2023 az az év volt, amikor még mindig háborúztunk egymással. A covid csúcsa már tulajdonképpen lecsengett, a józan észnek viszont továbbra is helyt kellett állnia, és rohadtul nem volt könnyű dolga. Ehhez próbáltam én is hozzátenni a magamét. Íme, egy kis válogatás mindebből.
Mikor az ember a gyerekére néz, vagy a még meg sem született gyerekére gondol, eszébe jut, milyen világ lesz itt, mire ő felnő és dönthet az életéről. Milyen közeg fogadja majd, félnie kell-e, ha bárhogy is dönt, és amire a szülő talán leginkább befolyással tud lenni, milyen színvonalú szellemi/érzelmi eszköztára lesz ahhoz, hogy bármiről is döntsön.
A tanár az, akinek a léte felfoghatatlan. Mit keres ott? Mi hajtja? A tanár az elme kertésze, palántáz, nemesít. Aki kérdez, de nem választ vár, hanem rügyeket.
Irigylésre méltó az a magabiztosság, határozottság és éleslátás, amelyek vélt birtoklásával némelyek beleszólnak mások életébe. Ezzel a lendülettel ugyanis söprögethetnének a saját portájuk előtt is, abba még senkinek nem törött bele a keze. Ehelyett viszont inkább saját trónjukat és jogarukat kovácsolják, hogy megmutathassák belőle és általa, merre van észak.
Apu őszinteségnek álcázott ítélkezése vagyok. Nem mindegy, hogy csak őszinte vagy ő csak szinte. Ahogy az igazság is helyenként csak egy megtoldott gazság.
