Rejtélyes történelem a Várkert Bazárban | Budapesti Szemle

December 5-én, kedd este 7 órakor kezdődik a régi karácsonyokat és újévi ünnepségeket megidéző előadás, melyet a budapesti Várkert Bazár Vetítőtermében mutatnak be.

19. századi ünnepi titkok

A Rejtélyes történelem című sorozat egy izgalmas beszélgetés keretében a kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti témák nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, aki minden témát egy-egy meghívott vendég történésszel, szakértővel jár körbe és mutat be a közönségnek. A vendég ezúttal Fónagy Zoltán a ELTE-BTK habilitált egyetemi docense, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a reformkor kutatója, aki a 19. századi hétköznapi élettel is kiemelten foglalkozik.

szaunamaraton

A karácsonyi ünnepkört övező szokások a 19. században még korántsem voltak annyira elterjedtek. Az örökzöldek, majd a fenyőágak, később a fenyőfa feldíszítésének hagyománya német nyelvterületről érkezett Magyarországra. Hogy Magyarországon ki állított először karácsonyfát, nyilván lehetetlen pontosan megmondani. A fa állítása azonban csak egy példa abból a számos szokásból, ami a karácsonyt, illetve az újév ünneplését jellemezte. Hogyan alakultak ki ezek a szokások és milyenek voltak ezek a 19. század Magyarországán? Erre a kérdésre adnak választ a szakértők a Rejtélyes történelem decemberi beszélgetésén a Várkert Bazárban.

Jegyek még elérhetőek mindössze 2 975 forintért EZEN a linken.

A Várkert Bazárról

Az 1875-1883 között, Ybl Miklós tervei alapján épült neoreneszánsz Várkert Bazár a Világörökség része, ugyanakkor 1996 óta a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének egyike volt. Eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, majd később műtermek, kiállítások, különböző iskolák helyszínéül szolgált. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett Várkert Bazár területén 1961-től a budai Ifjúsági Park működött, az életveszélyessé vált épületegyüttes 1984-es bezárásáig. Ezt követően, bár számos elképzelés született hasznosításáról, a Várkert Bazár közel harminc éven át kihasználatlanul állt. A kormány 2011. október 19-én döntött a Várkert Bazár teljes rekonstrukciójának megkezdéséről. A felújítás első ütemében megújult az Ybl tervezte épületegyüttes, amelyet 2014. április 3-án adtak át a nagyközönségnek.

(Forrás: jegy.hu)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább