A szépségkirálynő, a várandós nő, meg az elvált pasi | Összeesküvők

Celeb-konteók vol. 2

Legutóbb olyan összeesküvés-elméletekkel szórakoztattalak benneteket, am elyek a celebek halála, vagy épp halhatatlansága körül forogtak. Viszont míg megmártóztam ezekben a konteókban, találkoztam egy csomó más őrült, vagy egyszerűen csak kifejezetten vicces, hírességeket érintő elmélettel is, melyek valahogy nem illettek bele akkori koncepciómba, mégsem szívesen hagytam ki őket. Újabb csokrot gyűjtöttem hát belőlük, szóval ugorjatok be velem ismét a nyuszi üregébe! 

Kezdjük mindjárt egy egész bonyolulttal!

Oké, ez amellett, hogy kicsit komplikált, eléggé sötét is, cserébe semmi valóságalapja nincsen. Azért lehet népszerű mégis, mert közben két olyan személy köré épül fel, akik erősen foglalkoztatják az amerikai közvéleményt. Az egyikük, JonBenét Ramsey ugyan nálunk szinte teljesen ismeretlen, a másikuk neve azonban minden bizonnyal neked is ismerősen cseng: ő Katy Perry, a rágógumipop koronázatlan királynője. Vagy az lehet, hogy Taylor Swift, mit tudom én, bár az ő művészetére talán inkább a szakítós pop kifejezést használnám.

ejszakai furdozes

De nem szeretnék túlságosan eltérni a tárgytól. Amerikában kifejezetten kedvelt műfaj a gyermekszépségversenyeké. Hogy ez mennyire király, vagy sem, azt most hagyjuk, mindenesetre a hatéves, végtelenül bájos kis szépségkirálynő, JonBenét 1996-ban eltűnt. Anyja értesítette a rendőröket, megtalálták az érte váltságdíjat követelő levelet, majd nem sokra rá a lányka élettelen testét a családi házuk pincéjében, a tettest viszont sohasem. Persze a szülők lettek az első számú gyanúsítottak, rájuk bizonyítani a szörnyűséges tettet azonban sohasem sikerült, és rengeteg spekuláció látott napvilágot az ügyet illetően.

Hogy ehhez a hátborzongató történethez hogy jön Katy Perry? Nos, úgy, hogy egyesek odáig spekuláltak, hogy a kis szépségkirálynő valójában nem is halt meg, hanem – kapaszkodjatok – őt ismerhette meg a világ Katy neve alatt.

Összeesküvők,Tom Cruise,Solange,Beyoncé,Katie Holmes,Katy Perry,Összeesküvés-elmélet
Forrás: Flickr

Az egész a titokzatos illuminátusok, és a talán még náluk is titokzatosabb szabadkőművesek összefogása nyomán megrendezett hoax volt, aminek pusztán az volt a célja, hogy világsztárt csináljanak az immár felnőtt Ramsay/Perryből. A konteósok összehasonlítgatták a két lány, illetve szüleik fényképeit is, és arra jutottak, hogy ennyi hasonlóság nem lehet a véletlen műve. Az, hogy Katy Perry már 12 éves volt akkor, amikor a mindössze hatéves JonBenét testét megtalálták, pedig a legkevésbé sem ingatta meg őket a hitükben. Mint tudjuk, az igazán erős meggyőződést puszta tényekkel lebombázni meglehetősen hiábavaló küldetés.

Folytassuk valami jóval könnyedebbel!

Ha történetesen nőnek születtél, és elérted az ivarérett kort, nagyon kell vigyáznod, hogy lencsefőzelék elfogyasztása után hány százalék elasztánt tartalmazó ruhát öltesz magadra. Értsd: simán lehet, hogy csak gázos napod van, mégis hajlamosak terhesnek nézni az emberek, főleg, ha híres vagy, és netalán még a koktélt is eltoltad magadtól. Az irigylésre méltó alakú énekesnő, Beyoncé is állandóan várandós, mint a Family Guy Bonnie-ja, ha a paparazzikat kérdezed.

Mondjuk, akkor is, ha az összeesküvés-elméletek híveinek véleményét firtatod, vagy legalábbis minimum eggyel többször volt terhes, mint amennyiszer hivatalosan beismerték a dolgot. Beyoncénak van ugyanis egy hugicája, Solange Knowles, aki szintén énekesnői babérokra tör.

