A cikk megjelent a Klikk Out 2023/10. számában.
Fotók: Wikimédia, Pixabay
„Amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek!” – szól a mondás, mely egy évezredes tudásra támaszkodik bolygónk alakját illetően. Na, persze nem annyira kerek a Föld, mint inkább forgásellipszoid, vagy – a legpontosabb kifejezéssel élve – geoid alakú, viszont ha ezeket a szakkifejezéseket használták volna a rockerlét időtlen voltát hangsúlyozó szlogenben, akkor minden bizonnyal nem lett volna annyira fogós.
Mindannyian pörgettünk már glóbuszt, láttunk az űrből a planétánkról készített képeket, na meg azt is tanultuk az iskolában, hogy mitől váltakoznak az éjjelek és a nappalok. Éppen ezért a laposföld-elmélet előkelő helyet foglal el a legbizarrabb összeesküvés-elméletek közt. Mégis, a huszonegyedik században is vannak olyanok, akik teljesen meg vannak győződve afelől, hogy a Föld egy lapos korong.
Valamikor réges-rég nem volt nagy szám ilyesmiket gondolni.
Néhány ezer évvel ezelőttig ugyanis jó eséllyel senki nem állt elő a hétköznapi tapasztalatnak annyira ellentmondó állítással, minthogy ami a talpunk alatt van, az nem egy sík valami. Ha bárki ilyet ejtett volna ki a száján, egészen biztosan jól kiröhögik. Egyébként sem nagyon foglalkoztak az ősök ilyen, a túlélés szempontjából teljességgel irreleváns kérdésekkel, inkább azzal lehettek elfoglalva, hogy ne egyék meg őket az állatok, meg hogy ők elég állatot egyenek meg ahhoz, hogy ne haljanak éhen. De aztán fokozatosan elég jó dolgunk lett ahhoz, hogy elkezdjünk kérdésekkel előállni a minket körülvevő világot illetően, vagy legalábbis egy szűk réteg volt olyan szerencsés.
És ki másnak lehetett volna annyi sütnivalója (és gondolkodni való ideje, ugye), hogy végül megmondja a tutit, mint éppen az ókori görögöknek. Először a híres polihisztor, Pütagorasz fejében fordult meg a gondolat, hogy a Föld gömbölyű lehet, de nem győzte meg vele a kortársait. Platónnál bukkant fel a teória újra, hogy aztán az ő tanítványa, Arisztotelész győződjön meg felőle végérvényesen. Megfigyelte, hogy a távolodó hajóknak mindig az alsó része tűnik el először, és csak utoljára a vitorla. Ez pedig csak egyet jelenthetett: vagy a tenger nem sík (márpedig biztos volt benne, hogy a vízfelület nem dimbes-dombos, még ha hullámzik is), vagy a Föld felszíne maga rendelkezik domborulattal. Ergo, semmiképp nem lehet lapos. E meggyőződését csak erősítette azon, Egyiptomba látogatásakor tett megfigyelése, hogy a Föld különböző pontjain más-más csillagképeket figyelhetünk meg, vagy ha ugyanazokat is, azok máshol helyezkednek el az égbolton.
Szép lassan gyökeret vert az arisztotelészi elképzelés. Tévhit, hogy a középkorban laposnak hitték volna a Földet. Jóllehet a jobbágyok szájából valószínűleg kiesett volna a szalonna, ha valaki azt mondja nekik, hogy egy golyóbison sétálgatnak, de a művelt emberek körében ettől függetlenül ugyanez a valaki nem okozott volna nagy megbotránkozást.
A tizenkilencedik században azonban valami megváltozott.
A tudomány hatalmas lendületet vett, rengeteg új találmány árasztotta el a világot, az egyszerű emberek pedig alig győzték kapkodni a fejüket. A rohamléptű fejlődés nem mindenkinek tetszett. Voltak, akiket egyenesen megijesztett, és épp emiatt többen a tudomány helyett inkább a hagyományok, illetve olyan ősi források felé fordultak, mint például a Biblia. Abban márpedig fekete-fehéren meg van írva, hogy a Föld lapos.
A század derekán egy Samuel Rowbotham nevű fickó állt elő pamfletjével, melyben szembefordult a tudományos konszenzussal, és egészen másként képzelte el a dolgokat, mint ahogy azt egy glóbusz prezentálja. A Földet egy lapos, mozdulatlan korongként képzelte el, a közepén az Északi-sarkkal, amelyet a többi kontinens veszi körül, és hogy a korong szélét az Antarktisz roppant jégfala zárja le. Rowbotham zetetikus asztronómusnak titulálta saját magát, és természetesen rövidesen követőkre is talált. Megalakult a modern Flat Earth Society, azaz Lapos Föld Társaság elődje is, afféle internet kora előtti Facebook-buborékként, amelynek tagjai hatalmas egyetértésben veregették egymás vállát, amiért őket aztán senki nem veri át, ellentétben az átlag halandóval.
A laposföld-elmélet hívei egyébként ma is nagyjából ugyanúgy képzelik el a dolgokat, mint anno Rowbotham: középen az Arktisz, szélen pedig az áthatolhatatlan Antarktisz, és mindenki, aki mást mond, az vagy sikeresen meg lett tévesztve az uralkodó propaganda által, vagy önös érdekből át akar verni. Hogy miért is lenne érdeke bárkinek a Föld alakját illetően hazudni, az mondjuk számomra nem teljesen világos. A Társaság tagjai számára viszont teljesen egyértelmű, hogy a NASA egy ördögi szervezet, amely mindent elkövet annak érdekében, hogy ne derülhessen ki az igazság. Például fegyveres őröket helyez az Antarktiszra, illetve mindenféle egyéb praktikákkal igyekszik megakadályozni, hogy az igazságot bebizonyítani szándékozó szabadságharcosok odajuthassanak, és lenézhessenek a világ pereméről. Vagy épp okostelefonnal le is fényképezhessék azt.
Persze van itt pár dolog, ami magyarázatra szorul.
Mert ha – ahogy a suliban is tanultad, mely szerintük ugyanúgy része az óriási megtévesztő propagandagépezetnek – a Föld (majdnem) gömbölyű, és a saját tengelye, illetve Nap körül kering a Naprendszer többi bolygójával egyetemben, ez elég jól megmagyarázza, hogy miért váltakoznak a nappalok és éjszakák. A laposföld-elmélet hívei szerint ezt viszont úgy működik, hogy a Nap kering a mi korongunk felett, és ott, ahol épp jár, világos van, másutt meg sötét. A Hold is kering fölöttünk persze, de természetesen az, hogy valaha is jártunk volna ott, kamu. Ahogy kamu az összes olyan fotó is, amelyet elvileg a Földről készítettek a világűrből.
Ez eddig hagyján, na de mi a helyzet a gravitációval? Ugye emiatt van a talpunk alatt a föld, és nem lebegünk el csak úgy az űrbe (na meg ez az, ami miatt a Föld, mint kisebb égitest, mégiscsak a Nap körül állt körpályára, a Hold meg a Föld körül). Csakhogy az elmélet hívei zömmel nem „hisznek” a gravitációban, mert az ugye nem is logikus a számukra. S mégis hogy lehet, hogy aszfaltmérgezést kapunk, ha jól megbotlunk? Nos, úgy, hogy nem mi esünk lefelé, hanem az alattunk lévő korong mozog állandóan felfelé, méghozzá az egyébként jól kiszámolt 9,8 m/s2 gyorsasággal.
Szintén jó kérdés, hogy ha az Arktisz van a középpontban, mi a fenének nem repülnek keresztül rajta a hosszú távot megjárni kényszerülő repülők, hogy megrövidítsék az utat. Na de persze ha így tennének, egyértelműen fény derülne a világméretű átverésre, szóval maradnak a hosszabb, megtévesztő útvonaluknál. Van még ezeken kívül is egy csomó természeti jelenség, amelyet csak az magyarázhat kielégítően, ha a bolygónk alakja véletlenül sem lapos, de hát a megismerés útja rögös, előbb-utóbb választ találhatnak a még megmaradt (jó)néhány kérdésre.
Mindenesetre a sokak számára teljesen agyamentnek tűnt teória nem kevés embert vonz.
Csak hogy egy felmérést említsek, az amerikai fiataloknak csupán kétharmada van meggyőződve róla, hogy a Föld gömbölyű, de nálunk is vannak, akik ezzel ellentétesen gondolkodnak. Ennek pedig több oka lehet, ami nem feltétlenül függ össze az értelmi képességeikkel. Egyrészt gyakran a vallásos meggyőződésük miatt hisznek ebben az emberek, ami nyilván nagyban befolyásolja a világlátásukat. Másrészt fontos tényező lehet az intézményekbe, kormányukba, iskolaügybe vetett bizalom hiánya, amin – valljuk be – nem minden esetben lehet csodálkozni. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen elméletnek rendkívül erős közösségképző ereje lehet, márpedig szétforgácsolódott világunkban egy összetartó közösséghez tartozni nem is olyan csekély dolog.
