A cikk megjelent a Klikk Out 2013/12. számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának ás üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta. Fotók: Miro Ivan, Heiser Hajni, illetve a film készítői
Tíz évvel ezelőtt készítettünk interjút a fiatal és tehetséges szlovákiai magyar filmrendezővel, Molnár Csabával, aki azóta számos projekt mögött állt, újabban épp a Pressburg c. tévésorozatot fejezi be.
Egy zsúfolt, de hangulatos pozsonyi kávézóban találkoztunk a fiatal komáromi rendezővel, Molnár Csabával, aki a Színművészeti Főiskola (VŠMU) alapképzésének (bakalár) vizsgafilmjeként készítette el A rendes embert. Beszélgetésünk közben kirajzolódott az a személyiség, akinek világlátása, humora visszaköszön kisvárosi szlovák-magyar meséjében is, és amiről ő bővebben és frappánsabban beszél itt lentebb. A rendes embert néhány nappal később volt szerencsém megtekinteni, ajánlom másoknak is.
A film Facebook-oldalán láttam, hogy áruljátok az egyik filmes „ereklyét”, a kocsit! Sikerült már eladni? 🙂
Képzeld el, nem sikerült, mert annyira jó ez az autó, hogy még mindig várjuk a megfelelő vevőt, aki megérdemli! Ez az autó, amellyel a filmben Bandor Éva elüti Jakubecz Lacit, és Éva ujjlenyomatai még rajta vannak a kormányon, szóval az autó egy igazi ínyenc gyűjtőre vár. További forgatási emlék, hogy az egyik technikus a kameraautóval nekitolatott, és behorpasztotta az elejét. Persze ki lett vasalva. 🙂 Egyébként tesóm autója.
Tulajdonképp meddig nyúlik vissza a film története? Mikor született az ötlet, ill. a forgatókönyv?
Az az igazság, hogy én épp akkor ismételtem évet, amikor ezt a filmet készítettük elő, így aztán jó sokáig, legalább egy évig írhattuk a forgatókönyvét Varga Emese barátommal, aki a Jókai Színházban dramaturg. Normális esetben nem tart eddig. 2011-ben kezdtünk dolgozni a könyvön, 2012 áprilisában kezdtük a forgatást, és most, 2013 őszére lett kész a film.
Mi az, ami az egészből az elején megvolt, és hova fajult a végére?
Ez nálam többnyire úgy történik, hogy van egy alapötletem, aztán az teljesen áttranszformálódik valami mássá. Azt szokták mondani a tanáraim, hogy valami olyanról írjunk, ami számunkra fontos, és amit ismerünk, és számomra a szlovákiai magyar kisváros közege ilyen. Szóval olyasmiről tudsz hitelesen írni, amivel kapcsolatban vannak tapasztalataid.
Ezt a Prikler is mondta. 🙂
Látod, akkor ebben van valami. 🙂 Szóval az első dolog: akkor még egy panelházban laktunk Komáromban, volt egy olyan érdekes mikroközösség, mint a telenovellákban a tévében. A mi házunkban történt, hogy egy fickó a felső emeletről az ablakból kiszédült, és két emelettel lejjebb fennakadt a ruhaszárító köteleken. Egyik szomszéd észrevette, kihajolt az ablakon, és próbálta tartani benne a lelket, hogy el ne eressze. Közben hívták a tűzoltókat, de az a lakás, amelynél fennakadt, be volt zárva, így kénytelenek voltak betörni az ajtót, hogy behúzzák a fickót. Mindez korán reggel történt, én már arra ébredtem, hogy az utcán összegyűltek az emberek, és egy nő kétségbeesetten arról beszél, hogy a férje nincs itthon, külföldön dolgozik, neki pedig vissza kell mennie munkába, de nem tudja a lakást bezárni, mert nincs bejárati ajtaja, minekutána a tűzoltók szétverték mentés közben. Gondolkodtam, hogy ez milyen fasza sztori, az ember nem is gondolná, hogy ilyenek megtörténnek egy panelházban. De természetesen ez már nincs benne a végső verzióban, mert mire az egyéves írásnak vége lett, kikerült belőle.
Pár mondatban elmondanád, hogyan épül fel a sztori?
Ez egy szlovákiai magyar mese. A főszereplő egy komáromi villanyszerelő, aki elhatározza, hogy segíteni fog az embereknek, csakhogy a kisváros eléggé depresszív, és nem nagyon nyitottak erre a segítségre az emberek. Sőt, inkább azt hiszik, megbolondult. Egyrészt az ő története, másrészt egyfajta szlovákiai magyar tabló. Van benne szlovák és magyar, illetve egy külföldre elvágyódó szereplő is. Ezt a három aspektust próbáltuk megragadni, illetve van még egy regionális politikus is, akinek végig követjük a kampányát. Ez így elég színesen hangzik, de nekem az a tapasztalatom, hogy a néző általában kiszúr magának egyet ezekből a figurákból, akit igazán megszeret, és tud vele azonosulni. Voltunk egy workshopon, ahol egy neves cseh forgatókönyvíró, Petr Jarchovský megnézte a forgatókönyvet, és azt mondta, hogy ez egy politikai szatíra, egy Amélie csodálatos élete és egy szlovákiai magyar identitáskeresésről szóló film egybegyúrva, és el kéne döntenünk, melyiket akarjuk megcsinálni.
Nem zárják ki egymást…
Én is így gondolom. Nyilván ez egy diákfilm, tehát nem úgy kell rá tekinteni, mint egy egészestés szupermozira. Megvannak a gyerekbetegségei, de a szándékunk az volt, hogy megpróbáljuk mindhármat egybegyúrni, aztán mindenki eldöntheti, hogy mennyire sikerült.
Megnéztem a rövidfilmjeidet a vimeón. Azok milyen időrendben készültek?
A Sántántangó volt az első, aztán a Štúr, a Péter 7-2, végül a Hotel Plaza. Van még egy új is, de azt most fesztiváloztatjuk, ezért még nem tehetem fel a netre – egy fesztiválnak fontos az exkluzivitás.
A már megosztottaknak milyen volt az útjuk?
Hát, valahogy az én filmjeimet nem szeretik a fesztiválokon. 🙂 Van az egyetemen egy fesztivál osztály, illetve vannak a film gyártásvezetői, általában közülük valamelyik elküldi a filmjeinket néhány fesztiválra. Én igazából eddig csak egy sulis fesztiválon szerepeltem jól. A Sántántangóért kaptam egy rendezői díjat, de szerintem ez véletlen lehetett, biztosan valami hiba került a gépezetbe. 🙂
A rövidfilmjeid humora (is) kicsit ironikus, gúnyolódó, szatirikus. Ami talán elsőre feltűnik, hogy ezt átemelted A rendes emberbe is…
Igen. Azt hiszem, én így látom az életet. De gyakran nevetnek az emberek olyan részeken, amit én nem gondoltam viccesnek, és nem nevetnek azon, amit annak szántam.
Nyilván szándékosan rakod össze úgy, ahogy, de ez azért ösztönös is, nem?
Arra jöttem rá, hogy minél kevesebb időm van, és minél inkább azt kell megalkotnom, amit elsőre gondolok, annál inkább jól sül el. Rendezőként egy szűrő vagy, akin átmegy ez a dolog. Attól függően, hogy ki vagy, szűrsz ki dolgokat a környezetedből, és nekem ilyen ironikus, önironikus a látásmódom. Sokszor csak összerakom, amit tök reálisnak gondolok, és önkéntelenül is rajta van az a filter, ami én vagyok. Általában ezek a kínos, abszurd helyzetek és szemszögek vonzanak, és nagyon örülök, ha a filmeknek ezt a furcsa humorát érti és átérzi a néző. 🙂 Például ennél a panelházi történetnél talán valakit az érdekel, hogy a mi lehetett a férfi motivációja, miért és hogyan szédült ki az ablakon, engem pedig az, hogy milyen abszurd helyzetbe került a nő, aki arra érkezik haza, hogy egy halom tűzoltó felaprította a bejárati ajtaját, hogy megmentse a szomszédot.
62 perces lett a film, ez már nagyjátékfilmnek számít?
Perpillanat ez a legnagyobb problémánk terjesztési szempontból. A rövidfilm általában 30 perc alatti, a hosszú pedig 74 percnél kezdődik, és eközött van a halálzóna. Nekünk ebbe nagyon szépen sikerült beleesnünk. 🙂 Három verzió készült, egy 54, a 62 és egy 72 perces. Próbáltunk még hozzáforgatni, de valahogy a sors úgy akarta, hogy ne legyünk képesek hosszabbra csinálni. Rövidebbre meg nem lehetett, mert mindegyik pici jelenetben volt egy olyan információ, ami kötődik a többi jelenethez. Így aztán a végén tartottunk tesztvetítéseket a barátainknak és a stábtagoknak, hogy a reakcióik alapján dőljön el, melyik változat maradjon. A baj az volt, hogy teljesen szerteágaztak a vélemények. 🙂 Amikor egy workshopon Oliver Stone adott elő Pesten, azt mondta, hogy azokra az észrevételekre érdemes odafigyelni, amelyek másképp gondolkodó embereknél is, egymástól függetlenül felbukkannak, mert azok a dolgok nem ízlésbeli különbségekből adódnak. Hogy végül a középsőt választottuk, annak viszont leginkább prózai oka volt, ugyanis vágás közben véletlenül kitöröltem a gépemből az egész projektet, és az egyetlen verzió, ami megmaradt összevágva, az a középső. 🙂
A helyszíneken kívül vannak a filmben tipikusan komáromi momentumok?
A cél az volt, hogy a film egyik szereplője maga Komárom legyen. Próbáltam bizonyos érzeteket belerakni, amelyek talán csak azok számára érthetők, akik ismerik a várost. Engem nagyon bánt az, hogy Komárom ilyen halott város. Sok pozsonyi ismerősöm mondta, amikor itt járt, hogy milyen szép kis város ez, de hol vannak belőle az emberek? Komárom a szlovákiai magyar kultúra egyik központi városa volt, és szerintem a jelenlegi állapota sokat elárul a szlovákiai magyarság saját kultúrájához való viszonyáról.
Melyik volt az egész projekt legkényelmetlenebb és legkellemesebb része?
A forgatókönyvírást nagyon szerettem. Valóra vált álom volt, amikor ültem egy komáromi pubban. Kávé és cigarettafüst… Ez olyan volt, ahogy én elképzeltem magam tizenévesen. 🙂 A forgatásban azt imádtam, hogy egy csomó olyan dolgot csinálhatsz, amit soha máskor nem, például lassított felvételeket készíthetsz arról, ahogy a tömeg megdobál egy regionális politikust paradicsommal. 🙂 Aztán van egy jelenet, amelyben harminc apáca átbiciklizik egy utcán, ezt is elég epikus érzés levezényelni. Van egy kedves, babonás ismerősöm, aki szerint a sétáló apáca rosszat jelent, de ha biciklin ül, akkor már szerencsét hoz. Ez szerintem egy annyira abszurd gondolat, hogy megígértem neki, hogy belerakom egy filmbe.
A werkfilmben láttam, hogy még zöld háttér előtt is forgattatok.
Igen, van egy rész a film elején, hogy Olasz Pityu politikusként egy plakáton pózol, majd hirtelen megelevenedik a plakát, és beszélni kezd a nézőhőz, ezt vettük fel a greenbox stúdióban. Visszatérve, az egész projekt legkellemetlenebb része a pénzszerzés volt. Sokat öregszik az ember, mire kijárja ezeket az utakat, és néha nehéz energiát találni ahhoz, hogy folytasd. Illetve talán még az, hogy egy forgatáson könnyen előfordulhat, hogy konfliktusba kerülsz azokkal is, akiket nagyon szeretsz, és az nem jó érzés.
Most még viszonylag szűk közeg láthatta, de hogyan értelmezi a filmet egy szlovák, illetve egy magyar?
Eddig az a tapasztalatom, hogy leginkább az érti a filmet, aki szintén egy szlovákiai magyar kisvárosban él. Érdekes, hogy már egy Pozsonyban élő magyar néző is egészen máshogy érti meg a filmet, vannak dolgok, amelyekre nem tud olyan könnyen ráhangolódni. Sokak számára perpillanat a legátélhetőbb a filmből az idegesítő regionális politikus és a külföldre vágyódó, depressziós zenész karaktere, azt hiszem, ez megint csak elmond valamit arról, hogyan is élünk mi itt. Ami viszont érdekes, hogy nagyrészt magyarul forog, de a szlovák közönség is nagyon szerette, például az egyetemi vetítéseken. Nehéz viszont teljes képet alkotni, mert az egyes vetítések közt sok idő eltelt, és más-más verziókat láthattak a nézők.
Filmeket (is) nyilván a legnehezebb elkezdeni és lezárni. Ez nálad megvolt előre, vagy időközben alakult ki?
Nekem mindig nagy harc a vége, nem tudok befejezést írni.
A Sántántangóé például frappáns volt!
Nem is én találtam ki! 🙂 A rendes emberét sem. Nagy harc, mert mindig akarok a végére valami nagy összefoglalást mondani, hogy az élet az ilyen, és itt legyen egy nagy katarzis, de ez nem így működik. 🙂 Még tanulom, hogyan lehet jó befejezést írni. Viszont szerintem el tudom kezdeni. Nagyon sok múlik az elején, az olyan, mint a gyerekkor. Ugyanis abban a kontextusban fogják értelmezni a nézők azt, ami utána történik. Szerintem most, hat év filmes iskola és tíz év filmkészítés után vagyok azon a szinten, hogy körülbelül meg tudom írni egy film első 20 percét. Az a baj, hogy van még utána 100 vagy 70, amit ki kéne találni, de dolgozom rajta. 🙂
Nyilván nagy ugrás a rövidfilmekről átugrani a hosszúakra is.
Mindig szerettem volna hosszú filmeket csinálni, a 15 percesre szánt gyakorlataim is mindig 30 percesre sikerültek. A rendes ember forgatókönyve 35 oldal volt, és a tanáraim is azt gondolták, hogy 30 perces lesz, de véletlenül 60 percesre sikeredett. 🙂 Hajdu Szabolcs Mirage c. filmjének forgatásán dolgoztam, mint harmadik asszisztens. Szerinte, aki egészestés filmeket szeretne csinálni, annak minél előbb el kell kezdenie, mert elolvashatsz akárhány szakkönyvet erről, akkor is végig kell járnod az útját és a buktatóit.
Hogy néz ki a filmed következő féléve?
December 13-án tartjuk a hivatalos bemutatót Pozsonyban, oda igyekszünk meghívni filmes emberkéket is. Komáromban másnap, 14-én lesz a bemutató, továbbá néhány másik rövidfilmemmel együtt a komáromi Jókai Színház Vasmacska filmklubjában december 18-án láthatják majd az érdeklődők. Szeretném minél több helyre elvinni a filmet, talán megy majd a Cinemax mozikban is. Ezenkívül még jó lenne elvinni például Párkányba, Érsekújvárba, de nem biztos, hogy lesz rá erőforrásunk. Ha valaki úgy érzi, hogy szeretné levetíteni, szóljon. 🙂
Végül említs még néhány filmet, amik a gyerekkorodban elragadtak, illetve néhány olyan filmes momentumot, amik már filmesként kezdtek érdekelni!
Bud Spencer és Terrence Hill filmjein nőttem fel. Megvolt videokazettán az Én a vízilovakkal vagyok és a Nincs kettő négy nélkül. Máig nem tudok szabadulni tőlük, állandóan visszatérnek és hatással vannak rám. Imádtam a Jurassic Parkot. Számomra ez a moziélmény, és ezt Spielberg nagyon jól tudja csinálni. Elvisz egy teljesen más világba, ahol ott vagy egy szigeten a dinoszauruszok között. Legutóbb az Avatar volt ilyen élmény számomra. Beültem rá, és elfelejtettem, hogy ki vagyok, és mik az én gondjaim. Most, ami igazán érdekel, hogy hogyan lehet ezt a filmes varázslatot megtartani úgy, hogy közben egy metaforát, társadalmi-szociális vonalat is megmutatsz. Jim Jarmuscht tudom nagyon jó példaként említeni, és a Hervadó virágoknak azt a jelenetét a legelején, amikor Bill Murray nézi a Don Juant a tévében, és elfekszik a kanapéján. Abban benne van valami eszencia, amit én nagyon szeretek, és ilyen filmeket szeretnék csinálni. Szeretem Wes Andersont, ő is tök egyszerű sztorit mesél el, de nagyon különlegesen, például a Rushmore-ban. Aztán szeretem Spike Jonze és Charlie Kaufman filmjeit, az Adaptációt vagy az Egy makulátlan elme örök ragyogását, ekkor szerettem bele Kate Winsletbe. Szeretem az Amélie csodálatos életét. Magyarok közül A nyomozót, és természetesen a Kontrollt, vagy Hajdu Szabolcstól a Bibliothéque Pascalt, szlovákok közül Šulíktól a Záhrada (Kert) c. filmet. Vagy például mindenkinek tudom ajánlani Aki Kaurismäki A múlt nélküli embert c. filmjét. Nagyon vicces film. Van egy másik filmje – a címére nem emlékszem – amelyben van egy jelenet, amikor az egyik szereplő az autójában fekve meghal, majd ezután a cabrió teteje szépen lassan rácsukódik a holttestre. Mint egy temetés. Szeretem Terry Gilliam filmjeit, és a Monthy Python féle teljesen beteg, utánozhatatlan angol humort. Ez a bolondos filmes világ, ami közel áll hozzám…
A rendes ember
szlovákiai magyar játékfilm, 62 perc, 2013
Főszerepben:
Zoltán – Jakubecz László
Zuzana – Bandor Éva
Árpád Varga – Mokos Attila
René, a zenész – Benkő Géza
Kiss Jenő politikus – Olasz István
Pista bácsi – Dráfi Mátyás
Angyal – Bárdos Judit
A forgatókönyvet írták: Molnár Csaba és Varga Emese
Rendezte: Molnár Csaba
Fényképezte: Lukáš Teren
Gyártás: Vlasta Kubušová, Simona Hrušovská, Varga Emese, Katona Gábor
Kosztüm és díszlettervező: Ema Teren
Vágta: Forró Viktória és Molnár Csaba
Hangmérnök: Tomáš Gregor
Zenéjét szerezte: Marian Zavarský és Tomáš Gregor
Producer: Academy of Performing Arts Bratislava, Filmpark productions