Összeesküvők,Tom Cruise,Solange,Beyoncé,Katie Holmes,Katy Perry,Összeesküvés-elmélet
Solange – Flickr

Na de most jön a slusszpoén, Solange ugyanis a rossz nyelvek szerint Beyoncénak nem annyira testvére, mint inkább a lánya!

Bey ugyanis nagyon, nagyon korán teherbe esett, és ki is hordta a gyermekét, csakhogy a botrány elkerülése érdekében a család úgy állította be a dolgot, hogy az újszülött kislányt szintén a fiatal nagymama hozta a világra. A bimbózó karriernek így semmi sem állt az útjában.

A helyzet az, hogy Beyoncé és Solange között mindössze röpke öt év a korkülönbség. Akárhogy is számolod, ez túl kevés ahhoz, hogy a testvéri viszonyon kívül mást bele lehessen látni, de hát, mint már Katy Perry esete kapcsán is láthattuk, az összeesküvést sejtők erős oldala bizonyos esetekben inkább a fantázia, mintsem a matematika. Másrészt meg, ugye, meg is hamisíthatták Beyoncé születési bizonyítványát! Ezzel a művelettel pedig két legyet is üthettek egy csapásra: 1. port hintettek a szemünkbe, hogy eszünkbe se jusson, hogy a testvérek nem is testvérek, és 2. fiatalabbnak tüntették fel a világhírre áhítozó dalospacsirtát, mert hát mindenki tudja, hogy a húszéveseké a világ.

De a híres férfiak sem menekülhetnek a rossz nyelvek elől!

Tom Cruise-nak például kijutott a furcsa elméletekből. Kezdjük ott, hogy kétszeresen elvált, és baromi sikeres emberként igencsak sokakat érdekelt, hogy ki lesz a szíve soron következő választottja. És most nem pusztán a rajongókra gondolok, hanem annak az egyháznak a képviselőire, amelynek Cruise az elkötelezett híve…

Összeesküvők,Tom Cruise,Solange,Beyoncé,Katie Holmes,Katy Perry,Összeesküvés-elmélet

Egyesek szerint ugyanis a Szcientológus Egyház olyannyira markában tartotta a dolgokat, hogy ők kerestek új párt Tomnak, méghozzá annak rendje s módja szerint szabályos casting keretében. A jelöltek között olyan nevek szerepeltek, mint Jessica Alba, Jennifer Garner vagy épp Scarlett Johansson, de végül Katie Holmes-é lett a megtisztelő szerep.

Azonnal meg is kezdték hát nyertesünk agyának tisztára mosását, illetve elhúzták előtte a mézesmadzagot, jobbnál jobb szereplehetőségekkel és anyagi haszonnal kecsegtetve őt. Ettől függetlenül a házasság valójában sosem volt igazi frigy, a felek külön hálószobában töltötték az estéiket, sőt még az is lehet, hogy Suri nem is Tom kislánya. De ami fölött aztán tényleg nehéz napirendre térni, az az, hogy Tom mindhárom feleségétől éppen akkor vált el, amikor azok 33 évesek voltak. Valami titokzatos, az egyházzal összefüggő oka lehetett ennek is, bár ki tudja, Leo DiCaprio meg elvileg pont 25 évesen dobja a nőit, aminek aligha vallásos jellegű okai vannak…

Igaz, ami igaz, a szcientológiának a fele sem tréfa, és amilyen cifra történetek láttak napvilágot az egyházról, nem is lenne olyan hatalmas csoda, ha tényleg az ő áldásukkal nősülhetett volna csak a legfőbb reklámarcuk. Tom pedig néhány eszelős interjú révén tett is róla, hogy az emberek kétségbe vonják a józan ítélőképességét, a művészetét azonban aligha lehetne elvitatni tőle.

Akárhogy is, híres ember konteók elől aligha menekül.

Röviden összefoglalva az utolsó két epizód tanulságait: aki nem él, az mégis él; aki él, az nem él, vagy legalábbis nem önmaga; van, aki sosem hal meg, de ha mégis, akkor nem abban, amiben hivatalosan; van, akit dróton rángatnak; van, aki akkor is terhes, amikor nem; és akkor a sátánistákról, gyíkemberekről és a gyermekcsempészekről még csak szót sem ejtettünk. Sebaj, lesz még rá alkalom, ha csak nem tesznek el engem is láb alól…

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább