Kedd reggel a gyerekekkel óvodába menet egy apuka ezzel fogadott: Szia Roberto, ha ma győzünk, már kinn vagyunk az Eb-n, igaz? Igen barátom, akkor már biztosan kinn vagyunk! Így gondolkodik egy felvidéki magyar, akiben dolgozik az egészséges hazafiasság. Az a bizonyos magyar virtus, ami ennek a rovatnak is a fősodorja. Neki, és általában nekünk, felvidéki magyaroknak a „győzünk”, illetve a „kinn vagyunk” kifejezések a magyar nemzeti tizenegyre értendők. Ők a mieink! Talán belekukkantunk a szlovák válogatott mérkőzéseibe is – pl. Bénes Lacus miatt – de ezt a bizonyos birtokos névmást szinte kizárólag a magyarokra használjuk! – üzenet otthonról haza, főként az Anyaországi olvasóimnak.
Rossi mester fiai a szerbek legyőzésével óriási lépést tettek a kontinensviadal felé, Kaunasba pedig az esélyesebb csapat jogcímén érkeztek, meccslabdával a kézben. Akarom mondani a lábban. A magyar válogatott így sorozatban harmadszor lehetne ott az Európa-bajnokságon! A litván-magyar előtt egy nappal elárasztották a közönségi oldalakat a magyar szurkolók képei, amint a balti ország történelmi nevezetességei előtt pózolnak. Pár napja az öreg kontinens is felidézhette Rózsa Sándor történetét, ki így, ki úgy kommentálva a betyárvezér személyét. Azt pedig, hogy miért éppen a szerbek elleni mérkőzés előtt választotta élőképnek a Carpathian Brigade, az alábbiakból is megtudhatjuk:
„1848-ban személyesen Kossuth Lajos kereste meg a szegedi betyárvezért, mert a honvédség nem bírt a Délvidéket megszálló, kegyetlenkedő szerbekkel. Rózsa Sándor vállalta a felkérést, hogy védje meg a hazát, cserébe amnesztiát, menlevelet kapott… A betyárvezér és mintegy 150 fős különítménye a honvédek oldalán belépett a háborúba, és a karikás ostorral, pisztollyal felszerelt szabadcsapat elsősorban a déli szerbek ellen küzdött… A gyermekkoruk óta kardforgatásra nevelt szerb granicsároknak esélyük sem volt a számukra teljesen ismeretlen fegyverrel, a karikás ostorral támadó magyar betyárokkal szemben…”
Visszatérve a litván-magyar Eb-selejtezőre: az előzetesen papírformának tűnő meccset a balti csapat kezdte jobban, és az első félidőben kétgólos előnyre tett szert. Minden bizonnyal nem ezt vártuk, nem erre számítottunk, de ilyen is megtörténik a fociban. A nagy akarás görcsösséget szül, pedig az első tíz percben még a magyarok domináltak. A szerbek elleni mérkőzéshez képest egy helyen változtatott Marco Rossi: Callum Styles helyett Gazdag Dánielt nevezte a mester a kezdőcsapatba. A magyar nemzeti tizenegy játékán nem érződött az átütő erő, s a legutóbbi bolgárok elleni győzelmen felbuzdulva Litvánia alaposan meglepte a mieinket, akik ezúttal tiszta piros szerelésben léptek pályára.
A litván csapat a 20., majd a 36. percben elért találata azt jelentette, hogy pontosan annyi gólt kaptunk Kaunasban 36 perc alatt, mint az eddigi összes 2024-es Eb-selejtezőn.
A szünetben kettős cserével próbálta felrázni csapatunkat Rossi szövetségi kapitány, aki minden bizonnyal alaposan „megmosta” a srácok fejét az öltözőben. Nem elég csak felállni, focizni kell, hajtani, harcolni. Talán azt hihette a magyar válogatott, hogy sima győzelem lesz, ehelyett futni kellett az eredmény után, persze ekkor még semmi sem volt veszve. Egy pillanatra az aznap (október 17-én) 220 éve született Deák Ferenc, vagyis a haza bölcse meglehet leghíresebb mondása jutott az eszembe:
„Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges.”
A második játékrész sem kezdődött a legideálisabban számunkra, hiszen a litvánok újabb gólt szereztek – melyet azonban a játékvezető les címén érvénytelenített. Három gól kellett ekkor a csoportból való biztos továbbjutáshoz, ehelyett egy perc alatt kishíján a balti ország növelhette volna előnyét. Ezt követően a magyar válogatott nagyobb tempóra kapcsolt, ám a litván kapus bravúrt bravúrra halmozott. A 66. percben azonban csak szabálytalanság árán tudta megállítani Sallait, a bíró pedig a tizenegyespontra mutatott:
67. perc, Szoboszlai büntetőrúgásból szépít – 2:1.
A magyar nemzeti tizenegy, ha lehet, még jobban kitámadott, helyzeteket is kiharcolt, a hazai csapat viszont kontrákkal próbálkozott. Tűz alá vettük a litván kaput, egy kezezésgyanús szituációban a tizenhatoson belül a játékvezető sípja néma maradt. A kétgólos hátrányt végül a 82. percben sikerült kiegyenlíteni:
82. perc, Varga fejel a litvánok kapujába – 2:2.
Egy percre rá kishíján a vezetés is összejött: túl szép lett volna egy perc alatt két gól, és ezzel együtt a fordítás. Ezt követően újabb és újabb magyar helyzetek jöttek. Az idő múlásával egyre több rés keletkezett a fáradni látszó litvánok védelmében, a második félidőben egyértelműen jobban játszó magyar csapat pedig meg is találta ezeket. A rendes játékidő letelte után öt perc ráadás következett, újabb találatot azonban nem sikerült elérni Rossi mester csapatának. A magyar labdarúgó-válogatottnak egyelőre nem sikerült kiharcolnia a biztos Eb-részvételt, ám novemberben Bulgária és Montenegró ellen újabb két meccslabda áll majd rendelkezésére. Rossi mérkőzés utáni nyilatkozatában kifejtette, hogy „minden felelősséget vállal” – szerinte nem volt meg az a szerencsénk, ami a szerbek ellen igen. Mi pedig maradjunk stílszerűek, és zárjuk ez a meccsjegyzetet ismét Deák Ferenc idézettel:
„A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni.”
Meglesz az Eb! Mindörökké, Magyarország!
LITVÁNIA–MAGYARORSZÁG 2:2 (2:0)
Gólszerzőink: Szoboszlai Dominik (11m) és Varga Barnabás
Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai – Nego (62. Csoboth), Nagy Á., Szoboszlai, Kerkez (46. Nagy Zs.) – Gazdag (46. Styles), Sallai (92. Bolla) – Varga B. (92. Ádám).
