Hogy miért szeretem?

Bizony, bizony holnap végre elérkezik a karácsony. Bevallom, nagy rajongója vagyok az ünnepnek. Már kicsi gyerekként is így voltam ezzel, alig bírtam kivárni, hogy december 24-e legyen.

Emlékszem, volt, hogy már októberben elkezdtem visszaszámolni a napokat. Ehhez egy külön naptárt is készítettem, amiben minden egyes este kihúztam az adott napot és megszámoltam, hányat kell még aludnom karácsonyig. Volt egy karácsonyi ajándékötlet-listám is, amit szintén időben elkezdtem vezetni. Oda írtam az aktuális ötleteimet, s majd, amikor valamelyikkel elkészültem vagy épp beszereztem, akkor azt elégedetten kipipáltam azon a bizonyos listán. Karácsony előtt néhány nappal pedig már a karácsonyi filmlistám is megvolt. Akkor még az újságból néztem ki a nekem tetsző filmeket, amiket a tv-ben adtak azokon a napokon. Szépen bejelöltem azokat, amiket meg szerettem volna nézni, s becsületesen követtem is a menetrendemet. 😀

Ugyan mára már ezeket a szokásaimat elhagytam, a karácsonyért ugyanúgy odavagyok.

szaunamaraton

Szeretem a hangulatot, ami körbevesz ilyenkor mindent. Szeretem a jellegzetes ünnepi illatokat, a bejglit, anyukám ecetes halát, amit ilyenkor mindig elkészít. Szeretem, hogy ilyenkor nyugodtan, sietség nélkül együtt lehetünk a családdal. Szeretem a közös beszélgetéseinket, azt, hogy együtt leülünk a csoda szépen megterített ünnepi asztalhoz, hogy elfogyasszuk az ínycsiklandó vacsorát. Szeretem a családi kis hagyományainkat, melyeket a szüleim még akkor kialakítottak, amikor én és a bátyám egészen kicsik voltunk.

És a legnagyobb örömömre, ez a hagyomány sosem kopott ki az életünkből, mindig megtartottuk, s eszerint töltjük a szentestét. Szeretem továbbá az ajándékbontogatást, ahogyan az ezt megelőző csomagolást is. Szívesen bíbelődöm azzal, hogy minél mutatósabb legyen a csomagolás. Visszatérve a bontogatáshoz, mindig utoljára bontom ki az ajándékaimat, mert nem akarok lemaradni a pillanatokról, amikor a szeretteim nyitják ki azt, amit ők kapnak. Imádom nézni ilyenkor az arcukat, mert így látom, hogy jó választás volt-e, ami a csomagba került.

Szóval, összességében, nincs is olyan része a karácsonynak, amit ne szeretnék. Akármennyire elcsépelten hangzik, úgy gondolom, ennek az ünnepnek megvan a varázsa, ami utánozhatatlan. Csak engednünk kell magunknak, hogy megéljük ezeket a pillanatokat… 😊

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább