Hol volt, hol nem volt – meghatározó mesék Ráhel és Ádám szemszögéből | Zénidőm
A mesék varázsereje az, ami képes bárkit kizökkenteni a rohanással teli hétköznapokból, de ezen kívül milyen szerepet is töltenek be a fiatalok életében!? Erről kérdeztem a hetényi származású Kotiers Ráhelt és a nagyabonyi Mezei Ádámot, akik elkalauzolnak minket a számukra meghatározó mesék irányába.
Melyik az a mese, ami a legközelebb áll hozzád?
Kotiers Ráhel: Számomra édesapukám felőli nagymamám estimeséje a nagybetűs MESE. Nagyon egyszerű kis mese volt, mégis több alkalommal kértem, hogy mesélje el: A nagymama meggyanúsítja unokáit (akiknek persze ugyanolyan neve volt, mint nekem és testvéreimnek) azzal, hogy belemajszoltak a tejfölös edénybe. Persze később a cica lebukik, hiszen tejfölös maradt a bajszocskája. Ennek a mesének nagy tanulság nem volt a végén, azon kívül, hogy a kamra ajtaját zárni kell, nehogy valami kis állatka besurranjon, inkább csak a szóbeli mesélés örömét keltette bennem.
Mezei Ádám: A könyveken kívül elsősorban mindig is a rajzfilmek vonzottak. Rendkívül vaskalapos Tom és Jerry-, valamint Bolondos dallamok-rajongó voltam, a mai napig képes vagyok rajta nagyokat nevetni. A további nagy kedvencek a klasszikus magyar mesék voltak, mint a Frakk, a Vízipók csodapók, Süsü, Pompom… Egy szereplőt nehéz lenne kiemelni, minden mesebeli szereplőben volt egy szerethető valamilyenség, például aranyos volt, vagy rettentően vicces, vagy akár elbűvölően együgyű. Igazából nem hiszem, hogy erre a tanulságra jöttem rá gyermekkoromban, de ha egyet kellene mondanom, ezek miatt a mesék miatt akármennyi évesen lehet az ember 5 éves. 🙂
Milyen elemeket tartasz fontosnak egy mesében?
K. R.: Talán az egyik legfontosabb a tanulság belőle, melyet a gyerek, a hallgató ráhúzhat a saját életére, elgondolkodik azon, őrá vajon ez milyen hatással van. Ezen az úton haladva, kérdés lehet, hogy a cicás mese vajon miért lett az én kedvenc mesém, ha nincs nagy tanulság a végén? Így talán azt tudom még hozzáfűzni ehhez, hogy maga a mesélő szerepe is rendkívül fontos. A nem olvasott, szóbeli mesélés hangulatát semmi nem múlja felül.
M. Á.: Pillanatnyilag számomra a mesékben a humor a legfontosabb, ha a kiskori énemet kérdeznéd akkor valószínűleg az fogott meg a mesékben, hogy van egy érdekes kis történet, és hogy mennyire aranyosak és szelídek ezek a mesék.
Szerinted mitől jó egy mese?
K. R.: Ha maga a mesélő is belép azon a bizonyos Mese Kapun, és csupán a hangjával, arckifejezésével, gesztusaival és énekhangjával meg tudja jeleníteni a hallgatóságnak a mese cselekményét.
M. Á.: Egy mese szerintem attól jó, ha eltalálja a célközönségét, és nem fél bátran dolgozni bármilyen témával (a gyerekek nem hülyék csak kicsik), valamint megint csak a jól alkalmazott, korosztálynak megfelelő humort tudnám mondani.
Fontosnak tartod azt, hogy a hétköznapokban időt szakítsunk a mesékre?
K. R.: A pörgős hétköznapokban mindig jól esik az embernek egy kis mozzanatnyi megnyugvás. Igen, jól tud esni, mikor az ember meghallgat egy mesét, és csupán arra összpontosít. Néha még magamon is meglepődök, mennyire le tud kötni engem is egy kis állatmese, mikor az unokahúgom hallgatja!
M. Á.: Ha a mesékre valaki időt tud szakítani, az szerintem egy nagyon egészséges dolog. Nyilván, aki már gyerekként sem volt oda ezekért (valami érthetetlen módon😅) az csak ezért ne gyűrjön le a torkán két Tapsihapsit meg négy Dodó kacsát. Azt gondolom, hogy akármennyi évesen is nagyon élvezetes lehet mesét nézni vagy akár olvasni.
