MDX Gym – egy korszerű és újragondolt fitneszkomplexum

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL, ADAMČA DÁVID (3)

Fitnesz, testépítés és ehhez hasonló kifejezéseket nagyon gyakran hallunk. Trendi téma ez manapság, hiszen nem csupán a tizenévesek generációja tölthet nem kevés időt a fitnesztermekben. Az ember azt gondolná, hogy már nehéz új ötletekkel előállni, viszont Adamča Dávid, az MDX Gym üzemeltetője az interjúban egy korszerű projektet mutat be.

Kezdésképpen kérlek, mutatkozz be nekünk és pár mondattal mutasd be a céget is!

Az MDX Gym kettőnk ötletéből alakult meg. A tulajdonos Bugár Marián, én, Adamča Dávid pedig az üzemeltető, menedzser és vezetőedző vagyok. Ketten visszük a céget. Szerettünk volna egy teljesen új koncepciót és egy tornatermet létrehozni abból, amihez már a múltban is hozzáférésünk volt. Szükség volt a változásra, és igyekeztünk egy olyan új dolgot hozni a városba, ami még talán országos szinten is nagyon gyerekcipőben jár. Nagyon fontos számunkra, hogy az emberek azt kapják, amiért fizetnek. Olyan szolgáltatásokat akarunk nyújtani, amelyek problémamentesen tudnak nap mint nap működni. Ami a tornatermet illeti, megpróbáltuk olyan színvonalon kialakítani, amellyel bármilyen, akár nagyobb városban is versenyképes lehetne. Elérhetővé vált egy nagyobb és egy kisebb, funkcionális fitnesz részlegünk.

szaunamaraton

Beszéljünk az előzményekről. Hogyan jött az ötlet?

Az előkészületek folyamán sokszor beszélgettünk arról, milyen állapotban voltunk akkoriban, az indulás előtt. Ahhoz, hogy magasabb színvonalra tudjunk kerülni, bizonyos lépéseket meg kell tenni.

Azáltal tudunk lépni az emberek felé, hogy létrehozunk egy színvonalas edzőtermet, nagyobb nyilvánosságot biztosítva magának a sportágnak, a tevékenységnek is.

A múltban volt egy bizonyos arcképünk, ami a városban már eléggé ismert volt, hiszen lassacskán hat éve foglalkozunk ezzel. Ezt a képet szerettük volna kiegészíteni azok számára is, akik nemcsak a crossfitet keresték, hanem valami mást is. Örülünk, hogy a városunkban eléggé elterjedt a fitnesz és annak a kultúrája. Ezért tettük meg ezt a lépést.

Miben különbözik a ti edzőtermetek a konkurenciáétól?

Nagyon gondosan válogattuk össze a felszerelést. Megpróbáltunk olyan egyveleget összehozni, amilyen a városban még nincs. A jövőben is igyekezni fogunk olyat hozni az embereknek, ami hiánycikk és ami újdonságot jelent. Nálunk mindent megtalálnak egy helyen, nem kell több edzőterembe is ellátogatniuk. Célunk, hogy egy kisebbfajta kampány keretén belül megmutassuk, amink van, és azt is, amink lesz. Megpróbálunk mindig úgy kommunikálni a látogatók felé, hogy tudják, mi várható a közeljövőben, mit hozunk újdonságként, mi az, ami már újdonság. Nagyon fontos, hogy a látogatók felé való kommunikációnk nap mint nap meglegyen – akár személyesen vagy a szociális hálózatokon, újságokon, hirdetőtáblákon keresztül. Természetesen a digitális média a legsikeresebb, és talán magától is értetődő, hogy ott kommunikálunk a legkönnyebben.

A betérő kliens már csak a végeredményt látja, de honnan hová jutottatok?

A mai forma kialakítása rengeteg munkát igényelt, főleg fejben, a tervezés folyamata során. Ha az ember kicsit ért a dolgokhoz, akkor figyeli, hogy mire van szükségük a saját klienseinek. Ha meghallgatjuk azt a pár száz embert, velük tornázunk, akkor tudjuk az irányt. Hosszú idő alatt összegyűlnek az információk, amelyekből aztán meríteni lehet, és összegyúrni olyan ötleteket, amiknek a végeredményét nálunk láthatjuk. Tudtam, hogy a nálunk vagy a máshol tornázó emberek nagyjából mit hiányolnak, mire van szükségük, így született meg a végleges ötlet.

Miért sikeres nálatok a testedzés és milyen üzenetet közvetítetek a klienseitek felé?

Szerintem azért vagyunk sikeresek, mert megmaradtunk családias cégnek. Itt mindenki ismeri egymást és köszönti a másikat.

Nagyon örülök neki, hogy személy szerint mindegyik kliensemet ismerem – ha csak névről vagy a munkahelyéről, de nekem ez mindig fontos volt. Látom, hogy ugyanez Mariánnak is fontos, próbál ő is mindenkivel megismerkedni. Sok ember számára fontos, hogy ha elmegy valahova edzeni, ne érezze magát idegennek.

Nálunk egyáltalán nem így van, és mindenkibe próbáljuk is egy picit ezt belesulykolni. Ha valaki első vagy második alkalommal betér hozzánk, szóba elegyedek vele. Ekkor a túlnyomó többségük meglepődik, miért is szól valaki hozzájuk ilyen barátságosan, közvetlenül. Rájönnek, hogy ez egy ilyen hely, és már nem érzik ismeretlennek, mindegyikük átalakul olyanná, amit át szeretnénk adni. Emiatt is nagyon szerencsésnek érezzük magunkat.

Mivel az edzőteremben sok a fém és a vas, nem lehet egyszerű ezt élettel megtölteni. Hogyan zajlik ez nálatok?

A szociális médiában bemutatjuk, hogy milyen a felszerelés, de nem ez a legfontosabb, hanem hogy kik tornáznak nálunk. Igyekszünk bemutatni ezeket az embereket, és azt is, mit csinálnak nálunk. Szerintem ez által könnyebb meggyőzni az új klienseket, hogy nálunk jó a közeg, nem kell semmitől sem tartani. Van egy jó edzői gárdánk, ami egyre jobban kovácsolódik, és ami ügyes szakemberekből áll. Nagyon színes az összetétel, így mindenfajta edzést tudunk vállalni. Így meg tudjuk mutatni, mit és hogyan dolgoznak. Amikor ezt látják az emberek, akkor szerencsére nem a vasakat meg a rideg közeget veszik észre. Nyilván nem vagyunk egy wellnessközpont, de látják, mit és hogyan lehet nálunk csinálni, így kevésbé rideg ez a dolog.

Minden új épületnek a lelkét az emberek adják. Mivel találkozik először a hozzátok betérő vendég?

A fitneszünk autonóm, ami egyedülálló a városban. Azt kell rólunk tudni, hogy ha valaki ide belép, nem fog alkalmazottal találkozni. Minden automatizált és ezt megpróbáltuk úgy átadni a kedves vendégnek, hogy ez az élmény ne legyen ijesztő. Egy táblára van írva, mi a teendő. Viszont modern világban élünk, így regisztráció és a QR-kód lehúzása már nem szabadna, hogy bárkinek is gondot okozzon. Ez az egyetlen olyan újdonság, ami talán kicsit elrettentő lehet, de nem kell tőle félni. Mi is nagyon szívesen segítünk, de a jó közösség is. Az első hónapban észrevettem, hogy ebben is rendkívül segítőkész mindenki. Ha valaki bejutott a tornatermünkbe, az úgyis meg fogja találni a saját útját. Akár fitneszt akar, vagy funkcionálisan szeretne tornázni, mindenhol van egy közösség, amely tulajdonképpen automatikusan befogadja az újonnan érkezőket.

A beléptetőrendszer alkalmazkodik a 2023-as év követelményeihez, a többi pedig már a vendégeken múlik. A rendszerünk nagyon modern, ehhez képest a terem régimódi, nagyon emberbarát és nem pedig egy rideg fitneszközpont. Megpróbáltuk ötvözni a modernizációt és a kényelmet, legyen szó akár a belépésről vagy termékvásárlásról.

Mik a célkitűzéseitek?

Mariánnal való közös célunk végig ugyanaz volt. Persze, mindenkinek nagyon fontos a profit, de nem akartunk átesni a ló túloldalára. Azt szerettük volna, hogy minél szélesebb körben terjedjen el, hogy amit itt kapnak, az minőségi, és idővel sem fog rosszabbodni a helyzet, ami nagyon gyakori a napjainkban. Nyitottak vagyunk az újításokra, feljavítottuk a környéket és a belteret is. Nem volt egy olyan téma sem, amiben ne értettünk volna egyet Mariánnal.

Mit szeretnél még megemlíteni, ami az eddigi beszélgetésből kimaradt?

Edzői szinten magas szakértelemmel bírunk, és ezt szeretnénk továbbítani az emberek felé. A várossal is remek a kapcsolatunk, és tudjuk, nagyjából mire van szükségük a lakosoknak. Ezt igyekszünk a jövőben is hozni. Nap mint nap megkérdezem a vendégektől, hogy hiányzik-e nekik valami, fontos a véleményük. Ha olyan dologról van szó, ami könnyen teljesíthető, akkor azt mindig meglépjük. Nyitottak vagyunk az újításra, és megpróbáljuk mindig a lehető legjobbat hozni. Ami a gépeket, a felszerelést illeti, mindig igyekszünk a minőséges darabokhoz nyúlni, amelyek hosszú időn át szolgálnak majd minket százszázalékos módon.

Milyen üzenetet közvetítenél a betérő vendégek felé?

Van egy kedvenc mondásom, amelyet a terembe is át szerettem volna hozni – szerintem ezzel Marián is egyet fog érteni. Az egész átépítés és a terem kialakítása egy olyan út mentén haladt, amelyet kedvenc jelmondatom, a „Csináld meg a munkát és maradj szerény!” jellemez. Ezt szerettem volna tovább vinni, és a saját vendégeinknek is átadni. Nem kell elszállnunk attól, hogy van egy kimondottan jó helyünk. Ugyanúgy kell követnünk azokat az értékeket, amelyeket megpróbáltunk behozni. Szeretnénk folyamatosan újítani és követni a trendeket.

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok! 

AKIK SEGÍTETTEK AZ ÁTALAKÍTÁSBAN: 
Ivan Bugár – PLYNOSPOTREBIČE
BUGÁR, s.r.o.
Buant s.r.o

PARTNEREK: 
KON-Truss s.r.o.
33 Stav, s.r.o.
evergreen recycling, s.r.o.
NAVOS KONSTRUKT s.r.o.

SOCIAL MEDIA:
INSTAGRAM :
Instagram (@mdx.gym)
‌FACEBOOK :
MDX gym
‌GOOGLE :
MDX Gym – Google Search
FOTÓK AZ MDX GYM EDZŐKÖZPONTRÓL

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább