben Káčer szemfüles passzát új szerzeményünk, a már addig is agilisan játszó Gouré kezelte le, majd egy technikás lövéssel becsavarta a labdát a hálóba – 1:0. Az égszínkékek ettől a „pofontól” magukhoz tértek, de nem sokáig. A vendégek kapusa, Borjan bizonytalanságát Gouré használta ki, a tizenhatoson kívül test-test elleni harcban megszerezte a hálóőrtől a labdát, Čermák pedig vagy harminc méterről az üres kapuba lőtt – 2:0. Ki gondolta volna?!
Félidőben 2:0-ra vezettünk, a szünetben cserélni nem volt miért. Ezúttal valóban nem.
Fordulás után Lovat kézzel ér a labdához a tizenhatoson belül, Gemzický játékvezető pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. Majd kiment a VAR-monitorjához, és érvénytelenítette a saját maga által megítélt büntetőt. A 60. percben Čermák ugratta kiválóan Gourét, aki laposan gurított középre, az érkező Gavrić pedig a kapu torkából megszerte a harmadik gólunkat is – 3:0. Gouré, Čermák, Gavrić vitték a prímet, és igazságosan megosztottak a gólokon is. Fantázia! Az addig sem csendes MOL Aréna eufórikus hangulatban ünnepelte a háromgólos sárga-kék fórt. A vendégek viszont egy percen belül szépítettek – 3:1.
8866 nézőszám mellett a vendégszektor a második félidő közepén kiürült. A Slovan szurkolói önként hagyják el a szektorukat, minden bizonnyal náluk sem minden patyolat. Vagy csak indult a vonat?
Cserék a 66. percben: a kiválón játszó, gólt és két asszisztot jegyző Gourét Ramadan váltotta, Káčer helyett Herc jött be. Vajon Guľa felismerte volna, hogy Káčer és Herc nem lehet egyszerre a pályán?! A vendégek trénere, Weiss is duplán cserélt, pályára küldte Blackmant, akit kifütyült a nagyérdemű. Ave Cesar! – mégis mit vártá’? Helyzetek jöttek mindkét oldalon, mert nem álltunk be, nem ültünk rá az eredményre. Nekem kicsit fura volt ez a meccs. Hogy egyszeriben úgy menetelünk át a Slovanon, mint kés a vajban? – de nem volt idő az ilyen dolgokon lamentálni, mert…
„Álljatok fel, álljatok fel!” – szólította fel a B-közép a MOL Aréna közönségét. Természetesen ilyen állásnál öröm gondolkodás nélkül szófogadónak lenni.
Szóval mégsem jött be a merész 5:2-es tippem, a feleségemnek így nem kellett palacsintát sem sütnie – ez amolyan családi hagyomány nálunk a derbi napján. De a mérkőzést megelőzően a 3:1 is merésznek bizonyult volna, s ha most azt mondom, vasárnap este ismét jó volt DAC-szurkolónak lenni, talán egy hangyányit szégyellhetném is magam. Ugyan már, na! A hetek óta hiányzó szív és akarat nem az én abszenciám, s minden bizonnyal a szurkolótársaimé sem. Ezt az eredményt illik a helyén, és mindinkább ésszel kezelni. Mert ahogy az elején már lejegyeztem: Egy meccs, ahol, ha győz a DAC, minden el van felejtve, és minden meg lesz bocsájtva. De csak majdnem minden!
Avagy a „nagy klasszikus” után szabadon: Kiismertük a Slovant, tudjuk, hogyan lehet őket frusztrálni. Úgy, ha a győzelem a Dunaszerdahelyé lesz. Oké, egy hét múlva Szakolcán is tessék bizonyítani! Hajrá. DAC!
DAC 1904–SLOVAN 3:1 (2:0)
Gólszerzőink: Gouré, Čermák, Gavrić
DAC 1904: Popović – Alex Pinto, Kaša, Csinger, Andzouana – Káčer (65. Herc), Dimun, Čermák (80. Gruszkowski) – Trusa (80. Niarchos), Gouré (65. Ramadan), Gavrić (88. Brunetti).
