Ne várd már az elején a kapcsolat végét

Egy kapcsolatba nem lehet úgy belevágni, hogy már az elején azt „várjuk”, mikor lesz vége. A mai világban persze semmit sem lehet készpénznek venni, de azért a bizakodás még mindig ingyen van.

Nem igazán követem a sztárok életét, a bulvár nem az én világom. Ugyanakkor, aki valóban becsülettel végzi a munkáját, aki értékes, azt elismerem. Vannak néhányan, akiknek a gondolataival azonosulni tudok, őket szívesen meghallgatom, vagy épp elolvasom a mondandójukat. Így történt az is, hogy a minap rábukkantam egy kisvideóra, amit egy televíziós személyiség osztott meg a közösségi oldalán. Egy bulvárcikkre reagált benne, jobban mondva tisztázta azt. Egy hosszabb beszélgetéséből ugyanis a média kiragadott egy mondatot, minden körítés nélkül, ami így természetesen teljesen más értelmet nyert.

A kiragadott mondat a következő volt: „Inkább megyek férjhez, vállalok gyereket, majd válok el, minthogy ne legyen gyerekem”. Ami viszont ő gondolt, és amit valójában kifejtett az az volt, hogy úgy gondolja,

ejszakai furdozes

ha úgy érezzük, szerelmesek vagyunk és megtaláltuk a társunkat, akkor ne habozzunk: vágjunk bele a házasságba, a gyermekvállalásba. Ha már az elején, a legnagyobb boldogságban azon gondolkodunk, hogy mikor lesz ennek vége, az nagyon rossz irány.

A saját esetét hozta fel példaként. Elmondta, amikor a párja megkérte a kezét, a legnagyobb szerelemben mondott igent, s a legnagyobb boldogságban vállaltak gyermeket. Hozzátette, azóta is minden egyes nap tesznek azért, hogy a házasságuk jól működjön és a szerelmük kitartson. Hiszen a tervük az, hogy együtt éljék le az életüket. Ettől függetlenül persze megtörténhet, hogy 15, 20 vagy éppen 25 év múlva elválnak egymástól. Mint hozzátette, emiatt természetesen nagyon szomorú lenne, ugyanakkor biztos abban, hogy amiatt nagyon boldog lesz, hogy ha visszatekint, akkor azt látja majd, hogy szerelemből házasodott és szerelemből vállalt gyermeket. Ezeket pedig sosem fogja megbánni.

Nos, ezekkel a gondolatokkal én, személy szerint egyetértek.

Egy kapcsolat sem húzza sokáig, ha az első pillanattól azon töprengünk, vajon meddig tart majd a szerelmünk. Ha folyamatosan azon esszük magunkat, hogy biztosan úgyis elválnak majd az útjaink, akkor az megmérgezi a boldogságunkat.

Biztosítás egy kapcsolathoz sem jár. Azért, hogy a boldogságunk tartós legyen, nekünk kell megdolgoznunk. Viszont, ha tényleg úgy érezzük, megtaláltuk a társunkat, azt a személyt, akivel szeretnénk leélni az életünket, akkor megéri harcolni ezért minden egyes nap.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább