NYITÓKÉP: UGRÓCZKY ISTVÁN ILLUSZTRÁCIÓS FELVÉTELE
Visszafordíthatatlanul egyre téliesebbre fordul időjárásunk, de az Eb-selejtezőkkel tarkított őszi szezonból még három kör maradt. A decemberi fordulókat az ország közepén, a behavazott Besztercebányán kezdtük. Egy klasszikus ellenféllel és egy jól ismert stadionban – melyet a játékteret övező atlétikai pálya miatt nem sokan kedvelnek. A fedetlen lelátó szintén nem éppen szurkolóbarát, ám annak idején a szerdahelyi stadion déli lelátója sem volt az, mégis nagy tömegek tolonganak az öreg Nisasport eredményjelzőnk alatt.
A kényelmi faktornál sokkal erősebb a klubhűség, s az az alázat, amit a drukkerek melldöngetés nélkül kinyilatkoztatnak, ha csapatuk éppen jó játékban és formában van. Még az otthon maradottakért is megaggódnak olykor:
„Fotelosok, mikor jöttök?” – molinóval.
Márpedig a nemrégiben kinevezett spanyol trénerünk, Xisco Muñoz személyében az imént említett (jó?) játékhoz új impulzus is érkezett. A DAC sorrendben 30. élvonalbeli edzője a hazai közönség után ezúttal már idegenben is bemutatkozhatott. S a kerettel utazó autóbuszba „bepakolta” azt a Szolgai Mátét is, akit sokunk megnézett volna már korábban „éles bevetésen”.
Az előző napok havazása rányomta bélyegét a játéktérre, s az összképet a mérkőzés alatti eső szintén nehezítette.
A pálya és a 80 fős vendégszektor között nagyjából fél méter magasra dagadt a hótorlasz, ami a hideggel és az esővel párosulva, ha lehet, még zordabbá tette a körülményeket. S hogy mit tesz ilyenkor a drukker? Jól felöltözik, hallatja a hangját – bizony az egész mérkőzés alatt szinte csak a hajrá, DAC!-tól zengett az Urpín-alja. Aztán a társaság java, mintha mi sem lenne természetesebb, a nulla fokban félmeztelenre vetkőzik, hogy részint saját magát szórakoztassa. Ilyet még Miki barátomék se csinálnak fél hét, akarom mondani hét „fél” után a bázison.
A mester mindössze egy változtatást eszközölt a kezdőben: a sérült Čermák helyett Káčert küldte pályára.
A mély talaj egyszersmind előrevetítette, hogy aligha várhatunk technikai elemekkel tarkított csatát. Inkább amolyan éljük túl a napot stílusban futballozott mindkét csapat, olykor pedig egyik-másik eljutott ellenfele kapujáig is. A 29. percben cserét volt kénytelen végrehajtani Xisco Muñoz: Goure sérült le, helyére a horvát Barišić avatkozott játékba – aki nem sokkal beállását követően kecsegtető helyzetbe került, de a hazai hálóőr résen volt. Ekkor még talán nem sejtettük, hogy ez az akció lesz a legnagyobb helyzetünk a mérkőzés során.
Az első 45 perc nem hozott túl látványos játékot, de azért járt a meleg tea az öltözőben.
A második félidőben egy hazai lesgólon kívül még annyi sem történt, mint az elsőben. A katonáknál egykori jó ismerősünk, Polievka vitte a prímet, míg mi inkább a biztonságra törekedve a felezővonalat sem sűrűn léptük át. Persze írhatnám úgy is: eléggé gyengén muzsikáltunk, s valószínűleg nem járnék messze a valóságtól. A hajrában igazából már mindkét csapat a lefújást várta, elkönyvelve fejben a gól nélküli döntetlent. Egy pontot szerezve, a tabella 5. helyéről várhatjuk a folytatást, ami egy hét múlva a Trencsén elleni hazai bajnokit jelenti.
Remélhetőleg jobb időjárási körülmények között, hogy a „fotelosok” se maradjanak otthon!
Utóirat: Bocsi srácok, tudjátok a meccs után a Mikulást vártuk a gyerekekkel a szerdahelyi kultúrház előtt. Mert neki folyton van a zsákjában minden jó! De ti azért nyugodtan folytassátok ezt a stílust, hogy ki a jó és ki a rossz, ki mikor járjon stb. Mintha már hallottam volna valahol… Aztán a „pirosruhás” majd’ egy órát késett és addigra lefagyott a… billentyűzetem. Hajrá, DAC!
BESZTERCEBÁNYA–DAC 1904 0:0
DAC 1904: Popović – Pinto, Kaša, Brunetti, Mendez – Káčer (62. Ramadan), Dimun, Vitális (62. Herc) – Trusa (71. Gruszkowski), Goure (29. Barišić), Andzouana.
