A cikk megjelent a Klikk Out 2023/11. számában.
Ha valamit akaratlanul is megtanulhattunk az elmúlt néhány, Covid-19 árnyékában töltött év alatt, az az, hogy a nagy számú embert érintő járványok és a nyomukban kialakuló káosz remek táptalajt szolgáltatnak az álhírek, megalapozatlan szóbeszédek, illetve összeesküvés-elméletek terjedésének. Pláne, ha egy új kórokozó bukkan fel, amelynél még a legtapasztaltabb tudósok, orvosok is eleinte a sötétben tapogatóznak, és elkerülhetetlenül hibákat vétenek. Ez persze nem új keletű jelenség, a múltban is gyakran kaptak szárnyra vad teóriák a nagy pandémiák idején. Ezt mi sem illusztrálja jobban, mint egy nem is olyan régi történet: a hírhedt HIV vírus, illetve az azáltal kiváltott immunhiányos szindróma, az AIDS históriája, amelyre a következőkben vetünk egy röpke pillantást.
E történet a nyolcvanas évek elején kezdődött.
Egymástól függetlenül több amerikai orvos figyelt fel arra, hogy fiatal, általában homoszexuális pácienseiket olyan kórokozók támadták meg, amelyek normális esetben nem tehettek volna kárt bennük, az ő immunrendszerük azonban képtelen volt megbirkózni velük. Az első, szórványos esetleírások után azonban egyre több ilyen beteggel lehetett találkozni, így hamarosan az orvosközösségnek leesett a tantusz, hogy valamiféle kórokozó tizedelheti a lakosságot. Gőzerővel kezdtek hát dolgozni a rejtély megoldásán.
Az egész nagyon új, titokzatos és ijesztő volt, és szinte azonnal különféle spekulációk láttak napvilágot a hátborzongató kórt illetően. Mivel a betegek zöme a saját neméhez vonzódó férfi volt, sokan az életmódjukért járó isteni büntetésnek tekintették a dolgot, csakhogy hamar kiderült, hogy az új kórokozó sokkal demokratikusabb ennél: a nőket, illetve heteroszexuálisokat sem kíméli. Persze ettől csak még rémisztőbb lett az egész. Sokan rettegtek, hogy elkaphatják a betegséget a fertőzöttektől közös úszómedencék, WC ülőkék használtalával, vagy akár ajtókilincsek megérintésével. Megint mások attól tartottak, hogy átadható vektorok segítségével – értsd: mondjuk rovarcsípésen keresztül.
Viszonylag hamar kiderült, hogy hasonló dolgoktól nem kell tartani, a kutatók ugyanis rájöttek, hogy egy olyan vírusról van szó, amely véren keresztül, illetve nemi úton terjed. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a felforrósodott kedélyek lecsillapodtak volna.
Épp elég volt a találgatás a vírus eredetét illetően.
Noha a kutatók fejében rengeteg volt a megválaszolatlan kérdés, némelyek rögtön előálltak az instantválaszaikkal. A bűnbak ezek szerint természetesen az amerikai kormány volt, illetve annak titkosszolgálata, hiszen csak ők szabadíthatták rá a világra a mesterségesen kitenyésztett nyavalyát. Egészen pontosan a Fort Detricki laboratóriumukban kotyvasztották ki a vírust, és rabokon tesztelték le azt legelőször, a szabadulásukért cserébe – így persze két legyet ütöttek egy csapásra, mivel az eufórikus hangulatban lévő volt fegyencek mindjárt szorgalmasan terjeszteni is kezdték azt. Az amerikai kormányt okoló teóriák e verziója egyébként, mint később két volt KGB-s arc egymástól független vallomása alapján kiderült, egyenesen az oroszoktól származott, akik nagyon korán elkezdték tolni ennek az elméletnek a szekerét.
Azzal, hogy a vírust laboratóriumban tenyésztették ki, nagyon sokan egyetértettek, és nemcsak Amerikában, ahol egy HIV-fertőzött meleg férfi, Boyd ’Ed’ Graves még azzal is megpróbálkozott, hogy emiatt beperelje a kormányt, hanem a világ más részein is. Például Dél-Afrikában, csakhogy itt az amerikai bűnösség mellett egy másik elgondolás is népszerű volt, nevezetesen, hogy a zsidók fogtak össze a feketéket elnyomó apartheid-rezsim képviselőivel, és ők szabadították a lakosságra a ragályt. Itt Wouter Bassont, az apartheid kormány biofegyverprogramjának fejét fogták perbe, és olyanokkal gyanúsították, hogy változatos módon fertőzött meg szándékosan fekete katonákat, például az ivóvizükön keresztül. Nos, ez még akkor sem sikerülhetett volna neki, ha nagyon szerette volna, mert ily módon nem adható át a vírus. Őt végül elegendő bizonyíték híján felmentették.
Más kérdés, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságban eleinte egyáltalán nem is vették komolyan a HIV vírust, sem az azzal való megfertőződés elkerülését célzó kampányokat. Sokan úgy gondolták, hogy az óvszerhasználatra, illetve önmegtartóztatásra buzdító programok valódi célja, hogy elvegye az emberek kedvét a szextől, ezáltal csökkentve a születési rátát a fekete lakosság körében. Az AIDS mozaikszót is kifordították, azzal humorizáltak, hogy a betűk az „American Invention to Discourage Sex” szavaknak felelnek meg, amit nagyjából úgy fordíthatunk, hogy „amerikai találmány a libidó csökkentésére”.
Magát a szindrómát pedig bagatellizálták, úgy hitték, az emberek valójában nem is lesznek betegek, vagy ha mégis, az egyáltalán nem halálos. Mivel a HIV egy türelmes, akár évtizedekben mérhető lappangási idejű vírus, ekkorra még nem is ölt meg túl sok embert. A helyzetet csak rontotta, hogy a frissen megszületett demokratikus ország első elnöke, illetve annak egészségügyi minisztere is hasonló nézeteket hangoztattak, és alternatív gyógymódokat reklámoztak.
A vakcinák is hamar gyanúba keveredtek.
Ahogy David Quammen is ír róla Gazdaváltás című könyvében, újságcikkek és könyvek kárhoztatták például a lengyel származású tudós, Koprowski szájon át adható, gyermekbénulás elleni vakcináját. A kontinens szívében található, mélységesen szegény országokban masszív oltókampány zajlott a század derekán, több tízezer embert oltottak be a csimpánzsejtek felhasználásával készült szerrel. Ekkorra már tudni lehetett, hogy a HIV a csimpánzok ugyanúgy immunhiányos szindrómát okozó SIV-vírusának gazdaváltásával került át az emberekbe, de azt nem, hogy pontosan hogyan, s a gyanú szerint a vakcinagyártáshoz használt főemlőssejtek lehettek fertőzöttek, illetve ezáltal ludasok a pandémia elindításában.
A feltételezés nem tűnt annyira légből kapottnak, hogy ne érdemelt volna meg egy alapos vizsgálatot. Az oltóanyag még be nem adott mintáiban nem találták jelét semmiféle fertőzésnek, de már csak azért sem lehetett a világjárványért felelős, mert – ahogy nem sokkal később kiderült – a HIV vírus sokkal hamarabb betámadott minket ennél: már a huszadik század elején jelen kellett legyen a térségben. Ám eleinte annyira kis számú ember hordozta, illetve Afrika olyan sok veszélyt és csúnya betegséget tartogatott amúgy is a lakosainak, hogy évtizedekig senkinek nem tűnt furának, hogy néhányan nem túl szép halált haltak. Szóval az elején kicsit ferdítettem: a történet nem is a nyolcvanas években kezdődött, hanem vagy hetven évvel korábban, csak ezt akkor még nem tudta senki sem.
Más kérdés, hogy a múltban sajnos valóban átadhatták más, intravénásan beadott vakcinákon keresztül a fertőzést többeknek – a hatvanas, hetvenes években még hiánycikk volt a steril, egyszer használatos tű, és egyetlen tűvel sok embert olthattak be egyéb ragályos betegségek ellen, akik közt lehettek HIV-fertőzöttek…
Bizonyos, a HIV-vírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek mindmáig jelen vannak.
Leginkább Amerikában, a fekete lakosság körében tartja még magát makacsul az az elképzelés, hogy a kormány az ő kárukra fejlesztette ki a vírust, vagy hogy már van is ellene vakcina, csak azt titokban tartják, és csak a leggazdagabbak férhetnek hozzá. Akárhogy is, ami a közös ezekben a tévhitekben, az az, hogy mindenhol a marginalizált csoportok vezetőséggel szembeni mély, és sok esetben történelmileg nem is megalapozatlan bizalmatlanságát tükrözik.
A legnagyobb baj, hogy az efféle bizalomhiány következménye lehet, hogy nem tartják be a kormányszervek, illetve egészségügyi szervezetek által indítványozott megelőzési javaslatokat, ami kedvez a vírus további terjedésének. Emellett a kezelést is elutasíthatják, és nem működő alternatív gyógymódok felé fordulhatnak az emberek. Akárhogy is, mindez különösen élesen világít rá arra, amin az elmúlt pár évben mentünk keresztül, s ekképp a múltbeli történések megértése sok tanulsággal szolgálhat mindannyiunk számára.
