Visszér a vízértől? – A radiesztéziáról | Sárkány ellen sárkányfű

Az alternatív orvoslás ezer meg egy válfaja kísérel meg kigyógyítani minket minden egyes nyavalyánkból. Nagyon sok ilyen terápia alapfilozófiája egyetlenegy okra vezeti vissza az összes betegséget, de vannak olyan irányzatok is, melyeknél a gyógyító személy az, aki egyben diagnosztizálja is a pácienst, sőt olyan is van, amely kifejezetten a diagnosztikára állt rá, esetleg a megelőzést helyezi előtérbe. Nos, ilyen cikksorozatunk jelenlegi főszereplője, a radiesztézia.

Van ugyanis, amit nem lehet mérni, de attól még létezik.

Legalábbis a radiesztézia művelői szerint, és ezalatt most nem olyan elvont dolgokat értenek, mint mondjuk a szerelem, hanem sokkal inkább olyan, némiképp prózaibb dolgokra gondolnak, mint teszem azt a földsugárzások, az emberi aura változásai, vagy éppen az elektroszmog. Az ilyen, tudományos módszerekkel nem mérhető energiasugárzások ugyanis szerintük komoly hatással vannak ránk, testi és lelki egészségünkre, ezért nagyon is fontos, hogy tisztában legyünk ezekkel, és ennek megfelelően alakítsuk az életterünket, szokásainkat.

ejszakai furdozes

Maga a radiesztézia szó a sugarat, illetve érzékelést jelentő görög kifejezésekből adódik össze, ennek megfelelően a radiesztéta feladata, hogy a kuncsaft egészségét potenciálisan károsító sugárzásokat felmérje, és ennek megfelelően adjon tanácsokat. Igaz, az idők folyamán e feladat változásokon ment keresztül, hiszen magát a tudományt a modern művelői szerint már az ókori egyiptomiak is gyakorolták, és a papok titkos tudását képezte. Segítségével határozták meg, hogy hová építsék a településeket, de később Európában ugyanígy döntötték el, hová húzzák fel a nagy templomokat. Ami pedig szintén fontos: ekképp találták meg a vízlelőhelyeket is.

Radiesztézia,Sárkány ellen sárkányfű,Tudomány,Áltudomány

Megvan a kétágú bot, amely megremeg az ember kezében, ha föld alatti csermely fölé érnek vele? Na, tessék, akkor már tudod is, hogy körülbelül miről van szó. A modern radiesztéták tehát innen eredeztetik tudományukat, bár jelenleg ennél kifinomultabb(nak tűnő) eszközöket használnak, például biotenzoroknak nevezett rudakat, „lengyel pálcát“, vagy éppen ingaszerkezeteket.

De tulajdonképpen az egészben nem is a műszer a lényeg, hanem az ember, aki a műszert a kezében tartja, illetve az ő különleges érzékenysége, hatodik érzéke, tapasztalata. Akárki ugyanis csak úgy nem mehet el radiesztétának, ehhez istenadta tehetség kell, na meg persze erős meggyőződés, illetve  – ha engem kérdezel – meggyőzőképesség.

Mi történik, ha elmész a radiesztéziás rendelőbe?

Nos, az internetes oldalak tanúsága szerint először is megvizsgálják az aurádat, hogy felmérjék az eddig okozott károkat. Merthogy kár, az egészen biztosan van, a Föld ragályt hozó kisugárzásait szakavatott segítség nélkül szinte tuti, hogy nem kerülöd el. (Ha ez mégis sikerült, akkor lehet, hogy minden megvan benned ahhoz, hogy magad is e tudománynak szenteld a mindennapjaidat, és ideje lenned beiratkozni egy tanfolyamra, merthogy természetesen azt is lehet.)

Radiesztézia,Sárkány ellen sárkányfű,Tudomány,Áltudomány

Ezután egy alapos radiesztéta az otthonodat méri fel, hogy olyan helyeken tölts sok időt, amelyek „neutrálisak”, azaz minden negatív földsugárzástól mentesek. Ágyadat, íróasztalodat ilyen sarkakba cipelteti át veled, hiszen a krónikus betegségek, illetve visszatérő egészségügyi problémák mind arra vezethetők vissza, hogy eddig rossz helyen tespedtél. A fránya sugarak pedig ugyan a szoba egyik sarkában teljesen eltérhetnek a másiktól, X emelet magasságában azonban ugyanolyan erősek, mint a földszinten. Még jó, különben a blokkban lakók mind kiesnének a potenciális ügyfelek közül. Megmérik aztán az elektroszmogot is a lakás különböző pontjain, sőt esetenként a radioaktivitást, nyilván ezeket az értékeket is figyelembe veszik a bútortologatásnál.

Persze akkor mész leginkább biztosra, ha a szaki segítségét még az építkezés megkezdése előtt, a telekvásárlásnál igénybe veszed. Ha pedig netán cikinek tartod, hogy az ingatlanos orra előtt szakérteted meg a geopatikus sugárzásokat a leendő telken, akkor sem kell elkeseredned. Van, aki anélkül is nyújt szolgáltatást, hogy fizikailag ott lenne: egy puszta fotó, vagy térkép alapján képes felmérni a helyzetet.

Sőt, még elveszett tárgyak, vagy emberek keresése is beleférhet a munkaköri leírásba, bár ezt nem minden szolgáltató vállalja.

S hogy mi van akkor, ha a probléma olyan méreteket ölt, hogy a puszta bútoráthelyezés nem elégséges? Csüggedni akkor sem érdemes, hiszen vannak mindenféle kütyük, amelyekkel megoldható az árnyékolás. Ezek ugyan nem két fillérbe kerülnek, de ha valóban működnek, és megvédenek minket a gyilkos hullámoktól, akkor mindenképp megéri ezekbe fektetni azt a pénzt, nem?

Mivel a tudományos konszenzus szerint a radiesztézia áltudomány, erre nem vennék mérget.

Radiesztézia,Sárkány ellen sárkányfű,Tudomány,Áltudomány

Semmiféle tudományos bizonyíték nem támasztja alá ugyanis a különböző, általuk Hartmann, illetve vízérsugaraknak nevezett, negatív földsugárzásoknak sem a létezését, sem ezek feltételezett egészségre ártalmas hatásait. Mint a radiesztéziát praktizálók maguk is elismerik, tudományos műszerekkel nem is mérhető semmi ilyesmi, a hatodik érzék meg egy olyan dolog, hogy abban lehet hinni, de a létét, és megbízható működését kétségkívül bebizonyítani évtizedek alatt sem sikerült, pedig nagyon sokan próbálkoztak vele.

Az elektroszmog-szenzitivitás, melyről pedig egy korábbi cikkben már esett szó, nem elfogadott orvosi diagnózis, már csak azért sem, mert az elektroszmogra  saját bevallás alapján érzékeny emberek kísérleti körülmények között még csak azt sem tudták megmondani, hogy mellettük valóban be volt-e kapcsolva a náluk állítólag komoly tüneteket okozó elektromos csellentyűcske, vagy sem. Ezekkel szemben a radioaktivitás nyilván egy létező és mérhető dolog, ám nem kell hozzá radioesztétának lenni, hogy megmérjük azt. Ehhez elég egy sima, könnyen beszerezhető Geiger-Müller számláló.

Nos, hogy mindezek alapján megéri-e felkeresned egy radiesztéta rendelőjét, és igénybe venned a különféle szolgáltatásait, azt természetesen magad döntöd el. Mindenesetre a leendő házad telken való elhelyezésénél egy építésznek valószínűleg nem ezek lesznek az elsődleges szempontjai, ha csak nem kifejezetten ez a kívánságod. A kútfúráshoz pedig szintén inkább más jellegű szakember segítségét kérném, de az már az én dolgom.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább