DJ Matt: „Arra tanítottak, hogy tapossam ki a saját utamat”

Az interjú megjelent a Klikk Out 2023/11. számában.

Fotók: Ugróczky István (2), ill. Kőrös Máté archívuma

Gyakran halljuk, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában. Íme, egy ellenpélda, legalábbis részben. Kőrös Máté Vágsellyéről származik, de ma már Dunaszerdahelyen él, és DJ Matt néven mintegy másfél évtizede pörget a szlovákiai klubokban, leginkább house közeli, tech house és electro house szetteket. A dunaszerdahelyi régióban eddig kevesebb lehetőséget kapott, másrészt szettjeivel bejárta Európát, járt Kínában és Indiában is. Ezekről mind mesélt nekünk.

Ahogy tájékozódtam rólad, belebotlottam szüleid egy bejegyzésébe négy évvel ezelőttről, amiben arról írt, hogy mikor a gyerekek felnőnek, akkor tűzoltók, űrhajósok vagy rendőrök akarnak lenni, míg te, az idősebbik fiuk mindig is DJ akartál lenni, hétéves korodban rajzoltál magadnak egy mixpultot, és azon játszottál. Miért akartál már hétéves korodban DJ lenni?

Amikor valamilyen koncertet láttam a tévében, annyira megfogott a hang- és fénytechnika, hogy nekifogtam lerajzolni. Egész színpadokat rajzoltam le, és ott a kábelek is be voltak kötve, gyakran rajzoltam hangfalakat. A hangok, fények, látványtechnika érdekelt.

ejszakai furdozes

Van egy fotó is rólam, ahol úgy négyévesen ülök a szőnyegen, és egy fülhallgatón keresztül hallgatok valamilyen akkori kazettát. A fülhallgató nagyobb volt, mint a fejem.

Tízévesen aztán a boncmesterek is érdekeltek a krimisorozatokból, de abba az irányba nem indultam el. 🙂

Milyen volt egyébként a környezet, amiben te DJ-nek készültél? Van bármi ilyesminek háttere a családotokban?

Nem igazán, a családból sokan tanárként dolgoznak, mások mérnökök vagy épp egészségügyi dolgozók.

Jártatok kisgyerekkorodban koncertekre, láttál élőben DJ-ket játszani?

Anyum gyakran elvitt az osztálytársnőmmel együtt Gímes-koncertre vagy színházba, gyerekkoncertre.

Aztán hazafelé arról beszéltem, hogy mekkora hangfalaik voltak. Nem azt néztem, hogy mit adnak elő.

DJ Matt,Kőrös Máté,Interjú,DJ,Zene,Elektronikus Zene,House

Szüleid a posztban azt is írták, hogy nem sokkal azután, hogy mixpultokat rajzoltál, karácsonyra kaptál egy igazit, amolyan gyerekeknek valót. Az még megvan? 🙂

Talán el van valahol rakva. Számítógépre köthető, de nagyon kicsi samplerrel ellátott mixpult volt. Tényleg csak a belejátszott zenékkel lehetett dolgozni, de elszórakoztam vele. Több évre rá, kamaszkorban már volt egy controllerem, amivel reálisan zenéket lehetett keverni. Azán az első mixpultomat még anyumék biztosították be, de miután jöttek az első bulik, én ezt vissza is akartam fizetni nekik. Arra tanítottak, hogy tapossam ki a saját utamat, nem vettek meg mindent hozzá. De érdekelt ennek a műszaki háttere is. Érsekújvárba jártam elektrotechnikai szakközépiskolába, érettségi munkaként sokan, akik zenekarban tevékenykedtek, készítettek erősítőt, equalizert, ilyesmit választottam én is.

Hány évesen kezdtél valóban rendezvényeken DJ-zni?

2008-ban voltam egy DJ-kurzuson. Egy olyan DJ-től kaptam a lehetőséget, akivel a szüleim együttműködtek az esküvői szervezőirodájukon keresztül. 2009-ben jöttek az első privát szülinapok vagy diákbulik, 2010-ben pedig elkezdtem bárokban lounge zenéket játszani, azután pedig már diszkókban DJ-ztem.

Megakadt a szemem azon, hogy 2010-ben megnyertél egy DJ-versenyt Érsekújvárban. Erről mire emlékszel, hogy zajlott?

Érsekújvárban működött akkoriban a CCX, egy több emeletes klub, diszkó. A középiskolában feliratkoztam a DJ-versenyre, és amikor ezt ott többen megtudták, már az egy nagy wow-effekt volt, mert sok fiatal DJ-nek az álma volt, hogy akár egy bulira is bekerüljön abba a klubba. Anyuéknak ez annyira nem tetszett, mert arra az időszakra esett, amikor az akadémiai hét kezdődött az érettségi előtt, és otthon kellett tanulni.

A klubba 16 éves kor felett lehetett belépni, így a verseny első fordulójára hatalmas tömegben jöttek diákok az iskolámból. A zsűri három DJ-ből és egy programszervezőből állt, aztán ők a legnagyobb mennyiségű leadott szavazat alapján döntöttek, azt pedig én kaptam, hatalmas volt az ujjongás.

DJ Matt,Kőrös Máté,Interjú,DJ,Zene,Elektronikus Zene,House

Mit kellett tulajdonképpen tenned ezért?

10 jelentkező volt és mindenki 20 percet kapott az est folyamán. Este tizenegykor kezdődött, hogy az egész arra az időre essen, amikor a legtöbb ember van a diszkóban. Voltak helyi, de messzebbről jött DJ-k is, mindenki a saját stílusában játszott, én egy modern tánczenei szettel készültem.

Sok mindent ellestem Bárány Attilától, aki akkoriban nagyon ment. Újvárban pedig ez működött, sikerült úgy összeraknom a playlistet, hogy az emberek felismerték a zenéket. Hatalmas energiát jelentett, hogy megnyertem.

Aztán az első három helyezett kapott saját estéket a diszkóban. Az első pedig ezen belül kéthavonta egy saját megnevezésű bulit tarthatott. Egy retrós, egy modern diszkós, egy hiphop- és egy klubzenei helyiség volt a CCX-ben, én az utóbbiban játszottam, gyakran olyan nevek supportjaként, mint a már említett Bárány Attila vagy Muzzaik. Ők akkoriban a leggyakrabban hívott sztárvendégeknek számítottak, nagy megtiszteltetés volt, hogy beraktak melléjük. Közben felfigyeltek rám máshonnan is, Komáromból egy új klubból, majd Tardoskeddről, az Angels Clubból is jelentkeztek. Vágsellyén is rezidens lettem egy klubban, majd két magyarországi DJ is megszólított, akiknek a bulijait a Hubert pezsgőgyártó szponzorálta, ezután fent a Tátrában, és a keleti régióban is az egyik lehetőség követte a másikat. A legnagyobb löketet mindehhez a verseny adta.

DJ Matt,Kőrös Máté,Interjú,DJ,Zene,Elektronikus Zene,House

Eléggé sűrűvé vált akkor a naptárad. Mi lett az iskolával?

Érettségi után még felvételi nélkül bekerültem a Szlovák Műszaki Egyetemre, Pozsonyba, de mivel a DJ-zéssel elkezdtem nagyon intenzíven foglalkozni, a főiskolát egy év után be is fejeztem. Elektronika szakot választottam, 300 diákból a negyede sem maradt, nálam pedig úgymond a tanulás rovására ment a DJ-zés is.

Előfordult akkortájt, hogy te még egy voltál úgymond a hétköznapi partizók közül vagy már mindig a DJ-ket figyelted?

Onnantól kezdve már az volt a fura, ha nem én állok a pult mögött, hanem baráti társasággal vagyok ott mondjuk egy szabad péntek estén.

Másképp fogtam fel az egészet, fura is volt így bemenni a diszkóba, hallgattam a hangszínt, az átmeneteket és már nem azon volt a fókusz, hogy igyunk, bulizzunk, miénk az éjszaka.

Egyre kevesebb ilyen alkalom volt, inkább szenteltem az időm a páromra, és olyankor elmentünk valamilyen koncertre vagy fesztiválra, akár külföldre is. Azt is élveztem, hogy ha volt egy szabad hétvégi estém, akkor aludtam.

DJ Matt,Kőrös Máté,Interjú,DJ,Zene,Elektronikus Zene,House

Kamaszkorodban milyen zenék álltak hozzád közel azon kívül, amiket játszottál? Olyat is kellett játszanod, amit nem szeretsz?

Mivel Szlovákiában vagyunk, tudtam, hogy nem lehet kizárólag az elektronikus, house zenére összpontosítani. Az ibizai a kedvenc irány, hozzám is ez állt a legközelebb, ebben éreztem leginkább otthon magam. Ennek ellentéte például a tiszta r’n’b vagy rapzene, amit én nem szerettem, de tudtam, hogy képben kell maradnom és felkészülnöm mindenből, mivel ha ott akarok maradni a gyakran foglalkoztatott DJ-k között, egy stílussal ez nem menne. Azt viszont már soknak találtam, hogy ha valaki a buliban például mulatóst kér tőlem.

Minek köszönhető, hogy végül egész Európát, de még a Távol-Keletet is bejártad DJ-ként? Hol kezdődött mindez?

Magyarországról folyamatosan együttműködtem egy másik DJ-vel, csináltunk saját bulikat, saját megnevezéssel Szlovákiában, be akartunk kerülni több helyre, ahová bekínáltuk ezeket a bulikat, hoztunk sztárvendégeket.

Később ez a DJ más szférában kezdett tevékenykedni és egyedül folytattam, de sikerült bejutnom Pozsonyba, és rezidensként elhelyezkedni a The Clubban, az egyik legnagyobb szlovákiai klubban. Ott ismertem meg folyamatosan visszatérő külföldi DJ-ket, köztük egy hollandot, DJ Rosh-t, aki kimondottan közvetítőként is dolgozik külföldre.

A felesége szlovákiai származású, és gyakran járt ide, együttműködést ajánlott. Amikor ő jött ide, akkor én igyekeztem neki ezt egy bulival is összekötni, ő pedig sok külföldi helyszínre menedzsel DJ-ket, így jutottam el 2019-ben Kínába.

Európában akkor máshol még nem is zenéltél?

Magyarországon csak kis klubokban, Csehországban is csak egyszer voltam, és aminek nagyon örültem, hogy eljutottam Bécsbe, egy ottani DJ két hatalmas klubba elhívott, őt is a pozsonyi The Clubon keresztül ismertem meg. Sok kapcsolatot köszönhetek ennek a klubnak.

DJ Matt,Kőrös Máté,Interjú,DJ,Zene,Elektronikus Zene,House
S.O.S. Club, Hangcsou, Kína

Hogy reagáltál, amikor meghallottad, hogy Kínába kell menned?

Hát jól átgondoltam, rengeteg intéznivaló volt, például a vízum. De aztán a repülőjegyet már fizették és a nagy távolság miatt több napra biztosítottak szállást az esemény előtt és után is. Összesen négy napot töltöttem ott. Odakint nagyon nehéz volt tájékozódni, angolul kevés dolgot találsz kiírva, de egy turnémenedzser kísért végig, városnéző programot is szervezett.

Sanghajba érkeztem és a hozzá tartozó Hangcsou-ban (Hangzhou) volt az esemény, egy olyan klubban, amely a DJ Mag által felállított TOP 100-ban a 46. helyen volt a világon. Arrafelé olyan klubokat összeraknak, hogy nálunk egy eseménycsarnok egyszer egy évben néz ki úgy.

Neked, mint aki a szlovák-magyar klubközeghez szoktál, milyenek voltak a kínai bulizók?

Nagyon felfigyelnek arra, aki idegen országból jön, és az első sorokban ugrálnak a buliján. Nagyon jól buliznak, élvezik azt, hogy lövik a konfettit, teljesen más világ. Nálunk és Magyarországon is vannak nagy rendezvények, de egy diszkóban vagy klubban nincs akkora hangulat, mint ott. Emellett sokkal keményebb, veretősebb zenét szeretnek.

Az ottani szetteddel alkalmazkodtál ehhez?

A holland DJ, aki ezt menedzselte, előre szólt, hogy mi az, ami ott működik. Híres DJ-kről is kerestem videókat, akik már ott játszottak, és meghallgattam, miket. Ismert zenéket is játszottam, de kemény droppal, amire ugrálhattak. Nem mentem át annyira gyors tempóba, mint amit ott hajnalban a DJ-k játszanak. El kell viszont mondanom, hogy a technikusok nagyon odafigyeltek a részletekre a szettem alatt, a CO-ágyúk, a tüzek, a konfetti, minden úgy volt beállítva, hogy az még egy löketet adott.

DJ Matt,Kőrös Máté,Interjú,DJ,Zene,Elektronikus Zene,House

Hogy tekintettek ott rád az emberek, egzotikusnak számít ott egy szlovákiai?

Úgy gondolom, hogy igen. Aki nem ottani, azt észreveszik a sétányon is. Fiatalok, tinédzserek odajöttek fotózkodni, szerintem mint az európai fehér emberrel. Nekik ez nagy dolog…

Ezután jött ugye egy covid-időszak, amikor bárki, aki rendezvényekkel foglalkozik, a világvégére gondolt. Te hogy élted ezt meg DJ-ként?

2020 márciusában kezdődött ugye, DJ-ként sokan fontosnak tartottuk, hogy tartsuk egymással a kapcsolatot. Elkezdtünk élő közvetítéseket csinálni online, otthonról, ez akkor bejött. Én nem temettem el mindent rögtön, úgy éreztük, hogy talán limitálva, de fogunk tudni működni. Arra viszont nem gondoltam, hogy lesz több hullám, és hogy kb. 2022 elejéig elhúzódik majd ez az egész. Közben viszont folyamatosan lógtam a zenén. Ahogy a producerek kiadták a sok új zenét, én úgy készültem velük, hogy ha bármely hétvégén azt mondják, nyitunk, mehessek. Otthon gyakran összeraktam az apparatúrát, gyakoroltam, kombináltam, sok olyasmit kipróbáltam, amire egy klubban nem lett volna időm. Bennem volt az, hogy ne jöjjek ki a gyakorlatból. Nem ültem le pusztán a Netflix elé, ez rögzült bennem.

Saját zenék terén milyen utad volt?

Egy DJ, akit Sellyéről ismertem, megtanított ezt-azt, de akkoriban inkább remixekkel foglalkoztam. Kimondottan saját zenét csak az utóbbi négy évben csináltam.

Elküldtem különböző kiadókhoz, voltak, akik visszajeleztek, egy brazil, kanadai, német. Pénzt nem hoztak igazán, mert nagyon sok megvásárlás kellene hozzá, de a DJ-k játszották a klubokban, rendezvényeken, és ezáltal is terjedt a nevem.

DJ Matt,Kőrös Máté,Interjú,DJ,Zene,Elektronikus Zene,House
Shoko Club, Barcelona

A covid-érát követően 2022-ben tértek vissza a bulik, és kinyílt a világ ismét, te pedig bejártad Európát és Indiába is eljutottál. Szintén a holland Roshon keresztül?

Igen, az ő menedzsmentje számos DJ-t összeköt, akiket eljuttatnak a legkülönbözőbb helyekre. Az esetemben volt szó róla, hogy visszamehetek Kínába, de ott még 2022-ben sem volt rózsás a helyzet. Ezt Rosh is mondta, felajánlotta viszont, hogy Európában több helyre eljuttat, ahonnan felkérték.

Így jött sorban Barcelona, Ciprus, Hollandiában több város is, Svájcban Halloween-party, majd egyszer csak India.

Nem sokat tudtam az ottani klubokról, hogy milyen az éjszakai élet, de felkaptam rá a fejem. Két helyszínt, Horvátországot és Albániát kivéve mindenhova a holland menedzsmenten keresztül jutottam el. Utóbbiak esetében pedig egyenesen engem kerestek meg. Ez az egész talán már 2019-től működött volna, de a covid leállított mindent, 2022 tavaszától viszont nincs megállás, most nemrég is voltam ismét Máltán.

Ha az ember csak a képeidet nézi, akkor nehéz beazonosítani, hol készültek. Neked viszont bizonyára megvannak a felejthetetlen momentumai ezeknek, mesélj róluk!

Mindegyik hagy az emberben valami nyomot. Barcelona azért volt egy nagy wow az ismerőseim és a szlovákiai DJ-k között is, mert már nagyon közel van Ibizához, ahová mindenki ki akar kerülni. Cipruson soha nem voltam azelőtt, de azért maradt meg bennem, mert megláttam, milyen partiváros létezik ott, én pedig egy kastélyszerűen felépített klubban játszhattam. Szintén nagyon emlékezetes Málta. Itt egy olyan klubban voltam, ami az ibizai Pacha brand alá tartozik, ez a Toy Room. Ahová néztem, LED falak villogtak és nyitástól zárásig teltház volt. Svájcban a montreaux-i tóhoz hívtak egy Halloween-fesztiválra, itt egy hiphop DJ után következtem, és hatalmas energia volt az emberekben, mindenki óriási maszkokban sikított. Hollandiában az ember mindig rácsodálkozik az ottani a rendre és színvonalra, számos világhírű DJ származik innen, és az ő városaikban zenélni ajándék. India pedig nagyon barátságos volt. Itt egy sokmilliós városban, Haidarábádban jártam. Nem tudtam, mire számítsak, külföldit nemigen láttam, de nagyon pozitív élményként maradt meg.

Ami viszont igazán legenda számomra, az Horvátország, a Zrce Beach. Ott az egész tengerparton szabadtéri, nyitott bulihelyszínek vannak. Az egyik legnagyobb már a 90-es évek óta a vízen található, oda eljutni egy álom. Zrce a nyárral egyenlő, mindenki felszabadult, leírhatatlan élmény volt!

DJ Matt,Kőrös Máté,Interjú,DJ,Zene,Elektronikus Zene,House
Zrce Beach, Horvátország

Nehéz mindezt összeegyeztetni a családdal?

Hát ez annak is köszönhető, hogy olyasvalakivel találkoztam, aki szintén az éjszakai életben dolgozott. Brigit, a feleségemet a bárpult mögött ismertem meg, szintén egy hétköznapi munka mellett csinálta.

Ő tudja, hogy az én munkám mivel jár, és én is tudom, hogy az övé mivel jár. Amikor hétvégén elutazom, azt az időt máskor bepótoljuk, és ott vagyunk egymásnak. Több külföldi helyszínre viszont együtt is utazunk.

Mennyi hétvégédet hagysz szabadon?

Havonta egy vagy két péntek, illetve szombat marad szabadon. Lenne lehetőségem szerdákra, csütörtökökre, de azt hosszabb távon nem bírnám.

Olyan fellépési sűrűség mellett, ahová sikerült eljutnod, egy hétköznapi állásra is szükséged van?

Mikor Kína idején beindult körülöttem minden, már épp ott akartam hagyni az akkori munkahelyemet, egy egészségügyi műszerekkel foglalkozó céget és hétköznap is akartam vállalni fellépéseket, egyetemi bulikat. Aztán mikor beütött a covid, beláttam, hogy ilyenkor meghal a gasztroszféra és a szórakoztatás. Tanulság volt, hogy szükség van egy munkahelyre hétfőtől péntekig.

Gondolom számos álmod már teljesült ezen a téren, de bizonyára vannak még. Van valamiféle bakancslistád DJ-ként?

Ibiza talán már csak karnyújtásnyira van, tényleg egy álmom válna valóra. A másik pedig az Egyesült Államok, főleg Florida, de ha azt mondják, hogy mehetnék Chicagóba, Austinba vagy Las Vegasba, nyilván nekivágnék!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább