Klikk Out Vikkendhouse: Főleg közéleti podcastokat hallgatok porszívózás közben
- Mindenkinek van kedvenc zenéje, ami különleges érzelmeket ébreszt, vagy emlékeket idéz fel, így segítve a személyes fejlődést és önismeretet. A Vikkendhouse célja megismerni helyi embereket, főleg a zenés oldalukról. Nagy örömömre elfogadta felkérésem mai vendégem, a Napunk hírportál főszerkesztője, Szalay Zoltán.
Fotók: Ugróczky István
Egy ember vagyok, a betűk rabságában.
Milyen a kapcsolatod a zenével?
Mindig voltak zenerajongó emberek a környezetemben, például az édesapám, aki fiatalon amatőr bandákkal zenélt a Csallóközben, a nagybátyám, aki évtizedekig kántorkodott Vajkán, illetve az ő fia, aki átvette tőle ezt a pozíciót. Andinak, a feleségemnek is közeli kapcsolata van a zenével, amit nagyon csodálok. Nekem sajnos szinte semmi nem jutott abból, amit ritmusérzéknek szoktak nevezni, azt a picit, amit össze tudok kaparni, a szövegeim szolgálatába igyekszem állítani.
Gyerekkoromban a nővérem nagy szorgalommal játszotta fel a slágerlisták élén álló számokat magnókazettákra, amik elől nekem sem volt menekvés. Úgy emlékszem, a Pet Shop Boyst szerettem, meg a Final Countdown nevű slágert, ma már rejtély számomra, miért. Amikor később kialakult némi csenevész ízlésem, hallgattam elektronikát, dzsesszt meg punkot is, de mindez rendezetlenül tört rám. A zenében sokszor a filozofikusabb tartalmakat kerestem, utoljára például John Cage zenéje/költészete kezdett érdekelni, főleg amit a csenddel művelt, ezt a Covid-járvány alatt fedeztem fel,
amikor egy elnyújtott pillanatra abban a formájában élvezhettük a csend zenéjét, ahogy talán az ember kipusztulása után fog hangzani.
Manapság mennyi időt töltesz zenehallgatással, és milyen platformokon hallgatsz zenét?
Most tudatosítottam, milyen keveset, főleg amióta megalapítottuk a Napunkot, az újságírói életmód sajnos nem kedvez különösebben a zenehallgatásnak, főleg inkább közéleti podcastokat hallgatok porszívózás közben.
A megszólítás eléggé atipikus volt, és valószínűtlennek tartottam, hogy eleget teszel neki. Meglepetésemre elvállaltad, így a tíz kedvenc zenédet is megismerhetjük. Mi alapján válogattad a zenéket a mixhez, és mennyire volt ez nehéz feladat számodra?
Ezek nagyon filozofikus zenék, különös tekintettel arra a két Dolák-Saly-szerzeményre, amelyek meghatározó üzeneteket hordoznak arról, mi az ember, és hol a helye a végtelen világegyetemben. Elég csak ezt a sort kiemelni: Hánynom kell, ha magamra gondolok.
A Duke Ellington-féle világot Boris Vianon keresztül ismertem meg, és az ő ellenállhatatlan szürrealizmusának a prizmáján át olvasom a zenéjét.
És ha már szürrealizmus, egy másik irodalmi gyökerű zene: a Mester és Margaritából készült orosz minisorozatot mindenkinek nagyon ajánlom, aki szereti a sötét látomások bódító világát.
Hasonlóan nosztalgikus és szórakoztató a Trainspotting soundtrackje, amiből természetesen szintén nem hiányzik a túlvilágiság számos megkapó mozzanata.
Ennél valamivel visszafogottabb a Morcheebának az az arca, amit én nagyon szeretek, és amit meditatív céllal is hallgatásra ajánlok.
Ha pedig ki szeretnénk lépni a meditatív hangulatból, egy ma már szintén klasszikusnak számító szerzeményt javasolnék az Anima Sound Systemtől, akiknek én kb. tíz éve rongyosra hallgattam a régi számait.
Ennél újabb az a Ricsárdgír, ami már sajnos nincs, pedig az utóbbi kb. tíz évben én a magyar szcénáról őket szerettem meg a legjobban, főleg ezt a merész és sötét dalukat a kelet-európai barbárok vidám hétköznapjairól.
A Bëlgától sok minden jöhetett volna, de most ezt választottam, hozzájuk vissza kell térni időről időre.
És hogy a kortárs szlovák szcénáról is jöjjön valami, nagyon szimpatikus, amit a Tolstoys csinál az utóbbi években.
A MIX:
