Magyar szemszögből az év mérkőzésének beharangozott Eb-selejtezőre pillanatok alatt, elővételben elfogytak a jegyek. Bizony sok olyan ismerősöm kinnrekedt, akik rendszerint a lelátóról biztatják a meggypiros mezes magyar nemzeti tizenegyet. Bebizonyosodott tehát – s már nem is először –, hogy a Puskás Arénánál jóval nagyobb létesítményt is megbírna tölteni a magyar focikedvelő társadalom. Rossi szövetségi kapitány fiaira nem kevesebb téttel járó összecsapás várt, minthogy a belgrádi 2:1-es győzelem után ezúttal odahaza, ez előtt a csodálatos szurkolótábor előtt tegyen újabb komoly lépést az Eb-részvétel felé. Mindezt a sérült Willi Orbán nélkül kellett megoldani, akit Fiola Attila igyekezett pótolni.
S ahogy annak idején Mátyás király serege szintén az egész Kárpát-medencéből verbuválódott, úgy a jelenben a Felvidékről is szép számmal járnak át szurkolni a magyar válogatottnak. Sokan útnak indultak, sokan, de mégsem elegen, ugyanis a DAC-szurkolók között is akadt, akiknek nem jutott belépő. Egyébként a minap egy furcsa kérdéssel kellett szembesülnöm, amiben egy úriember az iránt érdeklődött: „miképpen tudunk azonosulni a jelenlegi magyartalanított, globalista DAC-cal”? A válaszom természetesen nem maradt el:
„A DAC sosem jelentett 11 magyart a pályán, hanem ezer meg ezer magyar embert a lelátón. És nem véletlen az elnevezés sem, ugyanis a DAC csupán 1920-ban lett DAC. Igen, jól gondolod, a Trianon-évében kezdtünk el dacolni. Szóval mégegyszer, a DAC sosem azt a 11 magyart jelentette a pályán, hanem minket, magyar ajkú szurkolókat a lelátón, akik annak ellenére is magyarul szurkolunk, ha az sok embernek szemet szúrt már az elmúlt évszázadban. Betiltották a magyar trikolort, mégis megoldottuk, sőt betiltották a Himnuszt is, de ezzel csak azt érték el, hogy még hangosabban szól. Dunaszerdahely a klub alapításának éveiben erős zsidó identitással bírt, ami megmutatkozott a csapat keretében és a vezetőségben is. Majd… Magyarok, szlovákok és csehek egymással kéz a kézben harcolták ki a Csehszlovák kupát, eleddig az egyetlen serlegünket. Aztán jött ez a világviszonylatban elterjedt szokás, hogy összeválogatják az öreg kontinens „legjobbjait”, afrikaiakat, dél-amerikaiakat. Talán a Fradi attól a legnagyobb magyar klubcsapat, mert 11 magyar fut ki a kezdőrúgásra? Na, ugye. Szóval, ha a felvidéki magyar ember netán nem bírna azonosulni ezzel a „globalista” DAC-cal, akkor az azt jelentené, hogy nem tud azonosulni saját magával sem, a magyar gyökereivel, kultúrájával. Végső soron, még mindig ugyanaz a jelszó: Magyarul énekelünk, egész ország ellenünk! – mert azt, hogy mi ne magyarul énekeljünk, nem tudták, és nem is fogják tudni elérni.”
A DAC és a magyar válogatott számunkra folytonos erős kapocs. Nyilván nagy szívfájdalmunk, hogy a csereként pályára lépő Kalmár Zsolt immár nem sárga-kék mezből bújik ki, amikor behívót kap. Ugyanakkor büszkeség is, mivel nemrég még a dunaszerdahelyi klub színeit viselhette csapatkapitányként. Másik példa a jelenleg ugyan sérüléséből lábadozó, de mindenkor roppant agilis Schäfer Andris. Nekünk jelenleg Csinger Márkunk és Vitális Milánunk van – akik a magyar U21-es válogatottban képviselik a DAC-ot. De vegyük magát Rossi mestert, aki a mi edzőnk volt, mielőtt az MLSZ megkörnyékezte. S lett azóta egykori dunaszerdahelyi trénerből, olasz gyökerekkel bíró, büszke magyar állampolgár is. Ezek azok a dolgok, amiket soha senki nem vehet el tőlünk!
„Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó minden úgy lössz, ahogy lönni köll.”
Az év mérkőzésére, a magyar nemzeti tizenegy szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade ismét gyönyörű, három emeletnyi koreográfiával készült, Rózsa Sándor idézetével. Pali barátom pedig – aki anno Szerdahelyen is volt gyepmester – a játékteret varázsolta kollégáival kifogástalanra. Az első félidőben szinte egy másodpercre sem lehetett hátradőlni, rendkívül attraktív, a futball minden szépségét felmutató játék folyt a pályán. A 20. percben vezetést szerzett a magyar válogatott, Nego védőjét méterekre lerázva indulhatott a balon, remekül látta meg, hogy Varga Barnabás középen érkezik, aki pedig szép mozdulattal a szerb kapuba talált.
20. perc, Varga Barnabás – 1:0.
Varga gólja meghozta a magyar csapat játékkedvét. Eltelt pár perc, mire ismét magukhoz tértek a szerbek, de Dibusz mindannyiszor résen volt. Egészen a 33. percig, amikor szögletrúgást követően az egyik szerb játékost üresen hagyták a magyar védők, s ő egészen közelről kiegyenlített – 1:1. Egy percet sem telt el, és ismét a magyar nemzeti tizenegy került előnybe: megint Negotól indult az akció, Sallai maga mögé engedte a labdát a tizenhatos előtt, majd ráfordult és ballal óriási bombagólt lőtt!
34. perc, Sallai Roland – 2:1.
Az iram eztán sem lankadt, helyzetek pedig mindkét oldalon akadtak. Hej, micsoda első játékrész volt, kérem szépen! A szünetben nem cserélt Rossi mester, nem úgy szerb kollégája, aki két helyen is változtatott. Magyar szemszögéből nem indult valami fényesen a második félidő: a szerbek kétszer is betaláltak – hálistennek mindkétszer leshelyzetből! Ha az első 45 perc a küzdelemről szólt, akkor a másik méginkább. A szerb csapat időközben rájött, hogy „kezd lefőni a kávé”, így mentalitásukból adódóan mindent megtettek, hogy kiegyenlítsenek, de mindhiába. Számtalan meleg helyzet adódott Dibusz kapuja előtt, olykor pedig a szerencsével sem álltunk hadilábon. A kapufa is besegített a magyar válogatottnak.
Teltházas találkozó lévén a hangulatra egyáltalán nem lehetett panasz. A nagyérdemű állandó hangorkánja támogatta nemzeti tizenegy pedig hősiesen harcolt.
Rendezve sorait kontrákkal próbálkozott Rossi legénysége, a 70. perc tájékán ezúttal a szerb felsőlécen csattant a labda. A televízió képernyője előtt a szokásosnál hamarabb elfogyott az ilyen alkalmakra bekészített szotyi fejadagom, az izgalmak miatt pedig nem vitt rá a lélekjelenlétem, hogy újabb ropogtatnivaló után nézzek. A rendes játékidőt hat perc ráadás követett, ám a magyar csapat állta a sarat, a szerbek pedig ettől csak még frusztráltabbak lettek. Repkedtek a sárga lapok, Kalmárnak a lefújást követően villant a piros is. S mert: „mindenki úgy tött, ahogy tönni köll, így minden úgy lött, ahogy lönni köll”!
Hatalmas lépés az Európa-bajnokság felé!
A remek játékot hozó első félidőt harcos második követte, ahol bár a szerbek mezőnyfölényben játszottak, de mindkét csapatnak akadtak helyzetei és szerencsés pillanatai is. A találkozó jegyzőkönyvébe végül 2:1-es magyar sikert könyvelhettünk el, vagyis hatalmas lépést tettünk az európai kontinensviadal zárótornája felé. Magyarország hárompontos előnnyel vezeti a G-jelű csoportot, mindezt úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a második szerbek. Nemzeti tizenegyünk a következő megmérettetésén – kedden Litvániában – akár matematikailag is bebiztosíthatja az Eb-részvételt. Mindörökké Magyarország, mindörökké!
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 2:1 (2:1)
Gólszerzőink: Varga Barnabás és Sallai Roland
Magyarország: Dibusz – Fiola (74. Botka), Lang, Szalai A. – Nego (63. Bolla), Nagy Á., Styles (63. Kalmár), Kerkez – Sallai (74. Kata), Szoboszlai – Varga B. (84. Ádám).
