FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A kérdés az, hogy lehetünk-e a közeljövőben a szlovák Niké Ligában bajnokok? Elérhetjük, hogy az I. ligában egy magyar identitású csapat foglalja el az első helyet? Megélhetjük ennek örömét, életérzését és kivételességét? Megérdemelné a klub, a csapat, a felsőbb vezetés, az alkalmazottak, a szurkolók és minden olyan magyar ember, aki a szívén viseli a DAC sorsát. Egy klub fejlődéséhez és sikerességéhez nem elég, ha ütőképes csapattal és szurkolótáborral rendelkezik, hiszen szükség van a kivételes munkaerőre is. Nőkre és férfiakra, akik hétköznapjai a DAC körül forognak. Ők azok, akik évek óta szorgalmasan és kitartóan dolgoznak azon, hogy a klub sikere mérhetetlen legyen. Ők is mernek nagyot álmodni, hogy egyszer, mindenkivel együtt, könnyeikkel küszködve élvezhetik az első hely örömét.
A DAC klub fejlődése és sikeressége nagyon sok ember közös munkájának köszönhető. Minden alkalmazottnak megvan a saját feladatköre, amire hatalmas odafigyeléssel összpontosít. Gódány Marián, a DAC szertárosa szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Mindig is közel állt hozzá a foci és a klub. Már kisfiúként is a labdarúgás töltötte ki a szabad perceit, sőt szurkolóként több mérkőzésre is ellátogatott édesapjával együtt. Most pedig munkájával erősíti a DAC klub sikerességét. A szavaiból érezhető a focihoz való erős elköteleződése, a hála és a dunaszerdahelyi klubhoz való kötődése. Az interjú során örömmel mesélt az életútjáról és a klubnál betöltött feladatköréről.
Milyen volt a viszonyod a sporttal, azon belül is magával a focival?
Édesapámnak köszönhetően már gyermekkoromtól kezdődően közel állt hozzám a foci. Szerette volna, ha labdarúgással foglalkozom. Először a DAC csapatában kezdtem focizni, körülbelül 12 éves koromig. Majd elköltöztünk Dunaszerdahelyről Móroczkarcsára, ahol Egyházkarcsa színeit képviselve fociztam tovább, egészen addig, amíg el nem kezdtem dolgozni a DAC-nál. Már 5 éves korom óta járok DAC-mérkőzésekre, sokszor még az idegenbeli meccsekre is ellátogattunk édesapámmal és a testvéremmel.
Ezek szerint mindig is közel állt hozzád a foci és a DAC. Milyen érzés szurkolóból a DAC munkatársává válni?
Nyilvánvalóan, dunaszerdahelyi születésűként és focirajongóként mindig is kötődtem a DAC-hoz. Kisfiúként úgy hittem, hogy focista leszek, később végül rájöttem, hogy ez nem fog összejönni. Ettől függetlenül, szerettem volna, ha valamilyen formában ott lehetnék a sportéletben. Végül, mikor lehetőséget kaptam a DAC-nál, egyből éreztem, hogy ebbe bele kell vágnom. Egyáltalán nem bántam meg a döntésem.
Jó érzés itt dolgozni, ahol a labdarúgást is kezdtem. Igaz, focista nem lett belőlem, de mégis tagja lettem a csapatnak.
Az elején nem tudtam, mire számítsak, hiszen szurkolóként a játékosokra úgy tekintettem, mint a sztárokra. Gyorsan kiderült számomra, hogy ők is ugyanolyan egyszerű emberek, mint én. Könnyedén szót lehet velük érteni! Jó érzés volt számomra, hogy már az elején befogadtak maguk közé a fiúk. Úgy gondolom, hogy az összes ember, aki itt dolgozik a klubnál, az egyben vérbeli szurkoló is.
Milyen feladatkört töltesz be a klubnál?
Az én munkakörömbe tartozik, hogy mindent megadjak a játékosok számára, ami a ruházatot illeti (megj.: ezek közé tartozik az edzésfelszerelés és a meccs öltözet). Édesanyámnak köszönhetően igazán rendszerető és precíz emberré váltam. Ez pedig elengedhetetlenül fontos ehhez a munkakörhöz!
Minden egyes alkalommal előkészítem az adott napra való ruházatot, legyen szó edzésről vagy épp mérkőzésről. Odafigyelek arra, hogy az edzések alkalmával (is) mindenki egyforma ruhában fusson ki a pályára. Egy hazai mérkőzés előtt egy nappal előkészítem az öltözőt és a meccsfelszerelést.
A meccs napján pedig a játékosok előtt egy órával érkezem az akadémiára. Előkészítem a ruházatot az átmozgató edzéshez és az utazáshoz. A játékidő alatt ott vagyok a pálya szélén, plusz mezekkel együtt arra az esetre, ha valaki vérezne, vagy valami történne a játékosok ruházatával. Igyekszem teljesen felkészült lenni minden egyes helyzetre. A mérkőzés végén begyűjtöm a ruhákat és visszaviszem az akadémiára, majd felkészülök a következő napra. Ha meg kellene neveznem a munkaköri pozíciómat, akkor én vagyok a klub szertárosa. Most kezdtem el a negyedik szezonomat, ami tényleg nagyon boldoggá tesz. Mindig is szerettem volna jelen lenni a fociéletben. Beküldtem az életrajzomat egy munkaköri felhívásra, és megkaptam a lehetőséget a bizonyításra. Úgy érzem, ez sikerült! Ha valaki szereti a DAC-ot, és bevállalja, hogy sokszor nincsenek hétvégéi, akkor szeretni fogja ezt az egészet.
Mi a legemlékezetesebb pillanatod, amit az elmúlt négy szezon során átéltél?
Elsősorban az egyik legemlékezetesebb pillanatom az volt, amikor szurkolóként édesapámmal együtt ellátogattunk Krakkóba, a DAC Európa-liga selejtező-mérkőzésére.
Óriási érzés volt ott lenni és együtt kiszurkolni a teli vendégszektorral a továbbjutást. Ha pedig a mostani időszakot nézzük, akkor a tavalyi szezon egészét emelném ki.
Végig ott volt az esély arra, hogy elsők legyünk a bajnokságban. Ez a cél már régóta vágyálma mindenkinek, mind a vezetőségnek, a szurkolóknak és a játékosoknak is. Úgy gondolom, hogy a legnehezebb pillanat az volt, amikor a Slovan ellen kikaptunk.
Milyen érzés szurkolóként ott lenni a belső körben?
Csodálatos érzés! Úgy gondolom, hogy a lelátón ugyanolyan kivételes érzés ünnepelni egy sikeres meccset, mint a pálya szélén ülve. Jó látni az öltözőbe lépve, hogy mindenki boldog egy győztes meccs után. Ugyanúgy örülök egy gólnak, mint azelőtt. A különbség talán csak annyi, hogy közelebbről nézhetem a meccset . Igazából a DAC lett az életem! Már kiskorom óta érdekelt a foci, és az, hogy felnőttként itt lehetek a klubnál, nagyon jó érzés. A barátnőm pedig a DAC kézilabdacsapatát erősíti. Szóval, együtt egy DAC-család vagyunk. Örülök, hogy ezt hozta számomra az élet. Szeretnék minél tovább részese maradni ennek az egésznek. Bízom benne, hogy hamarosan bajnokok leszünk! Minden szezont ezekkel a gondolatokkal kezdünk meg. Minden adott számunkra, hogy ez a cél teljesüljön. HAJRÁ, DAC!
